Már megszoktam, hogy ha arra vagyok igazán kíváncsi, mi hír a világban, akkor inkább valamelyik nyugat-európai ország közszolgálati csatornájának hírműsorára érdemes kapcsolnom, mert a magyar rádiók hírfolyamában többnyire nincs elég érdekes külföldi hír. Így van ez a Kossuth rádió esetében is. Tisztában vagyok persze azzal, hogy vannak a közrádiónak külpolitikai témájú műsorai, ezeket megkeresni, megtalálni és meghallgatni nem óriási feladat, nekem is sikerült.
De ha ezt nem teszem meg, csak bekapcsolom reggel a kávé mellé a rádiót, akkor a világ hírei tekintetében nem fogok különösen jól járni. Legalábbis ez derült ki ma, amikor úgy döntöttem, hogy egy multicég alkalmazottjává változom, akinek kevés idő adatik a tájékozódásra. Hétkor kel, rádió, nyolckor dolgozni indul, kilenckor már pörög bent az élet, szűk két órát adva a Kossuth rádió 180 perc című hírműsorának – felkeléstől munkakezdésig –, hogy informálja őt a világ dolgairól. Napközben már nem lesz alkalma rádiózni, különben is abba a korosztályba tartozik, amely döntően online hírfogyasztó. Csak a reggel a rádióé. Még mindig ez az egyetlen olyan hírközlő eszköz, ami fogmosás közben is kényelmesen élvezhető.
Ma reggel hét órakor éppen szerencséje volt: egy részletes összeállításba futott bele a földközi-tengeri hajókatasztrófáról és a menekülthelyzet kezeléséről. Sajnos ez volt az egyetlen jelentős külföldi esemény, amiről aznap a közrádió hírcsatornájának leghallgatottabb műsorában két óra hossza alatt, héttől kilencig hallott. Hacsak nem számítjuk Áder János kelet-ázsiai látogatását – az erről szóló összeállítás véletlenül tartalmazott egy kisebb, példálózó áttekintést a globális vízügyi helyzetről – és a szemlét a határon túli magyarság ügyeiről, amelyből a kárpátaljai kétnyelvű utcatáblák és magyar zászlók megrongálása volt a legfigyelemfelkeltőbb hír.
A magyar rádiók feladata elsősorban a hazai és magyar vonatkozású ügyek felgöngyölítése lenne. Nyilván nem várja senki, hogy a 180 perc más országok belpolitikai ügyeibe bonyolódjon bele nyakig. De talán akadhatnak rajtam kívül is olyan hallgatók, akik jobban örülnének a mostaninál több külpolitikai hírnek a közrádió reggeli műsorában.
De ha ezt nem teszem meg, csak bekapcsolom reggel a kávé mellé a rádiót, akkor a világ hírei tekintetében nem fogok különösen jól járni. Legalábbis ez derült ki ma, amikor úgy döntöttem, hogy egy multicég alkalmazottjává változom, akinek kevés idő adatik a tájékozódásra. Hétkor kel, rádió, nyolckor dolgozni indul, kilenckor már pörög bent az élet, szűk két órát adva a Kossuth rádió 180 perc című hírműsorának – felkeléstől munkakezdésig –, hogy informálja őt a világ dolgairól. Napközben már nem lesz alkalma rádiózni, különben is abba a korosztályba tartozik, amely döntően online hírfogyasztó. Csak a reggel a rádióé. Még mindig ez az egyetlen olyan hírközlő eszköz, ami fogmosás közben is kényelmesen élvezhető.
Ma reggel hét órakor éppen szerencséje volt: egy részletes összeállításba futott bele a földközi-tengeri hajókatasztrófáról és a menekülthelyzet kezeléséről. Sajnos ez volt az egyetlen jelentős külföldi esemény, amiről aznap a közrádió hírcsatornájának leghallgatottabb műsorában két óra hossza alatt, héttől kilencig hallott. Hacsak nem számítjuk Áder János kelet-ázsiai látogatását – az erről szóló összeállítás véletlenül tartalmazott egy kisebb, példálózó áttekintést a globális vízügyi helyzetről – és a szemlét a határon túli magyarság ügyeiről, amelyből a kárpátaljai kétnyelvű utcatáblák és magyar zászlók megrongálása volt a legfigyelemfelkeltőbb hír.
A magyar rádiók feladata elsősorban a hazai és magyar vonatkozású ügyek felgöngyölítése lenne. Nyilván nem várja senki, hogy a 180 perc más országok belpolitikai ügyeibe bonyolódjon bele nyakig. De talán akadhatnak rajtam kívül is olyan hallgatók, akik jobban örülnének a mostaninál több külpolitikai hírnek a közrádió reggeli műsorában.
Nagyon érdekel például, hogy az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet éppen most értékeli ki az ebolajárvány kezelését, és máris felmerült, hogy az elégtelen, késedelmes intézkedések miatt többen haltak meg, mint amennyi elkerülhetetlen lett volna. Fontosnak tartom, hogy a török miniszterelnök bejelentette: országa az örmény népirtás áldozataira emlékezik Isztambulban, ugyanakkor továbbra sem ismeri el azt népirtásként (még ha ez utóbbi nem is akkora újdonság); hogy elkezdődött a Németországban az auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrének pere; vagy hogy mire adtak idén Pulitzer-díjakat. Ezeket az információkat a német országos közszolgálati rádió, a Deutschlandfunk adásából szereztem, szintén szúrópróbaszerűen. Mindegyik a reggel nyolc órai híradóba került be. Végül is csak nyolc percre kellett elkapcsolnom a Kossuth műsoráról.
