– 70 év telt el Bartók Béla halála óta. Hogy kerültek önhöz a magyarországi jogok?
– Bartók Amerikában hunyt el, két fia, ifjabb Bartók Béla és Bartók Péter, valamint második felesége, Pásztory Ditta maradtak utána. Bartók hátrahagyott életművét ők hárman megosztva kezelték, ez a megosztás azonban semmiféle szembenállást nem jelentett. Nagybátyám, ifjabb Bartók Béla itt élt Magyarországon, a németek által akkor megszállt területen, ezért Bartók, teljesen praktikusan, ennek a közép-európai régiónak a jogait őrá, idősebb fiára bízta, Bartók Péter és Pásztory Ditta Amerikában voltak, így a világ többi részére vonatkozó jogokat pedig szándéka szerint őrájuk bízta. Nagybátyám 1994-ben hunyt el, ő hagyta rám az általa gyakorolt jogokat és a tulajdonában lévő tárgyi emlékeket. Ugyanakkor a jogok története kapcsán azt is el kell mondani, hogy Bartók halála után egy ügyvédekből álló tröszt próbálta meg rátenni a kezét az amerikai tárgyi és szellemi örökségre, beleértve a kéziratokat és a szerzői jogokat is. Bartók Péternek évtizedekbe került az, hogy ezt a lehetetlen helyzetet bírósági perek sorával megváltoztassa, és mindazt, ami őt megilleti, visszaszerezze. Amikor ez sikerült, attól kezdve legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy az édesapja műveinek a kéziratait és az összes meglévő feljegyzést összehasonlítsa a ténylegesen megjelent kiadásokkal, és az esetleg előforduló hibákat kijavítsa. Ő már két évtizede ki is jelentette, hogy mással nem is szeretne foglalkozni egész életében, de még így is kevés lesz az idő ahhoz, hogy ezt a nagy munkát befejezze. Szerencsére munkatársaival a mai napig tudja folytatni a művek revideálását.
– Ha már a jogoknál tartunk, tisztázzuk, mit is takar a szerzői jog.
– A minden szerzőt megillető szerzői jog halál utáni létjogosultságának az az alapja és a szükségszerűsége, hogy az adott szellemi terméket meg lehessen védeni attól, hogy bárki korlátozás nélkül átírja, megváltoztassa vagy torzítva felhasználja akkor, amikor az még nem került be elég erőteljesen a köztudatba, így elkerülve azt, hogy az eredeti mű a feledés homályába merüljön. Az, hogy ezt az európai jog a szerző halálától számított hetvenedik naptári év utolsó napjában határozta meg, hosszú nemzetközi tapasztalat és megállapodások következménye. Bartók Béla szerzői joga tehát nem ma, hanem majd december 31-én szűnik meg, és persze vannak olyan színpadi művek, amelyeket szerzőpárosként jegyeznek, ezek jogai pedig egészen más szabályozás alá esve, a szerzőpárosok közül legkésőbb elhunyt halálát követő 70. év végén szűnnek meg, a szerzőpáros mindkét tagjára nézve egyaránt.
– És ezek a szerzői jogok járnak jogdíjjal?
– Tisztázni kell az anyagi jogok és a személyhez fűződő jogok viszonyát. Gyakran fordultak hozzám vagy Péterhez azzal a kéréssel, hogy bizonyos előadások esetében engedjük el a jogdíjakat. Én ilyen esetekben külön is elmondtam, hogy a kifizetett és befolyt szerzői jogdíj a műveknek a kiadóit illeti meg. A művek kiadói ennek az összegnek egy bizonyos töredékét fizetik a szerző jogutódjának. A Bartók-művek esetében, a kiadókkal Bartók által kötött szerződés szerint az anyagi jog a kiadót, a személyhez fűződő jog pedig a szerzőt, illetve később a szerző jogutódját illeti meg. Magyarul abban a kérdésben, hogy egy művet a kiadottól eltérő formában elő lehet-e adni, a szerző jogutódja dönthet, de az anyagi jog, vagyis a jogdíj a kiadót illeti meg. Éppen ezért mi nem tehetjük meg egyetlen esetben sem, hogy lemondunk a szerzői jogdíjról, hiszen az valaki másnak a jogos bevétele.
