− Az albumod lassan három éve jelent meg izlandi nyelven, majd tavaly tavasszal angolul is, azóta szinte folyamatosan koncertezel szerte a világon és promotálod a lemezt. A határokon átnyúló közönségsikeredet az EU is elismerte az EBBA-díjjal. Van időd pihenni, reflektálni arra, mi is történt veled az elmúlt két évben?
− Igazából minden olyan hirtelen történt. Húszéves voltam, amikor megjelent az album, amelyet eredetileg szinte csak magamnak készítettem. A koncertezés, interjúzás annyira új volt nekem, hogy az első évben arra akartam választ találni, hogy van-e kedvem az állandó utazáshoz, akarom-e én ezt az életmódot egyáltalán. Aztán egyre jobban belejöttem, és most már nagyon élvezem a turnét. Persze hazudnék, ha tagadnám: örülök annak, hogy már csak néhány koncert van hátra. Várom, hogy újra otthon legyek, Izlandon, pihenjek egy keveset, és elkezdhessek dolgozni a második albumon.
− Tehát a fárasztó turné ellenére már az új albumon gondolkozol?
− Igen, amióta tudom, hogy valóban ezt szeretném csinálni, azóta motivált vagyok a következő album elkészítésére.
− Az In the Silence-t egy elszigetelt izlandi stúdióban vetted fel, de azóta néhány dalon már londoni stúdiókban is dolgoztál. Az új albumot hol szeretnéd felvenni?
− Mindenképp Izlandon, abban a stúdióban, ahol az elsőt, Reykjavík közelében. Ismerem a környéket, az embereket, szeretem az atmoszféráját.
− A következő album újra két verzióban, izlandiul és angolul is megjelenik?
− Az elsőnél természetes volt, hogy a nagy sikert követően az eredeti lemezt egy az egyben újra felvettük angolul is. Habár mindenképp szeretnék izlandiul is énekelni, újra mindkét nyelven felvenni egy albumot már nagyon fárasztó lenne. Valószínűleg vegyesen lesznek rajta angol és izlandi dalok is.
− Az album legújabb, speciális verzióján van egy-két dal, amelyekben az eredeti akusztikus, indie-folk-hangzásba, destruktív-elektroelemek jelentek meg. Jellemző lesz ez az új dalokra is?
− Biztosan, de továbbra is a harmónia és a melódia fog dominálni.
− A legtöbb dalszöveget édesapád verseiből állítottad össze. A lemezed elsöprő izlandi sikere kedvezett édesapád ismertségének is?
− Mindenképp. Az érdeklődés következményeként most, 74 évesen adta ki élete első verseskötetét. Kérésére én készítettem hozzá illusztrációkat, így a nevemmel is tudtuk kicsit reklámozni a kötetet. Sőt, néhány előadást is szerveztünk, ahol én és a bátyám – a gitárosunk – zenéltünk, apám meg árusította a könyvét. Mint egy igazi családi vállalkozás.
− Édesapád írja az új album dalszövegeit is?
− Még nem tudom. Számomra továbbra is a zeneszerzés marad a legfontosabb, de azért szeretnék majd én is írni néhány dalszöveget.
− Személyiséged, hangzásvilágod inkább introvertáltnak jellemezhető. Élvezted a klipek készítését, a szereplést?
− Igazából nem. A végeredményt igen, de a videókat készíteni, a forgatást nem szerettem. Nem vagyok színész.
− A Torrent klipje csak ritkán mutatja élesben az arcod, nagyon egyszerű, művészi, és egy kis Depeche Mode-hangulatot is ébresztett bennem.
− Azt a videót kivételesen még készíteni is szerettem, mert a kedvenc izlandi fotósommal forgattuk kettesben. Baráti volt a légkör, hiszen ismertük egymást, és neki is ez volt az első klip, amelyet valaha rendezett.
− A Kings and Cross című dal nagyon fontos volt az album sikere szempontjából, ezzel indult be nemzetközi ismeretséged. Hogyan döntöttétek el, hogy ez legyen a bemutatkozó dal? Ha mondhatok ilyet: nem ez az album legjellegzetesebb dala.
− Érdekes, hogy ezt mondod, mert eredetileg nem akartam az albumra rakni. A producer ajánlotta, hogy próbáljuk ki dobokkal és egy kicsit groove-osabb hangzással. Az új verzió már nagyon tetszett nekem is, élőben is szívesen játsszuk, és úgy éreztük, az emberek is szeretni fogják. Így is lett.
