Nem lesznek kézen álló macskák a nagycirkuszban

Fekete Péter szerint jelzésértékű, hogy a kormányzat színházi embert kért fel a cirkusz újrapozicionálására.

– Nemrég jött haza egy kínai cirkuszkonferenciáról. Miért volt szükség rá, hogy megjelenjen ott?
– A II. Nemzetközi Kínai Cirkuszművészeti Fesztivál előkészítéséhez tartozott, hogy megkérdezték néhány ország – többek között Olaszország, Oroszország, Mexikó – képviselőjét, hogy náluk hogy működnek a dolgok. Megtudták, hogy Magyarországon miniszteri biztosa lett ennek a területnek, hogy új cirkuszt szeretnénk építeni, és érdekelte őket, hogy mik a terveink. Kína világhatalom a cirkuszművészetben, más léptékben is gondolkodnak erről a művészeti ágról. Egy a Fővárosi Nagycirkusznál ötször nagyobb, nyolcezer férőhelyes cirkuszban voltunk látogatóban, ahol kétszázötven artista lép fel esténként. A műfaj nagyon népszerű, estéről estére meg tud tölteni egy ilyen hatalmas helyet. Én leginkább a technikai megoldásaikat, a modern cirkuszi felszereléseket igyekeztem megfigyelni, amelyeket az új cirkuszközpont felépítése során hasznosítani tudunk.

– Ön mit tudott hozzátenni a kínai cirkuszfesztivál sikeréhez?
– Meglepte őket, amikor fölvetettem, hogy arcot kell adni az artistának, mert művészként fontos az egyénisége, illetve hogy keresni kell a cirkusz társadalmi üzenetét. Ha valaki elmegy például a Recirquel Újcirkusz Társulat előadására a Művészetek Palotájába, az tudja, hogy a kortárs cirkusz komolyan boncolgatja ezt a kérdést. Kínában ezzel szemben egyértelműen a szórakoztatáson és az üzleten van a hangsúly, nem azon, hogy üzenetet próbáljanak megfogalmazni. Érdekesnek találták, amiket mondtam, de a klasszikus cirkusz ezekkel a felvetésekkel még kevéssé tud mit kezdeni.

– Ezek szerint az a klasszikus cirkusz, ami nem művészi?
– Ezt nem mondtam. Máig a klasszikus cirkusz adja minden cirkusz alapját. Nagy tisztelettel adózom a klasszikus cirkusz művészeinek kitartása, eltökéltsége, szakmai tudása és a cirkuszművészetben dolgozó valamennyi elődöm munkája iránt. Igyekszem hasznosítani azt, amit hosszú évek alatt felhalmoztak. De fontosnak tartom, hogy az új irányzatok tanuljanak egymástól. Művészi cirkusz az, ami képes katarzist kiváltani, társadalmilag fontos üzenetet tud közvetíteni, képes új gondolatokat megfogalmazni, társadalmi történésekre reagálni, ahogy azt más művészeti ágak – a zene, a festészet, a tánc, a színház – is teszik. Ma a francia modern cirkuszt és a kortárs cirkusz egyes szereplőit kivéve nagyon kevesen foglalkoznak azzal, hogy van-e a cirkusznak üzenete. Pedig ahogy a légtornász elkapja társát a levegőben vagy az akrobata megtartja a másikat a karján egy handstand számban, nemcsak látvány: bizalomról, együttműködésről, egymásra hangolódásról beszélhet egy ilyen produkció, amiről általában a mi emberi viszonyaink is szólnak. Ha elkezdünk bátran beszélni erről, a néző is rádöbben majd, ezzel a szemmel is lehet a cirkuszt nézni. Fontos, hogy gazdaságilag jól működjön az intézmény, de elsősorban közösségi érdeket kell szolgálnia, ha közpénzből működtetjük. Meg kell fogalmaznia, hogy milyen társadalmi felelőssége van egy nemzeti művészeti intézménynek.

– Meg fog látszani ez a szemléletváltás a cirkuszműsorokon?
– A szemléletváltásnak, a cirkusz „társadalmi pozicionálásának” addigra kell beérnie, amikorra elkészül az új cirkuszművészeti központ. Van nagyjából három évünk. Nem kell semmit hirtelen, radikálisan változtatni. Elkezdtünk beszélgetni a közönséggel – olyan társadalmi rétegekkel, korosztályokkal is, amelyek most még nem járnak cirkuszba –, artistákkal, más művészeti ágak képviselőivel, illetve azzal az alternatív közeggel, amelynek tagjai szabadidejükben zsonglőrködnek, gördeszkáznak, jojóznak, gólyalábaznak, akik abban lelik örömüket, hogy kifeszítenek egy drótot két ház között, és ott egyensúlyoznak. Az ő alkotókedvük nagy érték, mert ezt tényleg a saját örömükre csinálják, mindenfajta üzleti vagy egyéb szempont nélkül. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolnak, milyen ötleteik vannak. Az új központban nekik is helyük lesz, kaphatnának próbalehetőséget, tarthatnának évente egy-két alternatív előadást. Mitnekedcirkusz címmel vitasorozatot is indítottunk. Havonta beszélgetés műsorra hívjuk a közönséget a cirkuszba.

