A század ellentmondásait és szépségét szőtte meg

Benső zarándoklat: Péreli Zsuzsa gobelinjei, rajzai, kollázsai a Pécsi Galériában.

Péreli Zsuzsa fonalakkal fest, tenyérnyi rajz alapján kezd munkába, a benne régen formálódó belső vízió jelenik meg a gobelinen, amelyet minden esetben maga sző. Számára a lehető legszemélyesebb műfaj a kárpit művészete. Tradícióit hűségesen őrzi, ugyanakkor számos új elemmel gazdagítja is 1968 óta, amikor is találkozott Tarján Hédivel, aki megtanította szőni, előkészítve a főiskolára.

A tárlat első alkotása, az 1978-as Asta Nielsen ezeket az éveket, az indulás időszakát idézi. A következő művek egyike az 1983-as Vőfély, amelynek hőse úgy áll be a régi fényképész kamerája elé, vállán a tisztségét jelző szalagokkal, kezét a műterem díszlet-ballusztrádjára helyezve, hogy mindannyian átérezzük a pillanat ünnepélyességét.

Néhány év múlva, 1986-ban megszületett az alkotó egyik legismertebb, szinte emblematikussá vált alkotása, az 1986-ban készült Aranykor is. A mű öt fiatalember portréja, nemcsak viseletük régiessége, de a kárpitba szőtt arany-ezüstszálak, csipkék, szalagok, selyem is a „régi, szép időket\" idézi, a XIX–XX. század fordulóját. Azt is mondhatnánk, innen, az Aranykorból indul – vagy éppen ide tér vissza – a Benső zarándoklat, amelyet a gobelinek megálmodója és megszövője bejár.

Péreli Zsuzsa művészete úgy mutatja föl az álmok, az örök emberi érzelmek szépségét, hogy érezteti azokat az ellentmondásokat, jelentős változásokat is, amelyek között a XIX–XX. század fordulójának embere él. Rendszerváltozások és polgárháborúk, tönkretett tájak és a tönkretett tájakból is elüldözött emberek – a század- és ezredvég eseményei láthatóan nem hagyták érintetlenül őt sem, ahogyan az 1999 Húsvét, illetve az 1990-es Tájkép, XX. század vége című munka mutatja.

Ahogyan a kiállítás legfiatalabb gobelinje, a kiállításnak is címet adó Benső zarándoklat jelzi, Péreli Zsuzsát egyre inkább a művészet és az élet örök kérdései foglalkoztatják. Elérhető-e az a hely, megvalósítható-e az az egyensúly, amelyet a 2000-ben készült Aequilibrium című művének angyala olyan optimistán ígért, s amelyet a 2012–13-as Illumináció is megerősít?

Péreli Zsuzsa a zarándokút helyéül a középkori festményekről, kódexlapokról oly jól ismert zárt kertet választja, amelyet az ókori építményeket idéző nagy, alig faragott kövekből épített fal vesz körül, s amelynek közepén hasonló kövekből rakott út vezet a mű középpontjában lévő kapu felé. A gyermekkorunkból ismerős mondóka jut eszembe: „Bújj-bújj, zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!\"

De bármilyen egyszerűnek, gyermekien naivnak tűnik a dolog, valóban az a helyzet, hogy a benső zarándokút bevégzése után, pontosabban bevégzéseként átléphetünk ezen az aranykapun, amely minden gondolkodó, a világ és önmaga megismerésére törekvő lény által keresett világosság felé vezet.