A krimi meglehetősen konzervatív műfaj, nem hagy túl nagy teret a kísérletezésnek. Ez valószínűleg abból is fakad, amit szinte irodalomszociológiai közhelyként szokás emlegetni: a detektívregények olvasói épp az állandóságot keresik a zsánerhez tartozó szövegekben. Valamint azt a megkönnyebbülést, hogy legalább a fikció világában helyretolja valaki a kizökkent időt, és egy pillanatra rend költözik a zavaróan felbolydult világba.
Ebből a szempontból kockázatos vállalkozásba fogott Ben H. Winters, amikor megírta sorozatindító krimijét. Ebben ugyanis egy zöldfülű zsaru a világvége, pontosabban egy aszteroida elkerülhetetlen becsapódása előtt fél évvel fog nyomozásba egy látszólag semmilyen rejtélyt nem tartogató öngyilkosság kapcsán. Hiszen az öngyilkosság ebben a feje tetejére állt amerikai valóságban mindennapi cselekménnyé vált, ahogy minden olyan viselkedési forma, deviancia és elmebaj is, amely korábban a társadalmi normalitás látszatleple alatt fortyogott és tört a felszínre.
„Mennyire szánalmas! Az emberek folyton ezt az aszteroidát hozzák ürügyül silány tetteikre, nyomorúságos, önző viselkedésükre. Úgy bújnak annak a nyavalyás kősziklának az árnyéka mögé, mintha az édesanyjuk szoknyája volna” – tűnődik a regény hőse, Palace nyomozó, aki nem akarja elhinni, hogy Peter Zell, a gátlásos biztosítási statiszta tényleg felakasztotta magát egy gyorsétterem mellékhelyiségében.
Miközben kissé hibbant húgának eltűnt férje is bajt hoz a fejére, miközben kollégái vagy eldobják az életüket, vagy cinikus szörnyetegekké válnak, és mindenfelé vallási fanatikusok és futóbolondok szegélyezik útját, életébe beköszönt, majd tragikus körülmények között rögtön el is porlad a szerelmi lángolás, Palace egyre mélyebbre ássa magát az ügyben, annak ellenére hogy nemsokára valószínűleg senki nem marad a Föld színén, aki számára az igazság kiderítése bármilyen tanulsággal is szolgálhatna.
Ez az egzisztencialista eltökéltség avatja a regény hősét az olyan klasszikus muszáj-Herkulesek rokonává, mint Philip Marlow. Winters pedig lefegyverző eleganciával vegyíti a klasszikus amerikai kemény krimi kliséit a rendőrségi regények világával, mindezt pedig biztos kézzel szórja meg finom humorral és némi filozofálással, miközben életveszély-mutatványt old meg parádésan: a krimi decens műfaját vegyíti a sötétebbre hangolt scifik erényeivel. Nem csodálnám, ha hamarosan megugrana hazánkban a csillagászati témájú cikkek olvasottsága.
