A magyar komikus, akit egész Varsó ismert

Úgy lett ünnepelt konferanszié Varsóban, hogy felnőttként tanulta a nyelvet. Járosy, a modern Háry János.

Annak dacára járt ki neki a cím, hogy az 1890-ben Grác városában született Járosy (egyes források szerint: Járossy) magyar származása ellenére osztrák állampolgárnak vallotta magát egészen 1938-ig, amikor is lengyel díszpolgárságot kapott. De mivel érdemelte ki a baráti ország elismerését ez férfi, akiről szinte semmilyen magyar nyelvű forrást nem találni? Például ő fedezte fel Hanka Ordonównát, aki számunkra nem mond sokat, hazájában viszont a két világháború közötti időszak rendkívül népszerű énekesének, előadóművészének és celebritásának számított – az első olyan nők közé tartozott Lengyelországban, akik nadrágot hordtak nyilvánosan –, slágerei még ma is igencsak közkedveltek.

Járosy teljesítménye már csak azért is elismerésre méltó, mivel úgy vált a lengyel főváros művészeti életének elismert alakjává és meghatározó konferansziéjává, hogy csak a harmincas éveiben tanult meg lengyelül – az országba 1924-ben érkezett egy orosz színtársulattal. Igaz, ami igaz, eleve nyelvtehetségnek számított, hiszen a visszaemlékezések szerint öt vagy akár hat nyelven is tudott. Jellegzetes akcentusát azonban nem sikerült soha levetkőznie – nem csoda, ha a kabaré világában a kollégái állítólag gyakran éltek a lehetőséggel, és tették nyelvi igyekezetét a humor forrásává.

A kortársak történeteiből az derült ki, hogy a Varsóban híressé vált magyar előszeretettel építette saját mitológiáját, amelyben olyan képtelen történetek is helyet kaptak, mint hogy Ausztriában egy alkalommal magának a császárnak mentette meg az életét azzal, hogy megállította a megvadult lovak által elsodort hintóját. De nem csak a történeti hűséggel, a pénzzel is nagyvonalúan bánt, ezért aztán megesett, hogy kénytelen volt másvalaki jóindulatára támaszkodni, ha az ebéd kifizetése került terítékre. Egy alkalommal az ő és társasága fogyasztását a vonaton egy tehetős úr egyenlítette ki, és amikor valaki ennek kapcsán alamizsnát emlegetett, Járosy a következőket mondta: „Ez akkor lett volna alamizsna, ha tudja, hogy csórók vagyunk, ám amíg azt gondolja, hogy mi szintén gazdagok vagyunk, ez nem más, mint apró kifejezése az elismerésnek az egyik milliomos részéről a másik milliomos iránt.” Az átejtéshez az élet asszisztált: akkoriban ugyanis Lengyelországban a közvélemény jellemzően tehetősebbnek vélte a színházi embereket annál, mint amilyenek valójában voltak, és legendák keringtek a gázsikról.

A furfangos életszemléletű magyar bármilyen könnyednek is tűnt, a munkát illetően maximalista volt. Meglehetősen sajátosan motiválta időnként a színészeit. Egy alkalommal a próbán egy színész hölgy, akinek egy tehetségtelen színművészt kellett alakítania, arra panaszkodott, hogy nem érti a szöveget, és még többször el kellene gyakorolni szerinte. Járosy viszont azt javasolta, inkább ne próbálják el többször. A nő értetlenkedését látva ordítva így fakadt ki: „Ostoba! A lehető legrosszabbul kell játszanod, minél gyengébb vagy, annál jobb! Úgyhogy maradj csak olyan ostoba, mint amilyen most vagy!” Általában viszont nagyon is gondoskodó és védelmező volt a női színészekkel, és nem egy nagy nevet a háború előtti lengyel színjátszás női alakjai közül ő fedezett fel, ahogy a már említett Hanka Ordonównát is.

