Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) található eredeti anyagok mellett a családi hagyatékból és a Gyógypedagógia Főiskolától kapott, eddig nem publikált dokumentumok teszik érdekessé a Mert szemben ülsz velem... című tárlatot. A címet egy Illyés Gyula-idézet adja, a mű kéziratának másolata a családi hagyatékból került a kiállításra. A vers sorai nemcsak harmonikus házasságukat jellemzik, hanem Illyés Gyuláné mindenkit támogató személyiségét is – véli a kiállítás kurátora, Szűts-Novák Rita.
Illyés Gyuláné lányától, Illyés Mária művészettörténésztől sok családi fényképet is kapott a könyvtár, amelyeket eddig soha nem publikáltak. Köztük Kozmutza Flóra fiatalkorából származó fotót, ahol nővérével egyetemi tanulmányainak egyik helyszínén, Párizsban látható, továbbá a Gyógypedagógiai Főiskola két tablóját, az egyikről frissen végzett gyógypedagógusként néz vissza ránk, a másikon pedig már tanszékvezető tanárként látható. Több Illyés Gyulával közös képet is bemutatnak, amelyek korábban szintén nem kerültek nyilvánosságra. „Az Illyés család baráti kapcsolataiba is betekintést nyerhetünk a kiállított könyveken és más dokumentumokon keresztül. Sok kézirat hiteles másolatát bemutatjuk. Érdekes olvasni például Szondi Lipót Kozmutza Flórához írt elismerő sorait. Látható lesz Illyés Gyula 1954-ben Flórához írt levele, amely a tizenötödik házassági évfordulójuk táján keletkezett gyönyörű szerelmi vallomást tartalmaz” – mondta el a kurátor.
A Gyógypedagógiai Főiskoláról, Lányiné Engelmayer Ágnes fotóarchívumából kapott fényképek jórészt szakmai munka közben ábrázolják Illyés Gyulánét, aki a ma is működő Gyógypedagógiai Főiskolának nemcsak első női oktatója, majd igazgatója, hanem gyakorlóintézményeinek alapítója is volt. Az ő nevéhez fűződik a Damjanich utcai épületkomplexum kialakítása. A magyar gyógypedagógiai pszichológia megalapozójaként a gyakorlati munka mellett rendszeresen kutatott és publikált, jelentősebb szakmai írásait szintén bemutatják a kiállításon. Munkássága alatt sokat tett a fogyatékosság korai felismeréséért, felszólalt a fogyatékkal élők elfogadásáért.