A Hortobágy a legmagyarabb osztrák filmes szemével

Georg Höllering osztrák létére rendezte a harmincas években az egyik legmagyarabb filmet, a Hortobágyot.

Gyártásvezetőként működött közre a Kuhle Wampe című filmben, amelynek elkészítéséhez többek között Bertolt Brecht is asszisztált, s kettőjük között évekre szóló barátság is kötődött ekkor. A filmet magát néhány hónapnyi sikeres vetítést követően 1933-ban betiltották a hitleri hatalomátvételt követően. Höllering ekkor előbb Bécsbe ment, majd onnan érkezett Magyarországra, hogy elkészítse a Hortobágyot.

Az életrajzi kötet izgalmas része a leírás, amely arról szól, hogy Höllering egy olyan európai tájat keres, „amelyet érdemes lenne filmben megörökíteni”. Ekkor kapja a javaslatot a Hortobágyra. Höllering 1934-ben érkezett Magyarországra, s hosszas munkálatok során készítette el filmjét, amelyhez Móricz Zsigmondot kérte meg, hogy írjon szöveget, így a természetképekhez dramatizált jelenetek is kerültek.

Izgalmas a folyamat, ahogy a Puszta 1934 című első változatból eljutunk a Hortobágyig, nem véletlenül foglalkozik Szekfű is kötetében kiemelten ezzel az életszakasszal. Utóbb pedig – hiába lett rendkívüli az eredmény és kiváló a Hortobágy című film – arról nem a rendező tehet, hogy mind Magyarországon, mind ezt követően választott hazájában, Angliában nem fogják érdemeinek megfelelően fogadni a filmet, s mindkét országban nehézségek adódnak a cenzúrával.

Ami pedig a továbbiakat illeti: az 1936-ba Angliába emigráló és 1980-as haláláig ott élő Höllering még egyszer nekifutott a játékfilmkészítésnek. A stúdiókereteken kívül, harmadik felesége vagyonos családja támogatásával évekig dolgozott T. S. Eliottal, a Gyilkosság a székesegyházban című verses drámájának filmváltozatán.

Az alkotás 1951-re készült el, a rangos velencei fesztiválon mutatták be, és ott kapott is két kisebb elismerést, de ismét elmaradt az áttörés, s ettől végleg elmúlt Höllering filmkészítési szenvedélye. Az életrajz margójára vigaszként mégis felkerülhet, hogy a Hortobágy filmtörténeti léptékben korszakos darabbá vált, Eliot pedig – aki a hangját is adta a filmhez – irodalmi Nobel-díjat kapott, így emelve a Gyilkosság a székesegyházban rangját.