Vérbő plakátok egy szürke valóságból

Szürke kor volt a kádári Magyarország időszaka, ám vizuálisan ízesebb a mainál. Ezt bizonyítja az MNG tárlata.

Gunda Antal (1929–2013) 1952-ben diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, ami azt jelenti, oroszlánkörmeit igazán az ötvenes évek második felétől, de még inkább a hatvanas évek folyamán mutathatta meg. Szerencsés ember – mondhatnánk, már persze csak akkor, ha a politikatörténeti viszontagságokra nem, ám a magyar grafika fejlődéstörténetének sajátosságaira annál inkább gondolunk. Merthogy a két világháború közötti korszakot követően éppen a hatvanas-hetvenes évek volt az, amikor egyrészt a kirobbanó formát mutató magyar film tálcán kínálta a plakáttémákat, másfelől a korszellem is nyitottságra és kísérletező kedvre ösztökélte az alkotókat.

Az alkotó özvegye nagylelkű felajánlásának köszönhetően a Magyar Nemzeti Galériába került Gunda-hagyaték jól példázza, a viszonylagos zártság ellenére is mennyire korszerű, a nemzetközi grafikai irányzatokkal és divatokkal együtt fejlődő és azokkal párbeszédbe hozható fejlődés ment végbe itthon. És nem túlzás, amit a kiállítás kísérőszövege állít, tudniillik az, hogy a látogató nem csupán izgalmas, tetszetős és mai szemmel is friss munkákban gyönyörködhet, hanem egyetlen alkotói életút viszonyrendszerében többféle, a magyar grafikát is meghatározó irányzat jellegzetességeire is láthat példát.

Vegyük csak Gundának a Rab Ráby című magyar filmhez készített emblematikus plakátját, amely megmutatja, miben is volt erős az alkotó, ugyanakkor a korszak grafikai nyelvének sajátosságait is visszatükrözi. Három erősen stilizált börtönrácsot idéző fekete csík közül néz vissza egy merészen sárga, pár elemből is tökéletesen megformált férfiarc, és ehhez ízlésesen társul a filmcím hangsúlyos tipográfiája.

Gunda egészen addig ment a tipográfiai kísérletezéssel, hogy egyes filmplakátjain szinte csak betűket találni, mint például az Üzenet az élőknek című 1962-es csehszlovák filmhez készült poszter esetében. Ha pedig nem a tipográfia merészsége, akkor a grafika pimaszsága szúr szemet, mint az 1966-os ausztrál film, a Furcsa társaság plakátja esetében, ahol a kor prűd szocialista erkölcsiségére fittyet hányóan lengén öltözött hölgyek dobják fel az összképet.

Gunda kísérletezett fotómontázzsal, karcolt majd világított le filmet, egyes kollázsai pedig már az absztrakció tartományába tolták át egyes filmplakátjait, melyek ennek dacára eljutottak rendeltetési helyükre, a mainál vizuálisan érettebb gúnyában pompázó utcákra.

(A tervezőasztaltól a hirdetőoszlopig. Válogatás Gunda Antal grafikusművész hagyatékából. Magyar Nemzeti Galéria. Megtekinthető szeptember 27-ig)