Legkevesebb 30 ezer látogatóra számítanak, a legoptimistább becslés a 100 ezer feletti látogatószám. Megfelelő marketing mellett valószínűleg fél év alatt 30-100 ezren láthatják a tárlatot.
A Janus Pannonius Múzeumban ugyanez a szám fél alatt átlagosan 10,5 ezer fő. A pécsi Janus Pannonius Múzeum 10 millió forintot biztosan kap jegybevétel-kiesésének enyhítésére, de a kompenzációt a tervek szerint még emelik.
50 millió forintos kormányzati támogatásból valósul meg a tárlat, ehhez még a Magyar Nemzeti Bank és a Szerencsejáték Zrt. is hozzájárul, a pontos költségvetést egyelőre nem közölték.
Legfeljebb 6+1 hónapot tölthetnek Budapesten a képek.
A tiltakozók azt hangoztatták, hogy a „110 éves képek elszállítása meglehetősen kockázatos, hiszen az alkotások úgy pattanhatnak el, mint az üvegszilánk, hogyha elmozdítják őket”. Azt nem fejtették ki, hogy ha valóban ilyen veszélyes a képek szállítása, miképp lehetséges, hogy öt éve, 2010 őszén Isztambulban állították ki a pécsi Csontváry-festmények nagy részét. Böszörményi egyébként a Facebookon megosztott posztjában Csontváry helyett egy helyen „Csontvárinak” írta a művész nevét.
L. Simon a képek biztonságával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: mindenben követték a szakemberek előírásait. Például a képeket nem hengerelve szállítják, hanem a kereten maradnak. L. Simon újságírói kérdésre elmondta: nem tud róla, hogy inogna az államtitkári széke, szerinte a Miniszterelnökségnél nem lesz változás. A kérdést annak kapcsán kapta, hogy miniszterelnök a Napi Gazdaságnak azt nyilatkozta: „az államtitkárok között lesznek cserék”.