Terminátor 5: remegő kezű Schwarzi rendet tesz

Itt fáj, ott fáj, de megvagyok – örüljünk mi is együtt a derűs öregedésnek Arnold Terminátorral.

Borzongató érzés belegondolni, milyen lenne leporolni és újragondolni a szocializmus, valamint a bumfordi nyolcvanas évek korszakának nyugati film- vagy sorozatklasszikusait sistergő komputergrafikával, zamatos vizuális effektekkel meg persze minden fantáziaszegény forgatókönyvíró mentsvárával, az időutazással. Hogy nézne például a Lenke néni, ha fiatalkori önmaga feltűnne egyszer csak színes kartonruhában a közért előtt, aztán Taki bácsi meg pirosabb lenne, mint a legendás taxija, elnézve az ismerősen izgató múltból jött hasonmást.

A Dallasban sem kellene Bobbynak egy bugyuta álomjelenetben visszatérnie, Jockey meg rögtön be is pattanna az időgépbe, hogy dinókra vadásszon Texas földjén, így tárazva be még több fosszilis energiahordozót a jövőre. Megöregszünk, és megöregednek kedvenc mozgóképes liblingjeink is, nincs menekvés.

Elvásik az idő vasfoga, ha minden idők legszerethetőbb robotjáról is van szó, no persze szigorúan csak Mikrobi után. Csakhogy kedvenc Terminátorunk, pontosabban a vele szinte tudományos-fantasztikus mértékben összenőtt nyugalmazott kormányzó mintha nem találná a helyét. Csak nem fog ugye Schwarzenegger öregedő fószerokon viccelődő filmvígjátékokban ripacskodni – gondolhatta a leghíresebb osztrák testépítő, és milyen jól tette, hiszen Robert de Niróval vagy Morgan Freemannel szemben őt szentségtörés is lenne elképzelni egy ilyesféle, a színészi alkonyzónának derűs ragyogást kölcsönző produkcióban. Már csak azért is, mert az említettekkel és némely kollégáikkal szemben Arni nem színész.

Ám a probléma át lett hidalva, még csak időgép sem kellett hozzá, itt van nekünk a Terminátor 5, polgári nevén a Genisys című epizód, ami emlékezetes technikai truvájok és tényleg elgondolkodtató víziók helyett (emlékeztetőül, ilyenek miatt szerette és szereti a világ a második részt), egy kedves kis házi csínytevésnek tűnik, amit érzelmes és nosztalgikus pénzeszsákok készítettek maguknak Hollywoodban.

Mert hát nem lehet nem szeretni az öregurasan megcukisodott Schwarzit, ahogy önmagát parodizálja, meg fájlalja a fémvázát. Na, ehhez kellett valami jelzésértékű történet is, de mivel az alkotók nyilván – és ez becsülendő önmérséklet – eleve tudták, dramaturgiailag feszes, csavaros és emlékezetes történetet írni képtelenek, ezért kötöttek egy egyezséget, hogy bármikor, amikor elakadnak a közös munka során, valaki bekiáltja, hogy időutazás!, és máris minden megy a maga medrében tovább.

A végeredmény delejesen bárgyú lett, olyan élményt kínál, mint egy alföldi lagzi, ahol a házi pálinkába egy vásott kölyök még egy kis randidrogot is szór egy óvatlan pillanatban. Minden sarokból előbukkannak rokonok, akiknek papírforma szerint már halottnak kellene lenniük, vannak, akik nem tudják eldönteni, hogy a saját apjuk-e vagy inkább mégis inkább a harangozó volt a tettes, ráadásul a képek is túl gyorsan változnak, tompulnak az agyak, élesek a kések.

Aki mégis kíváncsi lenne a sztorira, azoknak itt és most csak annyit: a jövőből jövő lövők 1984-be érkeznek vissza, elvileg oda, ahová anno Schwarzi is az első részben, de gyakorlatilag mégsem. Mert ez egy másik 1984. Ákos mondjuk még ekkor sem a Bonanza Banzaiban nyomul, sőt a szólókarrierjére is még várni kell, nem úgy mint Sarah Connor esetében, aki egyáltalán nem adja a megszeppentet. Igaz, azon meglepődik, hogy a fia, az elvileg hős és eléggé robotellenes harcos valójában nagyon is elhajlik, rossz társaságba keveredik, a Skynet nevű nagyvállalat körül sertepertél. Még az is lehet, hogy nem is hisz a robotmentes jövőben, de szerencsére visszautazik a jövőből Kyle Reese, aki amúgy John apja, amikor éppen nem a saját kiskori másában gyönyörködik 2017-ben.

De ez mindegy is, mert a lényeg az öreg Schwarzenegger, aki meg egyszer megharcol saját fiatalkori másával, na ez már Aranyszakáll-díjas freudi mellékzönge, a mobiltelefont meg a tabletet meg nem csak a film alatt kellene ám kikapcsolni, ha hihetünk ennek a veretes marhaságnak, mely szerint a világháló ágyaz majd meg a minket levadászni akaró mesterséges intelligenciának. Még pár ilyen film, és ez vonzó jövőképpé nemesül.

(Terminator: Genisys. Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 125 perc, 2015. Rendező: Alan Taylor. Forgalmazó: UIP-Duna Film.)