– Kikből áll ma a magyar cirkusz közönsége?
– A cirkusz most a kisgyerekes családok programja. Kevésbé látom a szórakozni induló fiatalokat, a párokat, a színházak közönségét, az értelmiséget. Nehéz a cirkusznak: olyannak kell lennie, hogy a hároméves gyerek és a nagytesó is végigülje, de a szülők se unatkozzanak. Ha erősödik a katarzis, megjelenik a történetmesélés, szerintem új, más közönséget is vonzani fog.

– Ez nem riasztja majd el a jelenlegi közönséget?
– A klasszikus cirkusz szerelmeseit, akik most is járnak cirkuszba, minőségi produkciókkal meg kell tartani. De próbáljuk megszólítani azokat, akik különben nem járnak cirkuszba. A klasszikus cirkusz vezérelvként meg kell maradjon, de mellette a szabad kapacitásokat új dolgokkal szeretnénk lekötni. Én a színház felől jöttem, elsősorban a színházi szemléletből szeretnék meríteni. Az érdekel, hogy képes-e a cirkusz történeteket elmesélni. Hogy meg tud-e jelenni cirkuszi formában a Varázsfuvola vagy a Toldi például. Hogy milyen lenne egy ilyen előadás, mennyi szöveget bír el a közeg, hogyan lehet megoldani, hogy ne a szövegé, hanem továbbra is a látványé legyen a főszerep. A hagyományos cirkusz megtartása mellett olyasmit fogunk csinálni, amire Európában odafigyelnek, amit bekalkulálnak majd a programjukba a külföldi turisták. Budapesttől nyugatra az első kőcirkusz a müncheni Krone cirkusz, keletre a bukaresti. Északra, délre semmi. Egyedülállóak vagyunk Európa közepén, ezt a pozíciót ki kell használnunk, de csak radikális tartalmi megújulással tudunk nemzetközi figyelmet generálni.

– Ebbe az elképzelésbe mennyire férnek bele az állatszámok?
– A cirkusz több ezer éves tradícióit óvni kell. Az ember-állat viszony a cirkusz alapjai közé tartozik. De csak olyan számok fogadhatók el, amelyek ember és állat harmonikus együttéléséről szólnak, és nem arról, hogy az ember erősebb az állatnál, ezért kényszerítheti bármire. Épp most jelentkezett nálunk egy azerbajdzsáni csapat egy macskaszámmal. Az, hogy a macska kötélre mászik vagy ugrál, még belefért, mert nem ellenkezik a természetes mozgásával. De amikor mellső lábára állították, és egy bottal piszkálták, hogy kézen állva sétáljon, arra azt mondtuk, hogy köszönjük, ezt nem kérjük. Nem szeretnénk kézen álló macskát látni, aki nem örül annak, hogy kézen kell állnia. Valahol itt húznám meg a határt. Fontos téma, sokat fogunk vitatkozni rajta. Élharcosa leszek az állatvédelemnek, de harcolni fogok, hogy maradhasson állat a cirkuszban.

– Múlt héten azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy az Ajtósi Dürer sor 19–21. esetleges megvásárlásán kívül több más helyszínben gondolkodnak az új cirkuszközpontot illetőleg. Melyek ezek?
– Három más helyszín lehetőségét vizsgálom, de még nem szeretném megnevezni őket. Van köztük olyan is, amely távolabb esik Ligettől, mint szeretnénk, viszont nagyon jók az adottságai. A mostani helyszínen nincs elég hely egy olyan komplex cirkuszművészeti központnak, amelyről álmodunk. Az állatkertnek is kell a felszabaduló hely, és irracionálisan sokat kellene költeni a mostani épületre. Szerkezetileg nincs ugyan veszélyes állapotban, műszaki szempontból jelentős felújításra szorul, és műszaki tekintetben is a negyven évvel ezelőtti igényekre van szabva. Meg fogjuk találni az alkalmas helyet, és csodát fogunk építeni. Addig működtetjük a régit, és keressük a tartalmi megújulás lehetőségeit.