És ez a lényeg – hangsúlyozza a tárlat két kurátora, Basics Bea és Boros Judit művészettörténész – nem csupán különönöző stílusjegyekhez kötődik, hanem magában foglalja azt a szándékot is, hogy a művésznek mindenkor „nagy” művészet létrehozására kell törekednie, amelyben az újítás és a tradíció folytonosan párbeszédet folytat egymással, kölcsönösen megtermékenyíti egymást. Talán munkái e jellemzőjének köszönhető, hogy múzeumok és magángyűjtők egyaránt versengenek értük, s nem csak a budapesti aukciókon népszerűek jellegzetes párizsi részletei (lakása, ahol 1925–35 között a teleket töltötte, éppen szemben volt a Notre Dame-mal), de például Guy Cogeval, a Musée d’ Orsay elnöke is kiállította egyik alkotását az utóbbi évek egyik csoportos tárlatán.
Művészi felfogásából következett, hogy Perlrott Csaba Vilmos pályája nem írható le egy lineáris stilisztikai fejlődésvonallal. A ráció és a szenvedély ötvöződése műveiben azt is jelentette, hogy bizonyos nagy témakörökhöz újra és újra visszatért, s hogy – mint az 1920-as években készült Csendélet figurákkal vagy a katalógus belső címlapján is reprodukált Rózsaszín aktok jelzik – gyakran évtizedekkel később is felbukkannak művein korai képeinek stílusjegyei. A kiállítás induló termében ezért külön fejezetet kapnak jellegzetes csendéletei, a húszas évek első felének európai utazgatásai során született képei, ugyanannak az épületrésznek az emeletén pedig az 1910–19 közötti kecskeméti évtized művei, rajzai, amelyek között a bibliai sorozat éppen olyan megragadó, mint akttanulmányai.
A MűvészetMalom félkész állapotából következően sajnos itt egy törés következik, hiszen a középső részt kikerülve át kell mennünk a legkorábban elkészült szárnyba, ahol a földszinten a festő utolsó, Szentendréhez erősen kapcsolódó évtizedének a termése következik, olyan csemegével, mint a 12 lapos szentendrei vázlatfüzet, az emeleten pedig Nos, az emeleten amilyen megrázó a halott Löw Emanuelről 1944. július 20-án készült rajz, olyan meglepő, hogy a falszöveg zárásként a „20-as, 30-as évek”, a tátrai, kassai, drezdai, berlini, wertheimi dőszak művészetét kínálja. Azt hittem, ezen a korszakon már túl vagyunk, de végül is, sebaj: tényleg vannak itt aktok az 1920–40-es évekből, csendélet és szentendrei táj 1950-ből, van nyári Nagybánya és téli Párizs, és minden képet tényleg Perlrott Csaba Vilmos festett, nagy baj tehát nem lehet.
