A végeredmény delejesen bárgyú lett, olyan élményt kínál, mint egy alföldi lagzi, ahol a házi pálinkába egy vásott kölyök még egy kis randidrogot is szór egy óvatlan pillanatban. Minden sarokból előbukkannak rokonok, akiknek papírforma szerint már halottnak kellene lenniük, vannak, akik nem tudják eldönteni, hogy a saját apjuk-e vagy inkább mégis inkább a harangozó volt a tettes, ráadásul a képek is túl gyorsan változnak, tompulnak az agyak, élesek a kések.
Aki mégis kíváncsi lenne a sztorira, azoknak itt és most csak annyit: a jövőből jövő lövők 1984-be érkeznek vissza, elvileg oda, ahová anno Schwarzi is az első részben, de gyakorlatilag mégsem. Mert ez egy másik 1984. Ákos mondjuk még ekkor sem a Bonanza Banzaiban nyomul, sőt a szólókarrierjére is még várni kell, nem úgy mint Sarah Connor esetében, aki egyáltalán nem adja a megszeppentet. Igaz, azon meglepődik, hogy a fia, az elvileg hős és eléggé robotellenes harcos valójában nagyon is elhajlik, rossz társaságba keveredik, a Skynet nevű nagyvállalat körül sertepertél. Még az is lehet, hogy nem is hisz a robotmentes jövőben, de szerencsére visszautazik a jövőből Kyle Reese, aki amúgy John apja, amikor éppen nem a saját kiskori másában gyönyörködik 2017-ben.
De ez mindegy is, mert a lényeg az öreg Schwarzenegger, aki meg egyszer megharcol saját fiatalkori másával, na ez már Aranyszakáll-díjas freudi mellékzönge, a mobiltelefont meg a tabletet meg nem csak a film alatt kellene ám kikapcsolni, ha hihetünk ennek a veretes marhaságnak, mely szerint a világháló ágyaz majd meg a minket levadászni akaró mesterséges intelligenciának. Még pár ilyen film, és ez vonzó jövőképpé nemesül.
