Magyar remények Cannes-ban

Ma kezdődik az egyik legnagyobb súlyú nemzetközi filmfesztivál. Versenyben egy magyar film: a Saul fia.

Az esélyesek nyugtalanságával várhatja a ma kezdődő 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált Nemes Jeles László, aki Saul fia című alkotásával egyenesen a játékfilmes versenyprogramba került. Ahogy korábban beszámoltunk róla, ezzel az előzetes elismeréssel a magyar filmet továbbra is a világ élvonalában jegyzik, ráadásul a közelmúltban Cannes-ban különösen sikeres román, török és orosz filmek távollétében egész Kelet-Európát mi képviseljük a világ legrangosabb filmfesztiváljának húszfilmes versenyprogramjában.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy valamit meglátott a cannes-i válogatóbizottság a magyar nevezettben, ha ilyen kitüntetett figyelmet szánnak Nemes Jeles játékfilmes bemutatkozásának.

A Saul fiáról ódákat zengett már a versenyprogram bejelentésekor Thierry Frémaux fesztiváligazgató, azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy vélhetően nemcsak azért érdekes a magyar film, mert 35 mm-re forgott, és mert Tarr Béla korábbi rendezőasszisztense készítette. A nagyjátékfilmes versenyprogramba legutoljára 2010-ben kapott meghívást magyar, akkor Mundruczó Kornél a Szelíd teremtés – Frankenstein-tervvel, előtte 2008-ban szintén ő képviselte hazánkat a Deltával, 2007-ben pedig Tarr Béla A londoni férfival.

A rend kedvéért rögzítsük, hogy Arany Pálmát magyar játékfilm még sosem nyert – a rövidfilmek között viszont négyszer is, legutóbb 2002-ben Mészáros Péter az Eső után, valamint Iványi Marcell 1996-ban a Szél című kisfilmekkel –, a versenyprogramban díjat legutóbb Mundruczó 2008-ban a Deltával (a nemzetközi filmkritikusok Fipresci-díját), hivatalos zsűridíjat – a Zsűri díját – pedig 1985-ben Szabó István kapott a Redl ezredesért.

Ha a zuhanyhíradóknak hinni lehet, akkor Nemes Jeles második világháborúban játszódó és a Sonderkommando egy tagjáról szóló drámája még valamilyen fajsúlyosabb díjra is jó lehet. Ha Arany Pálmát nem is, de sokak szerint a zsűri nagydíját vagy különdíjat könnyen nyerhet a Saul fia, amelyet a fesztivál valóban kiemeltként kezel: a világpremierjére pénteken kerül sor.

Nem árt tudni, hogy a díjesélyes filmeket hagyományosan ekkor, vagyis az első hétvégén mutatják be, ugyanis ilyenkor a legnagyobb a tumultus és érdeklődés a francia Riviérán. A bukmékerek egyelőre a középmezőnybe helyezik Nemes Jelest a végső győzelmét illetően, de azért szívmelengető, hogy az olasz Paolo Sorrentinóval holtversenybe teszik az esélyét, és előbbre sorolják például két amerikainál, Todd Haynesnél és Gus Van Santnél is.

Az amerikaiakkal egyelőre senki nem számol komolyan, mert bár messze a legtöbbször – 19 alkalommal – nyerte egyesült államokbeli alkotás az Arany Pálmát, idén csak két filmjük kapott meghívást a versenybe. Gus Van Sant független filmes Matthew McConaughey-val erősített, Todd Haynes pedig előzetesen Oscarra is esélyes, az ötvenes évek New Yorkját megidéző drámával és Cate Blanchett-tel érkezik a Croisette-ra.

Sztárokat és világsztárokat ezúttal nemcsak az amerikai filmek szállítanak, bár nem a sztárbőségük miatt tartják az Arany Pálmára legnagyobb esélyesnek a görög Jorgosz Lantimoszt és a norvég Joachim Triert. Előbbi első angol nyelvű filmjében Colin Farrell és Rachel Weisz játssza a főszerepet, és bizarr története szerint a távoli jövőben minden egyedülálló férfinak 45 napon belül társat kell találnia, különben állattá transzformálják és elengedik az erdőbe őket.

A disztópiánál egy fokkal békésebb vizekre evez a norvég Joachim Trier, aki a Louder Than Bombs-szal szintén első angol nyelvű alkotását jegyezte, olyan sztárok főszereplésével, mint Jesse Eisenberg és Gabriel Byrne. Ígéretes, hogy az egy háborús fotós anya halála körül bonyolódó film cselekményét előzetesen Kuroszava A vihar kapujában című alkotásához hasonlítják. A két rendező esélyét erősítheti, hogy norvégok eddig még nem nyertek játékfilmmel Arany Pálmát, és a görögöknek is mindössze egyszer sikerült korábban.

A sztárparádé hagyományosan nagyon fontos a vörös szőnyeges bevonulásokhoz és celebekhez szokott Cannes-ban, de azért így is meglepő, hogy idén hány európai alkotás mozdult el a sztárok és a nemzetközi koprodukciók irányába. Lantimosz és Trier mellett az idén erőteljes francia és olasz kontingens produkcióiban is kézzelfogható ez a tendencia.

Az olaszok közül Matteo Garrone egy nemzetközi koprodukcióban leforgatott, angol nyelvű fantasyvel érkezik Cannes-ba (The Tale of Tales), A nagy szépséggel Oscar-díjig jutó Paolo Sorrentino Michael Caine-nel és Harvey Keitellel forgatta le az Ifjúságot, de még Nanni Moretti is meghívta életrajzi elemekkel fűszerezett filmjébe (Mia Madre) John Turturrót.

A franciáknál inkább a nem hivatalos előjogok határozták meg a válogatási elveket, de Jacques Audiard Srí Lanka-i drámája még így is díjesélyes lehet. Az idén túlzottan nagyszámú francia esélylesőről sokat elmond, hogy például a gall film fenegyereke, Gaspar Noé az éjféli vetítések közé szorult ki új botrányfilmjével, és nem szerepel versenyben a francia nyitófilm, a La Tete haute/Standing Tall sem. Igaz, Emmanuelle Bercot legalább 1987 óta az első nő, aki Cannes-t filmjével megnyithatja, és drámája főszerepét a francia mozi dívája, Catherine Deneuve játssza majd.