– Akkor ilyen kérés esetén mit lehetett tenni?
– Volt olyan eset, amikor egyetértve a nemes céllal, amihez kérték ezt a hozzájárulást, azt mondtam: rendben van, kössék meg a kiadóval a szokásos szerződést, fizessék be a kért összeget, és én majd nekik megtérítem az egész kifizetett jogdíjat.
– Lejárnak a szerzői jogok, és ezzel megszűnik a jogdíj is. Mi lesz utána?
– Ennek két közvetlen következménye van. Az egyik, hogy az a felelősség, amelyet nagybátyám az én vállamra helyezett, és amely felelősséget és feladatot az elmúlt 21 évben az ő instrukciói szerint, Bartók Péter hozzáállásával összeegyeztetve láttam el, ettől kezdve a mindenkori előadók és művészek etikai és művészi magatartása felelős része lesz. A művek közkinccsé válnak. A másik a jogdíjak megszűnésével függ össze, és ez több kérdést is felvet. Én kezdettől úgy tekintettem a befolyt szerzői jogdíjakra, hogy azoknak többek között az a szükségszerű funkciója, hogy a tárgyi emlékeket – és itt gondolok részben a bútorokra, a személyes használati tárgyakra és a kéziratokra – megfelelő módon fenn lehessen tartani, illetve szükség szerint a Bartók életművével foglalkozó intézmények működését támogatni lehessen. Azzal, hogy a szerzői jogdíj megszűnik, természetesen ez a háttér is eltűnik, a tárgyi emlékek viszont megmaradnak, hiszen a szerzői jog szűnik meg és nem a tulajdonjog. A Bartók Emlékházban és a Zenetudományi Intézetben letétben lévő tárgyak továbbra is megmaradnak a tulajdonomban, ezeket továbbra is fenn kell tartani, viszont a mögöttes pénzügyi háttér ezzel most lecsökken. Ami előrevetíti azt is, hogy az az anyagi és tevőleges segítségnyújtás, amit az elmúlt években, évtizedekben feleségemmel, Virághalmy Ágnessel próbáltunk az erőnkhöz mérten folytatni, abban a nagyságrendben, ahogy eddig történt, nem folytatódhat. Gondolok itt a Bartók Emlékház 2005-ös felújítására, amit pénzügyileg én magam vállaltam el, és amire nagyságrendileg többévnyi befolyt magyarországi jogdíjnak megfelelő összeget kellett fordítanom, vagy arra a gyakorlatra, ami azóta is folytatódik, hogy az emlékházban a tárgyi hagyaték gondozása az állagmegóvástól a megrongálódott hagyatéki tárgyak restaurálásán át az általunk rekonstruált épület állagromlásáig a nyakunkba szakadt, ez természetesen a továbbiakban nem maradhat így. Ugyanezt el kell mondanom a Bartók-sír ápolásáról is. Természetesen amíg mi élünk, a Bartók-sírt gondozni fogjuk, de az a gyakorlat, hogy ezeket a kiadásokat mindig Bartók Béla bevételeiből fedezzük, ezzel véget ér.
– Ha ez eddig így működött, jogos lehet a kérdés, hogy hol volt e téren a magyar állam.
