Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai zsűrijébe a Színházi Kritikusok Céhe Csáki Juditot jelölte, azonban a két tulajdonos, a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság végül nem választotta be a kritikust a grémiumba. Csáki elutasítása a POSZT elleni bojkotthullámot eredményezett.
A Revizoronline.hu-n Jászay Tamás, a Revizor szerkesztője, Koltai Tamás, a Színház főszerkesztője és az Élet és Irodalom szerzője, Tompa Andrea, a Színház főszerkesztő-helyettese és Herczog Noémi, a Színház és a Magyar Narancs szerzője által meghirdetett akcióhoz számos közéleti és színházi személy csatlakozott. Időközben a Mácsai Pál által vezetett Örkény Színház kilépett a Magyar Színházi Társaságból, de a Csáki Judit helyére felkért Zsigmond Andrea is visszalépett a zsűritagságtól.
A „szolidárók” köre azonban folyamatosan bővül: a POSZT versenyprogramjába beválogatott Felülről az ibolyát és A heilbronni Katica című előadások rendezői, Boross Martin (Stereo Akt) és Kovács D. Dániel (Szputnyik Hajózási Társaság) közleményben jelentették be: nem kívánnak részt venni a versenyben.
„( ) aggodalommal figyeljük a POSZT körül kibontakozó eseményeket. A Stereo Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság produkcióiként megvalósult előadások (Felülről az ibolyát és A heilbronni Katica) független színházi, szabadúszó, illetve egyetemista alkotók munkája. A válogatók közös döntése által a POSZT versenyprogramába való meghívást nagy lehetőségként fogadtuk, amely nagy felelősséget is jelent számunkra. (...) Véleményünk szerint a színházcsinálók az emberrel, a társadalommal, a körülöttük zajló folyamatok megértésével és megértetésével foglalkoznak munkáikban, így azok egyike-másika szükségszerűen politikussá válik. A színházi szakmát alakító, szervező, döntéshozó grémiumoknak viszont sohasem szabadna azzá válnia, abban az értelemben, amit párt-politikainak szoktunk nevezni. Ezért tiltakozásunkat fejezzük ki a mindenkori olyan döntések ellen, amelyek nem szakmai, hanem bármilyen irányultságú politikai alapon születnek. A kialakult helyzetben önkéntelenül is bevonódtunk egy olyan polémiába, amely jóval azelőtt elkezdődött, hogy mi pályára léptünk volna. Feltett szándékunk a fesztiválmeghívásnak eleget tenni, előadásainkkal fellépni, a szakmai programokon részt venni, valamint kiállni mindamellett, amit képviselünk, ugyanakkor ezt csak olyan formában tudjuk megtenni, ha tisztázottnak látjuk, hogy a beválogatott előadásaink szerepeltetésének szakmai indokoltsága vitán felül áll. Emellett az Örkény Színházhoz hasonlóan a versenyben nem veszünk részt, mert nem látjuk biztosítva, hogy a zsűri végleges összeállítása konszenzusos, átlátható formában történjen. Ezzel fejezzük ki, hogy alkotókként függetleníthetjük magunkat mindattól, ami a POSZT alatt a közönség, a szakma és a művek találkozásán kívül esik” – fogalmaznak.