A magyar volt az is, aki a közreműködött a háborút megelőző korszak legismertebb lengyel színházainak megalapításában, mint amilyen a Qui Pro Quo, a Cyrulika Warszawskiego (Varsói Borbély) és a Buffo volt. Hamarosan nemcsak színészként, de konferansziéként is színpadra lépett olyan egyszerű figurát alakítva, aki folyton megzavarja a felettesét. Hatalmas sikereket aratott ezzel a számmal. A kabarészerzők között nemcsak Magyarországon tűntek fel komoly írók: Járosy a szövegeit többek között Julian Tuwimmal, a két világháború közti lengyel irodalom egyik legnépszerűbb költőjével együtt írta meg.

A távolba szakadt csepűrágó a harmincas évek legvégén nagy tervet forgatott a fejében, csak az időzítéssel akadt kis gondja. Újabb színház megnyitását tervezte 1939-ben, és úgy gondolta, az ideális időpont szeptember 2-a lenne, hiszen szeptember 1-jén a gyerekek iskolába mennek, a szüleik visszatérnek épp a nyaralásból a munkahelyükre, és különben is ez a lehető legrosszabb nap egy színház megnyitására. Igaza volt, bár a szempontok közé nem sorolta oda, hogy mi van akkor, ha épp aznap rohanja le az országot a német hadsereg

A Harmadik Birodalom előszeretettel sugallta egyes ismert lengyel közszereplőkről, hogy neki teljesítenek kémszolgálatot. A háború kitörése előtt Járosy kapcsán is lábra kaptak ilyen találgatások a németek szándékának megfelelően. Varsó német megszállását követően a színházi szakember a Gestapo főhadiszállásán találta hamarosan magát, ahol közölték: osztrákként felkerült a birodalmi németek (Reichsdeutsch) listájára, és hogy elég csak egy jelentéktelen papírt aláírnia, és máris lehetőséget kap arra, hogy az újonnan nyíló német színházban léphessen fel. Miután nem kívánt élni a lehetőséggel, a következő kihallgatás már jóval kevésbé barátságos hangulatban zajlott le.

Járosynak az egyik kihallgatásról a másikra szállítása közben sikerült aztán kereket oldania, csakhogy szembesülnie kellett a problémával: nehezen rejtőzik el olyasvalaki, akit szinte egész Varsó arcról ismer. Járosy végül barátaival együtt arra a felismerésre jutott: a legbiztonságosabb az lesz, ha a gettóban húzza meg magát. A látszat ellenére ez nagyon is logikus lépés volt, hiszen a Gestapo nem keresné egy olyan elzárt helyen, ahol nagyon nehéz előteremteni a megfelelő életkörülményeket. Járosyk közel három évet töltött a gettóban Franciszek Nowaczek néven.

Ottléte alatt segített a szökevények felkészítésében, egyfelől információkat osztott meg a kinti valósággal kapcsolatban – mennyibe kerülnek a tömegközlekedésen a jegyek, mely helyek váltak időközben a nyilvánosság elől elzárttá, hogyan érdemes fésülködni és öltözködni stb. –, másfelől alapfokú színészi felkészítést tartott részükre. Tudta ugyanis, hogy hiába a világos hajszín és a megfelelő ruha, ha érződik valakin a félelem és a bizonytalanság.

Aztán eljött az idő, hogy a híres konferanszié is elszökjön a gettóból. Járosy a háború végéig ezt követően egy Varsóhoz közeli házban húzta meg magát. A sors fintora, hogy korábban makacsul hajtogatta, mennyire ki nem állhatja a gyerekeket, a búvóhelyet ellenben egy asszonnyal és a gyerekeivel kellett megosztania. Mint kiderült, a valóságban nagyon is jó társaságot biztosítottak számára a kiskorúak, hiszen anélkül hallgatták a Háry János-i vonásokkal bíró magyar anekdotáit, hogy különösebb ellenvetésekkel éltek volna a logikai következetességek gyakori hiányát illetően, ráadásul orosztudás hiányában különösebb megrökönyödés nélkül tanulták meg és énekelték vele együtt a nem éppen szalonképes csasztuskákat.

Járosy túlélte a háborút, és azon nyomban Nyugatra emigrált. Először Nagy-Britannia felé vette az irányt, és Londonban próbált szerencsét. Az emigrációs években megtört a sikerszéria, és Járosy csak tengődött a brit fővárosban. A berendezkedő lengyel kommunista hatalom állampolgárságától is megfosztotta. Az olaszországi Viareggióban hunyt el 1960-ban.