A szülőföld és a bor szeretete a monori pincefaluban

Monor borászata és az ezer pincéből álló pincefalu előtt tiszteleg Péterffy András dokumentumfilmje.

Borvidékek Hétvégéje címmel tartottak rendezvényt hét végén a Monor Környéki Strázsa Borrend közreműködésével. Először 2012-ben rendezték meg, és célja a helyi, valamint az országos borkultúra népszerűsítése. Az esemény Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű pincefalvában zajlott, s ez jó alkalomnak bizonyult, hogy felhívjuk a figyelmet egy dokumentumfilmre, amely a kétségtelenül egyedülálló Monori pincefaluról szól.

Péterffy András dokuja, a Gyöngyöt az embernek egyszerre vall a szülőföld és a bor szeretetéről – Péterffy itt született, a filmben megszólalók vélhetően jó ismerőseiként szólalnak meg. Monort az ezer pince városának is nevezik, s elhangzik, nem is lehet igazi monori az, akinek nincsen szőlője a hegyen. Való igaz, több mint ezer pince található a monori Strázsahegyen, amely Európában is egyedülállóvá teszi a bortermeléséről ismert környéket. A Budapest szomszédságában, a Gödöllői-dombság déli peremén elhelyezkedő, a Kunsági borvidékhez tartozó területen a szőlőművelés és borászat több évszázados hagyománnyal bír. Péterffy filmje igyekszik dokumentálni, hogy miképp maradtak fenn az évszázados tradíciók, hogyan éled újra egy igazi pincefalu, egy régi közösségi kultúra, a pinceszer hagyománya.

Téltől télig tart az utazás a dokumentumfilm idejében, de természetesen a zöldbe hajló időszak a legjellemzőbb a Gyöngyöt az embernek című alkotásban. Hagyománytisztelő és -őrző emberek sokasága beszél a legbensőségesebb hangon a szőlőtermesztésről és borászatról, és mindenki a legnagyobb tisztelettel szól a természetről. Péterffy hagyja beszélni a helyieket, ők pedig örömmel osztják meg gondolataikat, tudásukat, bölcsességeiket. Szó esik a hagyományőrzés átörökítéséről, hogy miképp próbálják meg bevonni a feladatokba a fiatalokat, sőt ellenpontnak többször is elhangzik: az idősebbek sem nagy örömmel dolgoztak a szőlőben kisgyerekként, de mégis csak ott kell elkezdeni a természetre való nevelést. Egy másik borász elmondja, saját kapálás és termelés eredménye a bor, ez számára a konditerem és a szolárium.

Jó kedélyű adomázásokban nincs hiány, talán a személyek nevesítése jót tett volna a mélyebb befogadásnak, bár Péterffy érezhetően úgy gondolta, nem a beszélő fejek a főszereplők, hanem sokkal inkább a díszletül szolgáló monori táj, a pincesor, a szőlő és természetesen a bor. Többek között ősszel szüreten, januárban egy Jégvirágtól borvirágig rendezvényen, majd farsangkor a fánkfaló napon találkozhatunk a borral, utóbbi esemény a fánkfogyasztás mellett egyúttal a kultúra és bor találkozóhelye. Érdekes hallgatni, hogy a forralt bor itt mennyire nem szitokszó a borászok körében, meg is említik, a filmben, hogy a forralt bor hozzátartozik a magyar gasztronómiához és a kulináris élvezetekhez.

A filmben felhangzik a Kerek a szőlő levele című népdal többek között a Misztrál együttes előadásában, valamint Kárpáti Tibor Gyöngyöt az embernek című verse szintén az együttes tolmácsolásában. Innen fakad Péterffy címválasztása is, ezzel is mélyítve alkotása kulturális rétegzettségét, amely egy hagyományos dokumentumfilm évszázados magyar hagyományról és egy falat magyar történelemről.