– Milyen érzés volt az Aranyoskám és a Mrs. Doubtfire után Dustin Hoffmanhoz és Robin Williamshez hasonlóan női ruhában szerepelnie legújabb filmjében?
– Érdekes volt a felkérés, mert Francois Ozon tudta, hogy keresek egy ilyen szerepet. Egyszer kérdezték tőlem, hogy milyen szerepet vállalnék el szívesen, s akkor válaszoltam azt, nagy kihívás lenne nőnek öltözött embert játszani. Szakmailag ugyanis egy férfi színésznek kihívás női ruhában természetesen viselkedni, s megmutatni ennek a helyzetnek a morális oldalát. És az élmény még a várakozásaimat is felülmúlta. Szabadnak éreztem magam a színészi játékban az erőteljes férfiszerepek után. Szeretek tanulni, úgyhogy ez a helyzet önmagában nem okozott problémát, az aggasztott, hogy sikerül-e pontosan megmutatnom az átalakulást, az utat, ami a karakteremben végbemegy, ahogy gyászában elkezdi hordani elhunyt felesége ruháit.
– Mennyit kellett a figurából önnek megalkotnia, és mennyi volt meg papíron, a forgatókönyvben?
– Nehéz megválaszolni, mert a történet, a dialógusok nyilvánvaló, hogy meg voltak írva, de az egészet el kellett képzelni, és az említett transzformáció pszichikai aspektusai nem voltak részletezve. Ezt kellett leginkább megtalálnom magamban, példaként pedig alapul vettem minden nőt. Valamint különösen két különböző kép lebegett a szemem előtt, amelyben erőteljes, nőies nők szerepeltek, sok büszkeséggel. Az egyik a Micsoda nő! volt az ikonikus Julia Robertsszel, a másik pedig Charlize Theron a Dior-reklámokból.
– Esetleg úgy érzi, hogy a szereppel már kiismerte a nőket, látta minden praktikájukat, és nincs többé meglepetés?
– Átéltem például, hogy naponta két órát sminkeltek, aminek az élménye nyilvánvalóan nem volt meg, és hatalmas feladatot jelentett nekem. Nem akarok persze túl messzire menni a megszerzett tapasztalatban, talán éppen a smink az, amit most már jobban meg tudok ítélni: például, amikor egy nőn túl sok a smink, vagy túl hivalkodó. Vagy amikor magas sarkúban jár egy nő, óhatatlanul arra gondolok: hát, nem jársz éppen helyesen abban a cipőben! De szó sincs róla, a nők továbbra is teljes rejtélyt jelentenek számomra.
– Volt bármilyen elvárása a Francois Ozonnal való közös munka kapcsán?
– Nem voltak elvárásaim vele szemben. Ismerem a filmjeit, mindegyik nagyon különböző, az eddigi életműve nagyon gazdag. De nagyon tetszett például a forgatás során a türelmetlensége. Sugárzott belőle az energia. És nagyon érdekes volt a munkamódszere, hogy minden képet előre elképzelt, olyan vizuális típus, akinek minden megjelenik az agyában, és amint megvan a felvétel, azonnal rohanna a következő beállításhoz. Mint egy festő, aki ha befejez egy festményt, máris látja a következő képet a szemei előtt.
– A számtalan romantikus hős mellett van még olyan karakter, amit szívesen eljátszana?
– Talán rendőrt. A mostani párizsi valóság könnyen adhatna egy komoly realista hátteret egy ilyen szerepnek. De a következő nem ilyen lesz, igaz nem is romantikus figura: Emmanuel Courcol rendezésében a Cessez-le-feu (Fegyverszünet) egy, az első világháborúban játszódó történelmi film lesz, amelyben egy Afrikából hazatérni akaró katonát játszom, és amelyben a háború rémségei is megjelennek. Ezért a szerepért is viselek jelenleg szakállt, ám hozzáteszem, hogy volt ennél már hosszabb is, de egy keveset muszáj volt levágnom belőle.
– Egyelőre elsődlegesen francia filmekben szerepel. Nemzetközi karrier felé nem kacsintgat?
– Várok a megfelelő ajánlatokra, forgatókönyvekre. Ne higgye, hogy mindig csak francia szépfiúkat szeretnék játszani!
