Az Ocho Macho mögött a második a Biebers lett, a harmadik a Kelemen Kabátban. Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője az eredményhirdetéskor bejelentette: mivel nagyon kevés szavazat döntött az első két helyezett között, az egyik díjat megosztva kapják, mindkét zenekar felléphet augusztusban a Sziget fesztivál nagyszínpadán Robbie Williams előtt.
A reggae, a ska, a punk és a latin zene elegyét játszó, nyolctagú Ocho Macho 2003-ban alakult Kőszegen, azóta kétszeres platinalemezes lett és bejárta az országot, emellett külföldi fesztiválokat is megjárt Romániától Ausztrián át Németországig. 2009-ben jelent meg első stúdióalbuma El Mundo Fantástico címmel, ezt követte 2011-ben az Online a világ, majd a tavalyi harmadik anyag, a De Puta Madre, amellyel egy időben könyvet is megjelentettek a történetükről Ocho Camino címmel. Szintén 2014-ben két városban nagy sikerű szimfonikus koncertet adtak áthangszerelt dalaikból hetven zenész kíséretében. Nemrég új kiadvánnyal, a Punk című négyszámos EP-vel jelentkezett a csapat, amiből az is kiderült, hogy tetszik nekik Magyarország:
Az Ocho Machóban Csík Andor (trombita), Keresztesi Krisztián (ütőhangszerek), Kirchknopf Gergő (ének), Mersics György (dob), Mike Gotthárd (gitár), Mórocz András (trombita), Szalai Márton (basszusgitár), Szebényi Dániel (billentyűs hangszerek) szerepel. A zenekar a Nagy-Szín-Pad! döntőjében hat dalát játszotta el részben vagy egészben, ezek a következők voltak: De Puta Madre, Aranyember, Legközelebb hagyom, Savaria Kingston Town, Teccik és Jó nekem.
A tehetségmutatón második a hattagú, elektronikus zenét játszó Biebers lett, amelyet 2013-ban alakítottak a Puskás-fivérek, az énekes-szövegíró Peti és öccse, a korábban DJ-ként dolgozó Dani. A Biebers tavaly Sorry című dalával a hazai modern pop-rock kategóriában Fonogram-díjat kapott.
Harmadik helyen a Kelemen Kabátban végzett: a csapatot Szerecsenkirály (Horváth Boldizsár) és M-Papa (Pápay Mihály) alapította, 2011-ben kultikus pophimnusszá vált Nyári dallam című trashpop/eurodance daluk, illetve az ehhez készült klip.