Újrakezdés a debreceni Modemben

Antal Péter műgyűjtővel, az Antal–Lusztig-gyűjtemény tulajdonosával beszélgettünk.

– Hogyan látja, ilyen körülmények között hogyan folytatódhat a munka a Modemben?
– Rám nem tartozik, hogy ki, miért, mennyire megalapozottan vagy megalapozatlanul hozott döntéseket korábban, a lényeg az, hogy van egy letét, amely gyűjteményem jelentős részét foglalja magában, és amely egy évig tart. Én azt szeretném, hogy valóban sikerüljön újrakezdeni a munkát, és ehhez kész vagyok minden segítséget megadni. Az elképzelés most az, hogy a földszinten lesz a letéti anyagból egy állandó – ám részeiben folyamatosan változó – kiállítás, a felső két szint pedig a klasszikus Kunsthalle modellje szerint működik. Én ezt a felépítést tartanám a legcélravezetőbbnek. Nagyon fontos, hogy a letéti anyagnak legyen egy olyan kezelője – egyben kurátor is –, aki jól ismeri a műveket, aki már korábbi tárlatok alkalmával kapcsolatba került velük. A másik igen fontos dolog az, hogy a városnak az elkövetkező öt évben teljesítenie kellene azt a kilencéves adósságát, hogy megjelenteti azt az öt kötetet, amelynek publikálását még az induláskor vállalta. Eredetileg 36 hónap alatt kellett volna teljesíteni ezt a vállalást. Az öt év alatt az öt kötetben mintegy három-három és fél ezer mű reprodukciója, leírása jelenik majd meg, amely a gyűjtemény mélyebb megismerése szempontjából döntő jelentőségű lehet. Erre a feladatra, azt hiszem, Nagy T. Katalin művészettörténész, a mostani kiállítás kurátora kiválóan alkalmas lehet.

– Mindenesetre a következő időszak nagy feladatai is azt mutatják, hogy a Modem betagolása a Déri Múzeum szervezetébe nem volt szerencsés döntés.
– Egyáltalán nem. Bár a mostani kiállítás rendezésénél a kurátor csak formálisan volt a Déri Múzeum alárendelve a Déri Múzeum vezetésének, inkább a város kulturális vezetésével, irodájával volt kapcsolatban, lényegében szabad kezet kapott.

– Hogyan zárult le a Modemből ellopott alkotások – egy Csontváry- és egy Nemes-Lampérth-mű – ügye? Lezárult-e egyáltalán?
– Százharmincnégy millió forintot fizetett ki a város. A megállapodás úgy szól, hogy ha a művek bármikor előkerülnek, akkor én a kamatokkal együtt visszafizetve az árat, visszavásárolom őket. Én tehát ebben a történetben nem nyúlok pénzhez, a város tulajdonjogot szerzett a művek felett, nekem pedig visszavásárlási jogot biztosított.

– A Modem létrejötte elképzelhetetlen az Antal–Lusztig-gyűjtemény nélkül, amely az ország egyik legjelentősebb modern és kortárs gyűjteménye, több generáció munkájának köszönhető. Ki, mikor kezdte a gyűjtést, és ön hogyan, mikor vette át a stafétabotot?
– Lusztig Sámuelnek, a nagyapámnak (1889–1978) a húszas években Derecskén volt fűszer-vegyeskereskedése és péksége, az itt félretett pénzből kezdett festményeket vásárolni, ami akkor nem volt nagy kunszt, mert a Trianon utáni országban az árak nyomottak voltak. A XIX. század, az alföldiek művészetével kezdte, azután eljutott a kortársakig, a Gresham-kör mestereiig, Derkovits Gyuláig, Dési Huberig. Ez a gyűjtemény 1944-ig létezett. Akkor a család egy része elpusztult, szétszóródott, a gyűjtemény elkallódott, annyira, hogy később semmit nem találtunk meg belőle. Nagyapám 1945-ben visszajött, újraindította a kereskedést és a pékséget, és újra elkezdett gyűjteni. Létrehozott egy háromszáz darabos gyűjteményt. Én 1955-ben ebbe a gyűjteménybe születtem bele, mindig rengeteg műtárgy és könyv vett körül, s csak olyan alkotásokat veszek meg, amelyek érzelmileg közel állnak hozzám.