Nagyszerű magyar sikerekkel zárult a huszonegyedik Szarajevói Filmfesztivál. A játékfilmek versenyében Nemes Jeles László Saul fia című alkotása a zsűri különdíját kapta, míg a dokumentumfilmek mezőnyében Almási Tamás Tititá című műve söpörte be ugyanezt a rangos elismerést.
Az előbbi kategóriában a Szarajevó Szíve díjat a legjobb filmért a török Deniz Gamze Ergüven vihette haza a Mustang hátán, utóbbiban pedig a román Alexander Nanau a Toto és nővéreiért. A filmeket látva az elég egyértelműnek tűnt, hogy az egészestések közül a már Cannes-ban is méltán ünnepelt két mozi között dől el az elsőség kérdése, szét is osztották közöttük a díjakat, a szortírozás során valószínűleg az is közrejátszhatott a döntésben, hogy a török film témája közelebb áll ahhoz, amire a fesztivál idén fókuszál. Leegyszerűsítve: hagyomány kontra haladás, női egyenjogúság. A dolog ennél azért persze egy kicsit bonyolultabb, de mégis.
A tisztelt zsűri matekolt egy jót a legjobb színésznők és színészek körül is. Számomra elég egyértelműnek tűnt, hogy a legjobb alakításokért járó díjakat Tihana Lazovic és Goran Markovic kapja a végül elismerések nélkül maradt, ám ettől még remek A Nap magasan jár című horvát–szerb–szlovén filmben nyújtott elképesztő teljesítményükért, de aztán másként lett. Csoportosan elkövetett, szintén nagyszerű színészi teljesítményükért öt török lány a Mustangból és a hat görög férfi az ugyancsak duplán díjazott Chevalier-ből (a film különdíjat is kapott a zsűritől) zsebelhette be boldogan.
Végül, de nem utolsósorban a rövidfilmek rendkívül erős mezőnyéből a montenegrói Dusan Kasalica kapta a fődíjat a A Matter of Willért, az Emberi Jogok Díjat a bosnyák Jasmila Zbanic az Egy nap Szarajevóbanért és Szarejevó Szíve-elismerésben részesült Atom Egoyan rendező és Benicio del Toro színész.
Egy filmfesztivál persze alapesetben nem lóverseny, de ezek azért fontos dolgok. Siker, visszaigazolások és némi pénz is, ami jól jön majd a következő produkció előkészítéséhez. Ez pedig számunkra nyilván Nemes Jeles László kapcsán a legizgalmasabb. Jelesül, hogy mi következhet, következik egy elsöprő erejű debütálás után. Az előzmények ismeretében a finanszírozással aligha lesz baj, bennünket inkább az foglalkoztat, mint megannyi Natalie Portmant, hogy mihez nyúl legközelebb a világ jelenleg legismertebb elsőfilmese, ez a mindenhol azonnali szimpátiát kiváltó, kitapinthatóan maximalista fiatal filmművész.
A Saul fiával teljesen megérdemelten tele van a nemzetközi és a hazai sajtó, de most legalább ekkora öröm Almási Tamás szarajevói sikere egy rendkívül erős felhozatalban. Almási évtizedek óta dokumentál szerényen és makacsul, alázattal és remekül. A Tititá egy mélyszegénységben élő tizenkilenc éves cigány fiú történetét mutatja be a kvázi gettóból Snétberger Ferenc csodálatos, zenész tehetségeket támogató központjáig, ahová hat másik társával együtt felvételt is nyer. A gitáros srác előtt felcsillan egy jobb élet lehetősége, a kulcs a kezében van, kérdés, hogy milyen ajtókat kell még kinyitnia vele.
A Szarajevói Filmfesztivál viszont erre az évre bezárta kapuit, de a kulcsot aligha dobták el. A szekér egyre jobban szalad, a pályaív töretlen, huszonegy év – az már történelem, különösen ebben a lenyűgöző városban, a kultúrák találkozásánál, vagy éppen kereszteződésénél. Alighanem ez is hamarosan kiderül.