– Ezt a problémát – kisebb-nagyobb sikerrel – több éve próbálom felvetni az illetékeseknek, és megértetni velük azt, hogy mi sem leszünk örökké, a szerzői jogdíjak pedig még addig sem tartanak. Tehát amennyiben a magyar államnak fontos Bartók Béla, akkor meg kell tenni azokat a lépéseket, amivel az állam kifejezi azt, hogy Magyarországnak, a magyar népnek Bartók Béla büszkeség. Persze, Bartók Bélára nemcsak akkor kell büszkének lenni, amikor felírjuk a zászlóra, hogy Bartók a miénk, hanem akkor is, amikor a sírnál a dísznövényeket rendben kell tartani, amikor ki kell fizetni a sírkarbantartást, amikor az emlékház állagmegóvását el kell végezni, vagy amikor költségvetést kell biztosítani arra, hogy egyáltalán működhessen. Én erre nem úgy tekintek, hogy ez az állam számára egy kötelező teher lenne, hanem inkább úgy, mint egy lehetőségre. Mint ahogy a 2006-os Bartók-évet is azért kezdeményeztük a feleségemmel együtt, mert azt gondoltuk, a magyar nemzet és a magyar kultúra számára egy nagy lehetőség, amikor büszkén megmutathatjuk, hogy a világviszonylatban is elismert bartóki kultúra a magyar kultúra gyökerein alapszik.
Egész napos rendezvényt tartanak ma a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének (MTA BTI ZTI) Bartók termében (I. ker., Táncsics Mihály u. 7.), ahol hivatalosan is bejelentik, hogy megindítják a Bartók-összkiadást. A délelőtti tudományos ülést követően délután háromkor ünnepélyes keretek között megkoszorúzzák Bartók Béla sírját a Farkasréti temetőben, ahol Vásárhelyi Gábor, a zeneszerző magyarországi jogutódja mond beszédet. Ezt követően fél öttől angol nyelvű nemzetközi ülésszakkal folytatják az előadásokat az MTA BTI ZTI épületében. A rendezvényt egy rövid hangverseny zárja Bartók Béla emlékére.
Bartók halálának évfordulójára hangversenyt rendez a Bartók Emlékház is, itt ma este hat órától Berkes Ryoko hegedű-, Berkes Kálmán klarinét- és Mali Emese zongoraművész játszik a zeneszerző műveiből. A Művészetek Palotájában ma este fél nyolckor Kovács János vezényletével kortárs művekkel emlékezik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a 70 éve elhunyt zeneszerzőre, az est két szólistája Jávorkai Sándor és Jávorkai Ádám lesz. A Zeneakadémián ugyanebben az időben a Concerto Budapest koncertjével tisztelegnek Bartók emléke előtt: Keller András vezényletével többek között A kékszakállú herceg vára szólal meg, ennek két szerepét Rost Andrea és Mikhail Petrenko énekli.
– 2016-ban is lesz Bartók-év?
– Igen, és nagy örömömre most nem nekünk kellett kezdeményezni, hanem az állam magától döntött így. Mondok egy külföldi példát. Ha azt mondjuk, Salzburg, akkor mindenkinek azonnal Mozart jut az eszébe, mert ott felismerték ezt a lehetőséget, és minden téren ki is használják azt. Ha ugyanezt Magyarország és Bartók viszonylatából nézzük, akkor nagyon szomorú kép rajzolódik ki, úgy tűnik, mintha a Bartókkal kapcsolatos kiadásokat, kötelességvállalásokat nyűgként élné meg az ország, és ehhez elegendő például az emlékház költségvetését megnéznünk, amely az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent. Persze, sok más intézmény költségvetése is csökkent, de azokban a kérdésekben, ahol a magyar gyökereket, a magyar kultúrát lehet bemutatni, nem szabad költséghatékonyságot keresni, hanem ezekre igenis pénzt kell szánni. Az említett Bartók Emlékház nyilvánvaló, hogy sosem lesz költséghatékony, hiszen a belépőkből származó bevételből sosem lesz nyereséges. De ha már kitágítom a képet, és Budapestre vagy az egész országra gondolok, akkor ez a ház is egyike azoknak a fontos helyeknek, amelyek egy ide látogató kultúrember számára vonzó zarándokhelyet, a hazaiak számára pedig a kulturális gyökereket jelentik, mind a fővárosi, mind az országimázs fontos részét jelenthetik.
– Ez a hozzáállás kezdettől ilyen volt?
