Máriás Béla, azaz drMáriás láthatóan az utóbbi években sem unatkozott, amiről a jó doktor szellemi termékenységének számos más lenyomata mellett a Godot és az Ericsson Galéria falait is gazdagon belakó festmények és kisméretű rajzok tucatjai tanúskodnak.
Megnyugtató, hogy Máriás alkotói újrakezdéseinek jelenlegi állomásán és a hazai kulturális közegben tapasztalható megalkuvások közepette sem csonkultak a művész szürrealizmusra nyújtózkodó receptorai. Dadaista humora, játékos, tabu- és görcsmentes, de nagy elődeivel szemben gyaníthatóan őszintén alázatos művészete is természetesen csordogál tovább a maga medrében.
A főnix-üzemmódban legutóbb legyártott, honi celebrémek, véreskezű diktátorok, forradalmárok és politikusok híres műalkotásokba ihletett portréi után Máriás ezúttal sorozat- és tömeggyilkosok, kannibálok, terroristák, rablók és síbolók arcképcsarnokába invitálja közönségét.
A koncepció mit sem változott, csak éppen Trockijt a Tarsoly–Kulcsár–Princz-trió és ügyfeleik váltják fel Munch újrahangolt Sikolyán, Franco helyére Tocsik Márta toppan be Joan Miró, Habony Árpádéra pedig a Viszkis rabló Malevics műtermében. Sztálin, Rákosi Mátyás, Gyurcsány, Orbán vagy André Goodfriend akril alakjai helyett most olyanok portréi ellenpontozzák a klasszikus és modern stílusok, festőzsenik világát, mint a norvég mészáros Breivik, a rosztovi hasfelmetsző Andrij Csikatilo vagy Amerika rémei: John Wayne Gacy, Jeffrey Dahmer és Ted Bundy.
Mindnyájuk története maga a felfoghatatlan borzalom, a civilizáció őrületét azonban talán mégiscsak a Máriás két alkotásán is feltűnő Issei Sagawáé foglalja össze. Róla itt bőven elég annyi, hogy táplálékként tekintett áldozatára, dúsgazdag apja közbenjárása révén azonban csak néhány évet töltött rácsok mögött, ma pedig már tévéműsorok rendszeres szereplője, valamint étteremkritikákat írogat egy japán lapnak.
„Beleásom magamat a történetekbe. Így tettem a celebek és a politikusok kapcsán is, utánajártam, kicsodák, honnan jönnek, mit képviselnek. Ugyanígy a bűnözők élete is számos érdekességet hordoz számomra, arról nem is beszélve, hogy így magyarázatot lehet kapni rá, ki miért lett olyan, amilyen. Egy kicsit egyébként kirázott a hideg, amikor megtudtam a földimről, Matuska Szilveszterről, hogy valamikor a szomszédos utcában lakott” – mondta drMáriás a Magyar Nemzet Magazinnak új sorozata kapcsán.
Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.
A kriminalisztika és a bűnügyi orvos szakértés mélységeit ostromló nyitóbeszédében Fábry Sándor egyebek között azon elmélkedett a Godot-ban, hogy vajon miért fogadjuk úgy a Keresztapában Marlon Brando halálát, mint Aljosa Karamazovét, amivel szépen megágyazott a művek részleges értelmezésének. Máriás ugyanis jobbára nem piszkálja fel a mély rétegeket.
Inkább rá jellemzően hol visszafogottabb, hol profánabb gesztusokkal ható vízióin úgy mutatja be bűnözőit – például Picasso műtermében Báthory Erzsébetet, Seurat pointilizmusával Rózsa Sándort vagy az említett Ambrus Attilát –, ahogy a köztudatban megkövültek. Ugyanakkor a fricska sem áll távol tőle. A giccshajhász médiát például egy idős hajléktalan ember megnyomorított, Mondrian geometrikus kompozíciójának előterébe rajzolt arcával köpi szemen.
Máriás új képeinek egyébként keresve sem találhattak volna hasznosabb helyszínt a konferenciatermek előterében működő Ericsson Galériánál. Talán a szépség és a szörnyeteg, az építő szellem és a romlott lélek összefegyelmezése a reveláció erejével és a gyógyulás esélyével hathat a vállalati pszichopatákra is.
