Becsülendő, amikor egy magyarországi zenekar nem a népszerű erdélyi dallamokat játssza, hanem veszi a fáradságot és felfedezi azokat az anyaországi vidékeket, amelyek szintén hihetetlenül gazdag népzenei kincset rejtenek. A Tallabille az Alföldet választotta, a tekerő és a duda hazáját, ahol nem a hegedűs cigány muzsikusok, hanem a magyar parasztemberek szólaltatták meg a tánchoz a dallamokat. Új lemezük Hallották-e hírit Csongorád megyének címmel a Dél-Alföldre kalauzol minket, tulajdonképpen tudományos alapossággal és a teljesség megidézésének igényével, vagyis a különböző tájegységek felsorakoztatásával. Nemrég még élő dallamok elevenednek meg újra, amelyek előadásánál nemcsak néprajzi pontosságra törekszenek, hanem az egykori adatközlők megidézésére is.
Ebben mindenképp különleges ez a korong és maga a Tallabille, és egyben előremutató is: végre határozottan szélesedik a kép a népzenei dialektusok terén, és a nem vonós népzene is nagyobb figyelemhez jut. Ez azért is fontos, mert sokszor egészen régi dallamrétegeket őriztek meg az úgynevezett bourdon hangszerek, mint például a középkor hangzásvilágából örökölt tekerő vagy a duda.
A lemezen nem titkoltan a régi nagy mesterek játékstílusa köszön vissza, ilyen Papp Rókusé, aki „úgy kipörgette a nótát”, hogy már három kilométerre meg lehetett ismerni, vagy Boros Imréé, akiről úgy mondták, hogy „sarokra vágta a nótát”, illetve azoké a szentesi tekerősöké, akiknek a monotonnak tűnő recsegését a klarinétosok végtelennek tűnő trillái egészítették ki. Megemlékezik az album Bálint Sándorról, A szögedi nemzet című nagymonográfia írójáról, a Dél-Alföld legnagyobb kutatójáról, az első világháború zenei örökségéről, hallunk pásztor-, rab- és betyárnótákat, jellegzetes szövegű dudanótákat. Mindezekről éppen olyan lelkesedéssel vall a lemezborító, mint amennyire magával ragadó a muzsika. Nem kevés munka és fáradság kellett a felkutatásához és az anyanyelvi szinten való megtanulásához.
Autentikus és stílushű előadást hallunk a Tallabille négy zenészétől, a kiváló és virtuóz dudás Istvánfi Balázstól, a két bravúros tekerőstől, Legeza Mártontól és Németh Andrástól, valamint a Dél-Alföldön elterjedt Esz-klarinéton játszó Lipták Pétertől. A négy vendégénekesből különösen Papp László és Havay Viktória hangja illeszkedik a maga természetében a „csongorádi” énekstílushoz, de Navratil Andrea és Soós Réka is nagyszerű társa a tekerős, dudás nótáknak. Egészen más stílus a zárószám, az egyházi vonatkozású esti ének, amely méltó befejezése a padkaporos bálokat megidéző táncrendeknek.
A Tallabille zenéje meghozza az ember kedvét a dél-alföldi vidékhez. Irány Csongrád!
(Tallabille: Hallották-e hírit Csongorád megyének – Hagyományos parasztzene a Dél-Alföldről. Fonó, 2014.)