– Amikor a világban már klasszikusként, elismert zeneszerzőként tisztelték és játszották Bartók Bélát, kénytelenek voltak itthon is tudomást venni a sokszor cenzúrával agyonhallgatott nagy magyarról. 1981-ben, Bartók születésének a 100. évfordulóján volt egy átmeneti fellángolás, több könyv is megjelent, akkor hozták létre a Bartók Emlékházat. Igaz, ifjabb Bartók Béla akkor is nagyobb összeggel segítette ennek a létrejöttét. Az ő elképzelése már akkor is az volt, hogy minden olyan tárgy és bútor, amely az édesapjától megmaradt, itt legyen elhelyezve, hiszen azok ennek a háznak a berendezései voltak, amikor Bartók benne élt. Mivel ez akkor, a létrehozók más elképzelése miatt nem valósult meg, így csak a 2005–2006-os általunk elvégzett felújítás után sikerült e házban egy helyen kiállítani a szinte teljes Magyarországon maradt tárgyi hagyatékot.
– A Bartók Archívum tavaly került a figyelem látószögébe, a Zenetudományi Intézet költöztetésével kapcsolatosan. Hogyan jött egyáltalán létre a Bartók Archívum?
– Ifjabb Bartók Béla már 1961-ben a budai Várban önállóan létrehozott Bartók Archívumban elhelyezte a nála lévő hagyatékot. A Zenetudományi Intézet későbbi megalakulásának alapjait szintén a Bartók Archívum adta, ekkor költözött az archívum is a ZTI jelenlegi épületébe, mely méltó, és az utóbbi években végzett átalakítások után szakszerű környezetben tette lehetővé a hagyaték őrzését és kutatását. Ez a több évtized alatt létrehozott helyzet változna meg az esetleges költözéssel, mely sem a Bartók Archívum, sem a hagyatéki tárgyak számára nem teremtene elfogadható helyzetet. Én továbbra is úgy látom, hogy a költözésre vonatkozó rossz döntés megváltoztatható. Ifjabb Bartók Béla azért helyezte el itt a hagyatékot, hogy a kutatás számára hozzáférhetővé tegye az eredeti forrásokat. Ehhez a szándékhoz csatlakozott volna Bartók Péter 1998–2001-ben, amikor ő is megpróbálta a tulajdonában lévő kéziratrészt is a budapesti Bartók Archívumban elhelyezni. Az erre vonatkozó tárgyalások azonban sajnálatos módon a fogadó fél érdektelensége miatt megszakadtak. Bartók Péter azonban annak ellenére, hogy ezt a tervét nem tudta megvalósítani, mégis annyira fontosnak tartotta, hogy lehetővé tegye a magyarországi kutatást, hogy saját költségén egy 55 ezer dollár értékű fotokópiás másolati anyagot készített a nála lévő kéziratokról. Ezeket a Bartók Archívumban helyezte letétbe 2001-ben. Ezt a kérdést én azért is tartom fontosnak, mert jól példázza, hogy Bartók mindkét fia a tőle telhető legtöbbet próbálta megtenni annak érdekében, hogy ehhez a hatalmas szellemi értékhez a jelen és az utókor zenetudósai a kutatás érdekében hozzáférhessenek. Sajnálatos tény az, hogy a várható költöztetés miatt az egész archívum jövője kétségessé vált, és így a tulajdonomat képező hagyatéki részt is kénytelen voltam visszavenni, annak megóvása érdekében.
– A Zenetudományi Intézet kezeli a Bartók-gyűjtéseket is?
