A Hortobágy a legmagyarabb osztrák filmes szemével

Georg Höllering osztrák létére rendezte a harmincas években az egyik legmagyarabb filmet, a Hortobágyot.

Elismerte Graham Greene, barátja volt Bertolt Brecht, dolgozott vele T. S. Eliot és Móricz Zsigmond is. Bejárta fél Európát, filmes volt, de rendezőként csak három filmet készített. Magyar filmtörténeti jelentősége mégis vitathatatlan. Ő Georg Höllering, az osztrák alkotó, akiről igen gyakran feledkeztek meg a magyar filmtörténet krónikásai a múltban, pedig a harmincas évek egyik legfontosabb magyar alkotását rendezte meg.

A Hortobágy abban az időben készült, amikor itthon a vígjátékok aranykorát éltük, a közönség csak komédiát akart, a filmesek pedig a nézői igények kielégítésére csak ezt a műfajt preferálták. Sőt, amikor valami drámaibb felé vették az irányt (mint a Lila akác esetében), a közönség szó szerint közbelépett. Ebben a közegben született meg 1936-ban a Hortobágy, amely Szőts István előtt hat évvel úgy beszélt táj- és természetrajzában Magyarországról, mint előtte senki.

Nem véletlen, hogy mind sürgetőbb feladat lett Höllering kvázi hazai rehabilitálása és a magyar filmtörténetben méltó helyre emelése. Munkája elismeréseképpen a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet kiadásában 2013-ban jelent meg a film felújított változata DVD-n, most pedig Szekfű András megírta Höllering életrajzi kötetét, amely Magánkalóz a filmdzsungelben címmel jelent meg (és amelynek mellékleteként az olvasó megkapja a filmet DVD-n is).

Ahogy arra a szerző is rámutat, Höllering életének követése azért különösen nehéz, mert 82 év alatt négy országban (Ausztria, Németország, Magyarország, Anglia) élt, s alkatilag idegen volt számára a visszatekintés. Így írásos emlékeket, naplót, emlékiratokat nem hagyott hátra, de még életében sem igen beszélt élményeiről, amelyek könnyebbséget jelenthettek volna az életút pontos végigkövetésére. Szekfű gondos kutatómunka eredményeképpen dolgozta fel Höllering életét, annak fontosabb állomásait, beleértve a magyar kalandot.

Az 1897-ben született Georg Höllering először 1919-ben kerül szorosabb kapcsolatba a mozgóképpel, amikor megkapta a bécsi Schikaneder Kino moziengedélyét. A háborúból leszerelt Höllering néhány évig folytatta a mozi vezetését, majd kétlaki élete végleg Berlinbe szólította. Itt alapította meg 1928-ban az Erdeka-Film nevű cégét, amely 1933-ig több rövidfilmet készített.

Gyártásvezetőként működött közre a Kuhle Wampe című filmben, amelynek elkészítéséhez többek között Bertolt Brecht is asszisztált, s kettőjük között évekre szóló barátság is kötődött ekkor. A filmet magát néhány hónapnyi sikeres vetítést követően 1933-ban betiltották a hitleri hatalomátvételt követően. Höllering ekkor előbb Bécsbe ment, majd onnan érkezett Magyarországra, hogy elkészítse a Hortobágyot.

Az életrajzi kötet izgalmas része a leírás, amely arról szól, hogy Höllering egy olyan európai tájat keres, „amelyet érdemes lenne filmben megörökíteni”. Ekkor kapja a javaslatot a Hortobágyra. Höllering 1934-ben érkezett Magyarországra, s hosszas munkálatok során készítette el filmjét, amelyhez Móricz Zsigmondot kérte meg, hogy írjon szöveget, így a természetképekhez dramatizált jelenetek is kerültek.

Izgalmas a folyamat, ahogy a Puszta 1934 című első változatból eljutunk a Hortobágyig, nem véletlenül foglalkozik Szekfű is kötetében kiemelten ezzel az életszakasszal. Utóbb pedig – hiába lett rendkívüli az eredmény és kiváló a Hortobágy című film – arról nem a rendező tehet, hogy mind Magyarországon, mind ezt követően választott hazájában, Angliában nem fogják érdemeinek megfelelően fogadni a filmet, s mindkét országban nehézségek adódnak a cenzúrával.

Ami pedig a továbbiakat illeti: az 1936-ba Angliába emigráló és 1980-as haláláig ott élő Höllering még egyszer nekifutott a játékfilmkészítésnek. A stúdiókereteken kívül, harmadik felesége vagyonos családja támogatásával évekig dolgozott T. S. Eliottal, a Gyilkosság a székesegyházban című verses drámájának filmváltozatán.

Az alkotás 1951-re készült el, a rangos velencei fesztiválon mutatták be, és ott kapott is két kisebb elismerést, de ismét elmaradt az áttörés, s ettől végleg elmúlt Höllering filmkészítési szenvedélye. Az életrajz margójára vigaszként mégis felkerülhet, hogy a Hortobágy filmtörténeti léptékben korszakos darabbá vált, Eliot pedig – aki a hangját is adta a filmhez – irodalmi Nobel-díjat kapott, így emelve a Gyilkosság a székesegyházban rangját.