– Mikor merült fel önben a konferencia ötlete?
– Tavaly nyáron, amikor megalakult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti Tagozata, már az egyik legelső tagozati ülésen javasoltam ezt a programot. Nagy örömömre a tagozat akadémikusai lelkesen fogadták az ötletet. A művészeti akadémiának fontos feladata, hogy szerepet vállaljon olyan ügyekben, amelyek az egész társadalmat érintik. A művészeti nevelés, a művészet eszközeivel való személyiségformálás – és ezen keresztül a kisebb-nagyobb közösségek harmonikusabbá tétele – az egyik legfontosabb társadalmi kérdés. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a csecsemőkortól az érettségiig, és még tovább tartó művészeti nevelésnek milyen sokféle jó gyakorlata van. Egyúttal ötleteket, inspirációt is szeretnénk adni a fiatal pedagógusoknak. Jómagam erősen kötődöm ehhez a területhez, hiszen rengeteg a személyes tapasztalatom: húsz éve tanítok, és több száz olyan koncertet, illetve a társművészeteket is felvonultató művészeti előadást szerkesztettem és vezettem, amelyeknek éppen az a céljuk, hogy minél többen szeressék meg az értékes művészeteket.
– Bár ön zenetörténész, és a zenével áll közvetlen kapcsolatban, mostani konferenciájukon több művészeti ág is helyet kapott.
– A művészeti akadémia nyolc különféle művészeti ágat képvisel, így az összművészeti gondolkodás a Művészetelméleti Tagozatban is természetes. Az kétségtelen, hogy a legtöbb hasonló kezdeményezés egy adott művészeti területre koncentrál. Ezen a konferencián a zene mellett nagy hangsúlyt kap a népművészet, de lesz szó fotóművészetről, filmművészetről, építőművészetről, képzőművészetről, színházművészetről, illetve iskolai drámajátékról, és olyan elméleti – például idegélettani, pszichológiai – előadásokra is sor kerül majd, amelyek a művészeti nevelés hatásainak vizsgálatára vonatkozó tudományos kutatásokról számolnak be.
– Erről a témáról egyre többen beszélnek.
– Igen, szerencsére. 2005-ben magam is előadást tartottam az UNESCO európai–észak-amerikai művészeti nevelési konferenciáján Vilniusban, majd a következő évben a világkonferencián Lisszabonban, ahol a szakemberek teljes egyetértésben fogalmazták meg, hogy a művészeti nevelésnek prioritást kell kapnia a közoktatásban, hiszen az egyre sokasodó agykutatási eredmények szerint is ez a leghatékonyabb módszer a személyiség fejlesztésére, a közösség építésére. Ugyanakkor a művészettel való foglalkozás elősegíti minden más tárgy tanulását is, a művészetekben is elmélyülő diák tehát minden másban is eredményesebb lehet.
– Mennyire törekednek a gyakorlati megoldások ismertetésére?
– A gyakorlatra szeretnénk fókuszálni, így szinte minden előadáson lesz vetítés, de többen élő művészi produkcióval, illetve gyakorlati bemutatóval érkeznek. A Ringató-programot például valódi édesanyákkal és csecsemőikkel mutatja be Gállné Gróh Ilona és Gáll Viktória, Gráf Zsuzsanna pedig kisebb kórust hoz, hogy a Zeneakadémia Városmajor utcai, a Kodály-koncepcióra épülő, az óvodától az érettségiig tartó projektjét megismertesse. Tímár Böske néptáncosokkal és népzenészekkel érkezik. Lesz egy önálló filmprogram, továbbá az előtérben két kiállítást is megtekinthetnek a látogatók. Az egyik a józsefvárosi Lakatos Menyhért Általános Iskola Alkotókörének gyönyörű munkáit mutatja be, a másikon pedig diákok fotóit láthatjuk majd. Több előadás foglalkozik majd a hátrányos helyzetű gyermekek művészeti nevelésének lehetőségeivel.
– Kiket várnak a közönség soraiba?
– Elsősorban fiatal pedagógusokat, pedagógiai pályára készülő egyetemistákat, illetve azokat a szülőket, akiknek szívügye a gyermekük harmonikus nevelése-képzése. A mai közoktatás sajnos féloldalassá vált, csak a bal agyféltekére, a racionális, logikus, analitikus gondolkodásra, a szavakkal kifejezhető dolgokra koncentrál, miközben nemzetközi kutatások sora bizonyítja a jobb agyfélteke fejlesztésének jelentőségét. Érzelemvilágunk gazdagsága és árnyaltsága, az intuíció, a fantázia, a non-verbális kommunikáció legalább olyan lényeges területek. Sokan gondoljuk úgy, hogy a közoktatásban alapvető strukturális változtatásra van szükség, hogy a művészeti nevelés sokkal nagyobb teret kaphasson. Reméljük, hogy a döntéshozók is elősegítik majd ezt a folyamatot.
– Emelt óraszámra gondolnak?
– Bár ez logikusnak hangzana a mindennapos testnevelés mintájára, de nem ez a megoldás. Helyesnek tartjuk a mindennapos testnevelés kezdeményezését, de azt gondoljuk, a lélek gazdagítására, az érzelmi, művészeti nevelésre is kellene, hogy jusson elegendő idő. A jelenlegi óraszám mellett nyilvánvaló, hogy nem lehet öt művészeti órát beiktatni. Éppen hogy csökkenteni kellene az így is túl magas óraszámot, és integráltan tanítani az egyes tárgyakat. Egy történelem órán például helyet kellene kapnia az adott történelmi eseménnyel kapcsolatos énekeknek, épületeknek, képzőművészeti alkotásoknak, és sokkal élményszerűbb lenne az ismeretanyag, ha például rövidebb jelenetekben is eljátszanák az eseményeket. A szemléletváltásban alapkérdés, hogy új alapokra helyezzük a tanárképzést. Bár a konferencián két nap alatt 25 előadás hangzik el, nyilvánvalóan nem juthat most idő minden kiváló kezdeményezés bemutatására. Úgyhogy ezt a szakmai találkozót egyfajta nyitásnak tekintjük. A folytatás során szeretnénk egyre több művészeti nevelési szakembernek megnyilvánulási lehetőséget adni. Bizonyos, hogy olyan konferenciát is kell tartanunk, amely arra koncentrál, hogy a sok nagyszerű tapasztalatot hogyan lehet hasznosítani a tanárképzésben.
– „Az élet kincsesháza” címet adta a konferenciának. Mit üzen ezzel a Kodály-idézettel?
– Mindenképp pozitív üzenetet szerettem volna a címadással közvetíteni. Mindannyian tudjuk, milyen nehéz a helyzet, de ezen felülemelkedve arról kell beszélnünk, mit tudunk mégis tenni azért, hogy jobb legyen. A művészetek hatalmas kincseket kínálnak nekünk, és mi bátran válogathatunk ezekből a kincsekből. Az alcím, vagyis a „Művészeti nevelés, művészettel nevelés a közoktatásban” pedig arra vonatkozik, hogy most elsősorban azokkal a lehetőségekkel szeretnénk foglalkozni, amelyek minden gyerek számára adottak, vagy adottak kellene, hogy legyenek, akkor is, ha esetleg nem olyan családból jönnek, amelyben a szülők színházba, koncertre, kiállításra viszik őket, vagy külön művészeti iskolába járatják őket. Mindenkinek meg kell kapnia a lehetőséget, hogy részesülhessen a művészet áldásaiból.
