Csupa derűs kompozícióra építette idei nyitóhangversenyét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a martonvásári Beethoven-sorozat ugyanis holnap este hét órakor a II. és a VII. szimfóniával, valamint a zeneszerző hegedűre és zenekarra komponált két románcával indul. Ugyan Kovács Jánost hirdették meg karmesternek, ő azonban családi okok miatt lemondta, így Kocsis Zoltán vállalta az est dirigálását.
A hegedű és zenekar párbeszédén alapuló két gyönyörű románcot, az F-dúrt és G-dúrt a rendkívüli fiatal tehetség, Junior Prima-díjas Pusker Júlia szólójával hallhatjuk. Pusker Júlia a londoni Royal Academy of Music hallgatója Pauk György osztályában, számos neves verseny díjaival a háta mögött, jelenleg a londoni Royal Academy of Music tulajdonában lévő, 1791-ben készült G. Gagliano-hegedűn játszik. Hagyomány, hogy az esti hangverseny előtt egy órával a Brunszvik-kastély parkjába látogatók kedvcsináló kamara-előadást hallhatnak a Nemzeti Filharmonikus művészeinek előadásában.
Több mint öt évtizede folynak már a hangulatos nyáresti martonvásári Beethoven-hangversenyek, az elsőt 1958. június 22-én tartották. A három koncert három hétvégén szórakoztatja a Beethoven-rajongókat: a második esten július 25-én tartják, akkor az Esz-dúr zongoraversenyt hallhatjuk Ránki Dezső szólójával, illetve a Coriolan-nyitányt és a Wellington győzelmét, amelyet Csataszimfónia néven is emlegetnek.
A záróhangversenyen, augusztus 1-jén a c-moll zongoraversenyt a Junior Prima-díjas Érdi Tamás játssza, majd a IX. szimfónia szól Sümegi Eszter, Németh Judit, Szappanos Tibor, Sebestyén Miklós énekművészekkel és a Nemzeti Énekkarral. Utóbbi karnagya, Antal Mátyás a koncert előtti napon ünnepli hetvenedik születésnapját, a harmincéves kórus vezetését pedig éppen huszonöt esztendeje vette át, így ez a hangverseny előtte is tiszteleg. A Nemzeti Énekkar és Antal Mátyás közös munkájának eredményeként az idei Bartók–Pásztory-díjat is megkapták.
Beethoven Martonvásárhoz, Haydn viszont Eszterházához kötődött. Az Eszterházi Vigasságok is most kezdődnek, és egészen októberig ívelnek, most hétvégén a Budapesti Vonósok ma este 7 órás nyitókoncertjét, holnap este David Grimal hegedűművésszel közös műsorát, vasárnap pedig az együttes művészeinek kamaraestjét hallhatjuk. A Haydn munkásságának egy jelentős részét meghatározó fertődi Eszterházy-kastély hétvégenként tartott koncertsorozata október 24-én ér véget, a későbbiekben találkozhatunk többek között a Capella Savariával, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, az Óbudai Danubia Zenekarral, a Vashegyi György vezette régizene-együttesekkel, a Purcell Kórussal és az Orfeo Kamarazenekarral is.