Off The Hook: lelkes rockzene Pécsről

Középiskolás ismeretségből indult, az Off The Hook pedig egyre kiforrottabb muzsikát nyom.

Mi az a dolog, amivel a garázsrock világában lehet esetleg valami olyan egyedit meglépni, amely picit talán túlmutat a stílus határain? Egyebek között ez érdekelt az ilyen muzsikában utazó, öttagú Off The Hook esetében, amely egy háromfős – Pavelka Dénes (dob), Tiber Ákos (gitár) és Bolf Attila (basszusgitár) – középiskolai magból forrta ki magát. A később Barka Erikával (ének) és Kárai Bencével (gitár) kiegészülő, hivatalosan szűk két éve működő csapat ugyanis valóban ígéretes anyagot adott ki.

A Hitching a Ride to the City igen változatos korong. Ugyan a daloknak semmiféle központi koncepciója nem volt, egymástól teljesen függetlenek, a sorrend összeírásában a tagok próbáltak valamiféle ívet adni a kislemeznek. Az első számot, a Rollin’ Jumpin’-t a többi dal előtt vették fel, és kiadták önmagában, hogy megnézzék a fogadtatást. Miután ez igen pozitívra sikeredett, visszamentek a stúdióba, és rögzítették a maradék négyet. Az első két szám még a gyorsabb, lendületesebb darabok közé tartozik, a harmadik, a You Just Grew Up már kicsit komolyabb hangvételű. Ezt követi a teljesen lassú Triangle és a végén a zúzós és borongós Lose.

Mint a srácok elmesélték, a kislemez azért kapta ezt a címet, mert a „city” itt a hírnév metaforája akar lenni, és ők ezzel az albummal „stoppolnának” felé. Ám mint megsúgták, azóta még nem állt meg nekik senki

De hogy visszatérjek az eredeti kulcskérdéshez, vajon az Off The Hook mitől Off The Hook? „Talán a számösszetételtől. Próbálunk elrugaszkodni a megszokott intró, verze, refrén, verze, refrén, átkötés, szóló, refrén, outró formulától, és megkíséreljük úgy összetenni a dalokat, hogy minden pontjuk egyedi legyen. Nálunk ritkán hallani két ugyanolyan verzerészt például” − avatott be a részletekbe Bence. Hozzátette, saját névjegyüknek számítanak még a dögös refrének. A gitáros úgy véli, legyen bármi, a refréneket mindig eltalálják. Az azonban fontos, hogy nincs bennük a szándék, hogy „na, most ennek fülbemászónak kell lennie”, de az az érzésük, valahogy mindig olyanra sikerülnek.

Ha pedig rockról van szó, a srácok belekóstoltak a műfaj összes olyan kategóriájába, amelyet szeretnek – hard rock, garázsrock, pszichedelikus rock, pop-rock, indie-rock –, és próbálják kerülni azokat, amelyektől viszolyognak. Bence szerint ilyen például az olcsó magyar rock elcsépelt gitárszólókkal, jelentéktelen szövegekkel és unalmas dalfelépítéssel.

A zenekarban amúgy mindenki más zenét szeret, ezért a bandára jellemző az, hogy a tagok az általuk kedvelt műfajokból emelik át a játékstílusukat, és szerintük mindezt anélkül tudják megjátszani, hogy valami lélektelen műfajkeverék zenét hoznának létre. Ezért mindig csak az épp odaillő dolgokat teszik bele a számokba. „Ha valaki megfigyeli, a dobok nálunk például elég szokatlanok. Ez azért van, mert Dénes metált hallgat, és ő ebből emeli ki az elemeket, én pedig nagyon sok indie-t meg bluest, és ez is ott van részben a zenénkben. Ezt markánsabban majd a most készülő következő ep-n lehet észrevenni” – ígérte Bence.

A zenekarnál nincs egy bevált recept, hogy miként készülnek a számok. Van, hogy valaki egy teljes megírt számot hoz a saját hangszerén, de előfordul olyan is hogy csak egy riffet vagy egy részletet, vagy olykor ötlet nélkül állnak neki dzsemmelni, és ha valami jó születik, megtartják. Mint mondták, ami eddig biztos volt mindig, hogy az ének születik meg utoljára. „Szegény Erikának sokat kell várnia, hogy készen legyenek a számok, mert szeretünk sokat pepecselni az instrumentális részekkel. Mire odáig jutunk, hogy »na, akkor kell ének«, addigra az instrumentális rész már végleges formát öltött” − avatott be a részletekbe Bence.

Az első kislemezen minden dalszöveget Bence írt, de ez most meg fog változni. A következő korongon mindenkinek lesz egy saját száma. Akié a dal, az egy kicsit több beleszólást fog kapni a számba és a szövegért is ő felel. Mivel öten alkotják a zenekart, így megint ötszámos ep készül, amelyből három dallal már végeztek.