– Bartók a Kárpát-medencei magyar paraszti kultúra felkutatásával, annak peremvidékein található, velünk együtt élő népek kultúrájával való összehasonlításával foglalkozott. Rengeteg tárgyi, de például táncrendet is magába foglaló adatot, tárgyat gyűjtött a parasztdalok mellett. 30 éves gyűjtő, rendszerező, tudományos munkája miatt nemzetközi konferenciákon és publicisztikában is megalakította az összehasonlító népzenekutatást a világban. Több ország, például Törökország is az ő úttörő munkássága miatt kezdett el foglalkozni a saját népzenegyűjtésével. Bár 1940-ben a Columbia Egyetem díszdoktoraként a délszláv anyag rendezésébe is belefogott, a legfájóbb, hogy amiért ezt a rengeteg munkát elvégezte, a 13 ezer dallamot felölelő Bartók Rend, a mai napig kiadatlan. Az 1990-es években ugyan két kötet elkészült, de a kiadás megakadt. A kézirati és részben a hangzó anyagnak az interneten való megjelenítése azért nem ugyanaz, mintha kezelhető, kész könyv állna rendelkezésre. A kiadvány elkészítése véleményem szerint pedig szándék kérdése. Szándék arra vonatkozóan, hogy a megfelelő pénzügyi és kutatói hátteret ehhez az állam biztosítsa. Amikor azt látom, hogy hosszú évek vagy évtizedek óta a Bartók Archívumban egyetlen státuszban dolgozó kutató van, maga az archívum vezetője, az összes többi munkatárs csak időszakos pályázatok útján kap lehetőséget arra, hogy ott dolgozzon, akkor azt érzi az ember, hogy erre nincs meg a megfelelő akarat és strukturális háttér.
– Megjelent tavasszal a sajtóban, hogy a jogdíjak megszűntével eltűnik a Bartók–Pásztory-díj is, noha a végrendelet arról szól, hogy ennek a fedezetét egy bankban elhelyezett összeg biztosítja.
– A Liszt Ferenc Zeneakadémia ilyen, hivatalos közlést nem tett. Nem is lehet, hiszen a Bartók–Pásztory-díj fedezetét a Pásztory Ditta végrendelete szerint az ő halálakor a bankban elhelyezett pénzösszeg törzstőkéjének kamatai jelentik, a díjat minden évben Bartók születésnapján, meghatározott szempontok és a mindenkori rektor elnökletével a Bartók–Pásztory-díj kuratóriuma döntése alapján adják át. Hogy kik a díjazottak, abba értelemszerűen sem nagybátyámnak, sem nekem nem volt és nem is lesz beleszólásom. Ehhez a törzstőkéhez valóban hozzájön egy kis rész abból a szerzői jogdíjból, ami Pásztory Ditta végrendelete szerint a Liszt Ferenc Zeneakadémiára szállt, de ez nagyságrendjét tekintve elenyésző a törzstőkéhez képest. Mostanában a kamatok általában szerte a világban elég alacsonyak, tehát ez az összeg már messze nem olyan magas, mint volt valamikor, de amennyiben ez a törzstőke nem sérül, akkor a Bartók–Pásztory-díj a kamataiból továbbra is megmarad és kiosztható.
– Van-e még olyan fontos kérdés, melyről most nem ejtettünk szót?
– Természetesen rengeteg, de egy ilyen interjúba nem férhet bele minden, azonban mivel e beszélgetésben is említettük Bartók Béla amerikai tartózkodását, van két, az utóbbi időben szinte tabuként kezelt kérdés, amiről mindenképp beszélni szerettem volna, és amelyet bár minden hivatalos helyen kerülnek, internetes fórumok kommentárjaiban rendre megjelenik. Először is az állítólagos emigráció kérdése. Ifjabb Bartók Béla egész életében hangsúlyozta, több írásában és könyvében is kitért arra a fontos tényre, hogy Bartók Béla és felesége, Pásztory Ditta nem emigrált. A diktatúra és a háború elutasítását kifejezve, hosszabb időre az Egyesült Államokba utaztak, de Bartók Béla soha nem is gondolt arra, hogy végleg hazát cseréljen (az értelmező szótár meghatározása szerint: emigrálni – hazát cserélni), soha nem is kért amerikai állampolgárságot sem ő, sem felesége. Bár sokan tanácsolták neki, hogy állampolgárságot kérjen, de inkább vállalta a háborús bürokráciát, és csak az ideiglenes tartózkodási engedélyekért folyamodott az USA-ban. Az elutazását követően, amíg a háborús viszonyok engedték, idősebb fia által fenntartotta a család úti ingatlanbérletét, személyes tárgyai nagy részét és bútorait is otthagyva. Nem tudom és nem értem az okát, de valamiért, valakik minduntalan vissza szeretnék a köztudatba hozni ezt az emigrációval kapcsolatos történelemhamisítást.
