Szöllősi Zoltán 1945-ben született Jánoshalmán. A Hetek és a Kilencek nyomán tájékozódó költő húszévesen került a fővárosba, amelyet nem sokkal később el is hagyott, hogy később ismét visszatérjen. Első kötetei – Csontkorall (1974) és a Vacsora jégen (1978) – a letelepedés tragédiákkal teli időszakának lenyomatai.
Verseinek erős képisége, metaforikus összetettsége egybefonódik a népi archaikus szemléletmód modern életérzéseinek megszólaltatásával. Költészete számára a főváros aszfaltja örökké idegen maradt. „A magyar mitológia ősi képeire, a népi vallásosság Nagyboldogasszony-hitére épülő szellemisége is összehasonlíthatatlan messzeségben van a mai európaiság tűnő divatjaitól, posztmodernségeitől” – írta róla egy méltatója.
Költészete az 1983-as Égitető című kötettől megváltozik, korábbi evidenciái, a küldetésbe vetett hitt elvesznek. A Ballada Boldogasszonyhoz (1988) című kötetben már a kiútkeresés életösztöne munkál – vélekedett a költőről Baán Tibor kritikus.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke születésnapi köszöntőjében úgy fogalmaz, Szöllősi Zoltán, a leghűségesebb költők közé tartozik, aki a legdurvább csapások ellenére sem árulta el a vers szentségét.
„Modern dalaid és zsoltáraid minden fájdalmukkal erőt adnak nekünk, fiatalabbaknak is, akiknek szükségük van az előttük járók hitére. Te a város zűrzavarában is megőrizted a szó tisztaságát és a szülőföld melegét” – írja Szentmártoni.