A csapat a szövegeit angol nyelven írja, amely szerintük alapból nagyon vagány. Ráadásul más dolgokat is ki tudnak vele fejezni, mint a magyarral. Ezzel azt is szeretnék, hogy a zenéjük legyen univerzálisan élvezhető. Mint mondták, a magyar fiatalok többsége amúgy is alapból beszéli az angolt. Ezzel kapcsolatban pedig csak azt a költői kérdést tudják feltenni: „Miért szabnánk csak egy országra a zenénket?”

Az angol kontra magyar szövegvitát a srácok kissé körmönfont badarságnak tartják. Úgy vélik, ez művészi döntés. Szerintük minden nyelven lehet remek dolgokat alkotni, és a nem az alkotó nemzetiségéhez tartozó nyelv használata már évszázadok óta jelen van a költészetben is. Épp ezért nem értik, hogy emberek ezen miért tudnak még mindig olykor ennyire fennakadni.

Mint pécsi zenekar, érdekelt, milyen lehetőségeik vannak a kezdőknek egy olyan városban, amely mindig is híres volt a zenei életéről. Egy szóval érzékeltetve a dolgokat szerintük: nehéz. „Van a Pécsi Est Café. Az olyan a helyi zenei színterének, mint a Wembley Stadion Londonnak. Minden más csak másodlagos koncerthely. Viszont az Est Caféban csak stabil rajongói táborral lehet fellépni, pályakezdőknek ott esélyük nincs. Vannak Pécsett rendezvények is szép számmal, ahova azért be lehet jutni, de itt sem mindig tisztelik a kezdő zenekarokat. Lehetőségünk volt idén fellépni Pécsi Egyetemi Napokon, ahol a helyszínen, átszerelésnél tudtuk meg, hogy a huszonöt perces koncertünkből kiábrándító hat percet léphetünk föl. Elég nagy pofon volt” − mesélt tapasztalataikról Bence.

A srácok ezért egyelőre alkotni szeretnek leginkább, mert ott vannak igazán elemünkben. Szerintük a kis zenekaroknál túl nagy a rizikófaktor a koncertekben, például az illetékes hangosító épp hányaveti módon nem figyel rájuk, vagy kevesen jönnek el. És úgy elég nehezen engedik el magukat a színpadon, ha három emberből áll a közönség.

Saját magukat igazgatva sokat dolgoznak amúgy azon, hogy előre tudjanak lépni, ezért most inkább más irányból közelítik meg a dolgokat. A közeljövőben az interneten keresztül próbálják eljuttatni mindenfelé a számaikat, hogy legyen egy stabil rajongótáboruk, és a koncertezés is gördülékenyebben menjen. Emellett kicsit több pénzt fognak promócióra is költeni.

És hogy hogyan tovább, meddig szeretnék ezt ebben a formában nyomni, egyszerű választ kaptam: ameddig csak lehet. „Sok mindenen átmentünk már együtt, és sosem hittük volna, hogy akár idáig is eljutunk. Most már kár lenne megállni.”

Én sem zárhatom frappánsabban a soraim, mint hogy hajrá, én szurkolok az ifjaknak, és várjuk az új kislemezt, amelyet itt is tuti meghallgathattok majd.

Ha magatokra ismertek, és úgy érzitek, ti is ilyen előadók, zenekarok vagytok, írjatok nekünk a [email protected] címre! Szívesen vesszük, sőt örülünk neki. Ha tudtok olyan bandát, amelyben valóban ott az a bizonyos sansz, írjatok! Érdemes követni a közösségi oldalainkat is (Facebook, Tumblr, Instagram és Twitter), ahol hasznos információkról, hírekről, egyéb érdekességekről, koncertajánlókról lehet olvasni, illetve a hét zenekarának kampányát is itt lehet figyelemmel kísérni.

Ui.: Kedves zenekarok, jelentkezők! Nem hittem, hogy ennyire gyorsan ilyen népszerűek lettünk, aminek örülünk, ám ezzel párosul az, hogy a sok jelentkező miatt türelemmel kell lennetek. Fontos ugyanakkor aláhúzni, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek lehetőséget adunk, ám az egy hét, egy zenekar elvéhez ragaszkodunk, és mint írtam többször is, ennek épp a riportos, emberszagú közelség a lényege, nem a darálós, agyatlan „Ctrl+C, Ctrl+V” hentesmunka. Csüggedni tehát még csak véletlenül sem szabad, annál inkább követni, figyelni és jó zenéket hallgatni tehetséges magyar zenekaroktól. Nagyon nagy köszi nektek! Senkit sem hagyunk el, még csak véletlenül sem!