Pataky Attila: Örök életű fénylények vagyunk

Pataky Attila a negyvenéves Eddáról, az érdek és az ember harcáról, és a kordában tartott szenvedélyről.

– Nem okoz feszültséget a zenekaron belül, hogy önt időközben a bulvármédia is felfedezte magának?
– Van az életem a zenekarral, és van a saját privát életem. És ezzel mindenki így van, az Edda öt különböző egyéniségből áll össze. De ahogy fellépünk a színpadra, átváltozunk. És nekem ez a legnagyobb boldogság. A színpadon kaptam és adtam a legtöbbet életem során. De ha vége a koncertnek, visszatérünk a saját életünkhöz, amelyben nem zavarjuk egymást. Mindenki hagyja a másikat, élje úgy az életét, ahogy szeretné. A társaim elfogadnak engem annak, aki vagyok. Mert tudják, hogy én valóban ez vagyok. Szepes Máriától megtanultam, hogy minden ember életében eljön a szolgálat ideje. Ezt vagy felismeri, vagy nem. Ha felismeri, vagy vállalja, vagy nem. Én vállalom, hogy feladatom van, hogy üzenetet kell átadnom az embereknek, és tudom, hogy ennek a bulvár is része. Megtanultam együtt élni a médiával, mert szükségünk van egymásra. Ahhoz, hogy bármi változzon, az embernek először magában kell meglelnie a változást. Ha ez sikerül, a környezet is velünk tart. A legtöbben a másikat akarják megváltoztatni, pedig minden belülről indul. Ebben a vad világban csak megértéssel, egyetértéssel és szeretettel lehet valamit elérni. Én a színpadon is ezt az értékrendet képviselem. A másfajta gondolkodás hová viszi a világot? Elég csak körülnézni.

– És a kemény rockzenében át lehet adni az üzenetet?
– Én a líra felé hajlok, rák vagyok, az érzelmeim erősek. A matéria egyre kevésbé érdekel. Mások gyűjtenek, én eladok. Ezerszer inkább olvasok, sportolok, a természetet járom, jó emberekkel találkozom, mint hogy gyűjtögessek. Ahogy Szepes Máriától tanultam, a legfontosabb, hogy tedd a dolgod, és akármivé válhatsz. Valahol el kell kezdeni, mert a katasztrófa felé tartunk.

– Ez mit jelent, vége lesz a világnak?
– A rejtett kaszt mindent megtesz azért, hogy Májá fátylát rajtunk tartsa, hogy ne lássunk tisztán. Az emberiség nagy részének életét a félelem, a szorongás és a kilátástalanság határozza meg. Az így összetört és egybegyúrt embermasszával pedig a hatalmak azt csinálhatnak, amit akarnak. A dolgok nem értünk történnek, hanem ellenünk. Az érdek és az ember harca folyik, és jelenleg az érdek irányítja a világot. A titkos hatalom mindent kidolgozott már, hogy teljesen az uralma alá hajtsa az emberiséget, a bankrendszertől kezdve a testünkbe ültetett csipekig megvannak a tervek. És ha ez sikerül, akkor végünk.

– Menthetetlenül elpusztulunk?
– Van kiút. Én nem a lineáris, hanem a ciklikus időben hiszek. Eszerint a számítás szerint a földtörténet 26 ezer éves ciklusokból áll. Négy korszakot különböztetünk meg: az aranykort, az ezüstkort, a bronzkort és a vaskort. Jelen pillanatban a vaskor legeslegvégén vagyunk, a legrozsdásabb vaskort éljük meg. Innen vissza kell térnünk az aranykorba. De ez rajtunk múlik, nekünk kell felépítenünk. Szerencsére óriási a felébredés az emberekben, hiába akarja a rejtett hatalom ezt a média segítségével eltitkolni. Egyre többen vannak, akik nem fogadják el, hogy ez az egyetlen létezési forma, amelyben most élünk, akikkel már nem lehet elhitetni, hogy egyedül vagyunk az univerzumban.

– Vagyis földönkívüliekkel vagyunk körülvéve?
– Kezdjük onnan, hogy a föld gömbölyű, nem lapos. A lelkünk örök, örökéletű fénylények vagyunk, a tudatunkkal irányítjuk a létezésünket. Rengeteg ilyen axióma létezik. De nem szeretnék fölényesnek tűnni, tudom, hogy nem könnyű ezt elfogadnia annak, aki egyszerűbb karmikus kóddal érkezett közénk. Sokan vannak, akik eléldegélnek nyugodtan a materiális életükben, de engem érdekel, mi van emögött: honnan jöttünk, mik vagyunk, és merre tartunk. A földönkívüliekkel kapcsolatban nekem nem muszáj hinni, de mindenki keressen rá az interneten a volt kanadai védelmi miniszter, Paul Hellyer nyilatkozataira. Ő nyíltan beszél a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvételről, és hozzáteszi, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Nem vagyok egyedül tehát. Az én esetemben az egyetlen különlegesség, hogy 12 évesen belém csapott egy gömbvillám, az idegenek hoztak-vittek, láttam sok mindent. De nagyon sokan vagyunk ilyenek. Nem csoda ez, csak úgy tálalják.

– Nézetei miatt gyakori támadásoknak van kitéve, hogy viseli mindezt?
– Egyáltalán nem érdekel a gyáván, név nélkül mocskolódók véleménye. Engem az érdekel, akinek tekintete van, akivel szemtől szemben találkozom. A saját életemet élem, és most már megengedhetem magamnak, hogy ne foglalkozzam azzal, ha a másik a saját kis skatulyáiba présel engem. Sokaknak nem áll össze a kép, nem értik meg, hogy már nem vagyok az a Pataky Attila, aki tizenöt éve voltam. Én a mostban élek, nem a múltban, és nem mások fejében. Önmagam vagyok, hitelesen és kerek lélekként élem az életem, nincs semmi szégyellnivalóm. Persze előfordul, hogy mondok valamit, és azt úgy alakítják, hogy nevetségessé tegyenek, de sosem adom fel. Az én dolgom, hogy amit tudok, elmondjam. Az már a másik karmikus feladata, hogy a kapott információt miként használja fel. Ha a titkos kasztról beszélek, a Teremtőről, vagy arról, hogy az isteni erő helyett ma már a pénz a legfontosabb, sokan nyilván nem értik. De ha csak öt ember akad, aki meghallja, amit mondok, már nyert ügyünk van. A lényeg, és ennyivel el is intézhettem volna: dolgom van a világban.