A másik ilyen kérdés Bartók származásával kapcsolatos. Sokan tényként kezelik, hogy Bartók azért ment Amerikába, mert ő vagy a felesége, Pásztory Ditta zsidó származású volt. Ez pedig egyáltalán nem igaz. Félreértés ne essék, Bartókkal kapcsolatban mindig a torzítatlan igazságra törekedtem, ő maga is így tenne, és ha ez történetesen fordítva lenne, akkor is ugyanígy állnék ki a valóság mellett.
– Honnan ered ez az elmélet?
– A mai világban a legáltalánosabban használt tudásforrás az internet, azon belül is egy internetes nagy lexikon, amely nem feltétlenül tudományos alapon készült, mégis a leginkább hivatkozott forrás. Ha itt megjelennek ezek a hamis információk, gyorsan terjednek, és teljesen félreviszik az ezekből következő magyarázatokat, következtetéseket is, jelen esetben Bartók Amerikába távozásának az okát is. Sándor György, aki olyan közel állt Bartókékhoz, hogy Bartók nagyon szűk, néhány fős körben tartott temetésén is ott volt, maga mondta el az utolsó interjújában, hogy az ő legjobb tudomása szerint Bartók Bélának és feleségének semmilyen családi zsidó kapcsolata nem volt. Persze, Bartók élete folyamán nagyon sok zsidó származású emberrel került kapcsolatba, például Sándor Györggyel is, és más Bartókkal együtt dolgozó zenész között is számos zsidó művésszel, és a levelezés, valamint a művek és azok előadása bizonyítja, hogy ezek nagyon jó munkakapcsolatok voltak. Bartók elutasított minden diktatúrát és minden embertelen bánásmódot, és ennek alkalmanként hangot is adott, például avval is, hogy nem volt hajlandó kitölteni a származására vonatkozó kérdőívet sem, ezzel mintegy sorsközösséget vállalva azokkal, akiket ez hátrányosan érinthetett.
– Sokszor fellépett ön is, Bartók Péter is bizonyos előadások ellen, többször tiltott le koncerteket, bemutatókat. Mi alapján döntött arról, hogy egy előadásra engedélyt ad vagy sem?
– Ilyesmit akkor tettünk, ha a műveket valamilyen más formában, vagy más hangszereléssel, esetleg más történet mellé szerették volna felhasználni, magyarul sérült volna a mű integritása. Sok téves információ kering erről is, sokan a mai napig ezt úgy próbálják beállítani, hogy azért tiltottunk le előadásokat, mert nem fizettek elég jogdíjat. Soha, sem Péter, sem nagybátyám, sem én nem tekintettük ezt anyagi kérdésnek. Ha ez ilyen szempontból merült volna fel, akkor mindenhez hozzájárultunk volna, hiszen a betiltott előadás után nem jár jogdíj. Bartók Péter, aki a legautentikusabb forrás e téren, úgy fogalmazta ezt meg: arra ő nem vállalkozik, hogy eldöntse, egy mai másik verzió az apjának tetszene-e vagy sem, de abban a formában, ahogy Bartók leírta és kiadásra átadta a művet, biztosan tudja, hogy az apjának megfelelt, és ezért ő ragaszkodik az eredeti Bartók-műhöz, amíg a szerzői jog arra lehetőséget ad. Ez az a vezérfonal, ami mindig kapaszkodót jelentett ahhoz, hogy egy-egy előadással kapcsolatban hogyan döntsek.
Zárásként engedjen meg egy gondolatot, ami sokkal fontosabb jogoknál és jogsértéseknél. Bartók egész életében arra törekedett, hogy a magyar zenei gyökereket feltárja, lejegyezze, megőrizze és ezáltal a világnak bemutassa a magyar kultúra értékeit, nagyságát. A magyar utókor egyféleképpen maradhat hű Bartókhoz, ha e törekvését tovább erősítve mindent megtesz a magyar kultúra mély és valós gyökereinek megtartása, bemutatása és gyarapítása terén.
