A New Yorkban élő magyar származású műgyűjtő elmondta: döntéséről tájékoztatta Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét és Angi Jánost, a Déri Múzeum igazgatóját is.
„Azért kényszerülök erre a számomra is szomorú lépésre, mert a jegybank képviselői hónapok óta semminemű együttműködést nem tanúsítanak, hogy tárgyalásos úton megegyezzünk. Igyekezetük arra korlátozódik, hogy erőnek erejével akarják Magyarországon tartani a festményt, s ezért a védetté nyilvánítás sincs ellenükre” – mondta a Golgota tulajdonosa.
Pákh Imre szerint ez hazai jogszabályokba és nemzetközi törvényekbe ütközik, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Angi János az MTI érdeklődésére korábban elmondta: az Amerikában élő műgyűjtő, Pákh Imre telefonon hívta fel őt a napokban, és közölte azt a szándékát, hogy a hónap végén elviszi a Golgotát, miután annak megvásárlásáról nem tudott megállapodni a Magyar Nemzeti Bankkal.
„Arra kértem Pákh Imrét, hogy szándékát írásban küldje el, és csatolja mellé a Forster Központ műtárgyfelügyeleti irodájának határozatát, amelyben engedélyezik a kép elvitelét” – mutatott rá Angi János. A festmény védetté nyilvánítási folyamat időszakában kizárólag a Forster engedélyével lehet a képhez nyúlni.
Hozzátette, hogy az engedélyező határozat nélkül a festményt le sem vehetik a kiállítóterem faláról.
Angi János tájékoztatása szerint azóta Pákh Imre semmilyen írásos formában nem kereste meg a múzeumot. Munkácsy Krisztus-trilógiájának három festménye – a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo – továbbra is együtt látható a Déri Múzeum Munkácsy-termében.
Dallos-Nagy Krisztina, a Déri Múzeum szóvivője szerda délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a nap folyamán megérkezett a múzeumba Pákh Imre levele, amelyben tájékoztat: augusztus 31-én elviteti a Golgotát a múzeumból.
Pákh Imre szerda délután közölte: egyeztetett a Forster központ vezetőjével, L. Simon László államtitkárral és Papp László debreceni polgármesterrel, akik egyértelművé tették, hogy tulajdonosként rendelkezhet a Golgota elviteléről. Egyelőre Magyarországon belül, egy raktárban helyezi el a festményt.