Először jár hazánkban Elina Garanca, a lett mezzoszoprán a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával lép a Müpa színpadára ma este fél nyolckor. Bármennyire is újdonság a fellépése, egyfajta ismeretlen ismerős lesz a magyar közönségnek, hiszen a Müpa New York-i MET-közvetítéseiből már komoly népszerűségnek örvend Budapesten is. Elina Garanca elsősorban klasszikus és bel canto szerepeket énekel, és még csak huszonhárom éves volt, amikor az európai operaélet élvonalába repítette egy versenygyőzelem. Itt olyannyira megállta a helyét, hogy alig néhány év elteltével már a Salzburgi Ünnepi Játékokon énekelt. Most egyik legkedvesebb szerepéből ad elő, a Carmen keresztmetszetét mutatja be, de halljuk tőle Saint-Saënstől Delila áriáját, Csajkovszkijtól Az orléans-i szűz című opera Johanna áriáját, Gounodtól Sába királynője áriáját is. „Családi körben” érkezik, Karel Mark Chichon, az est karmestere ugyanis a férje.
Végre élőben is láthatjuk Elina Garancát
A világsztár lett mezzoszoprán először pénteken énekel Magyarországon. Lesz Virtuózok-koncert is.
2015. 04. 17. 7:56
A csellóművész Várdai István, hazánk egyik nagy fiatal büszkesége és Julien Quentin zongoraművész közel másfél évszázad csellóirodalmából válogat kedd esti hangversenyén a Bálnában. A szintén kedd esti koncert műsorán Schumann, Poulenc, Dutilleux és Brahms művei szerepelnek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!