Sem témában, sem tennivalókban nem szűkölködik tehát a Europe Jazz Network, amelynek konferenciájára mintegy 200 résztvevő gyűlt össze Budapesten. Magyarországról a Gyulai Várszínház, a Mediawave fesztivál és a Budapest Music Center tagja a szervezetnek; utóbbi elegáns és nagyvonalú házigazdája volt a találkozónak, amelyet esténként magyar együttesek bemutatkozása egészített ki. Az EJN nem amerikai típusú, hanem egyedi produkciókat várt a szervezőktől, akik Szakcsi Lakatos Béla, Dresch Mihály, Bacsó Kristóf, Borbély Mihály, Gadó Gábor, Grencsó István, Tóth Viktor együttesei, a Modern Art Orchestra, a Santa Diver és a Harcsa-Gyémánt duó felléptetésével adtak ízelítőt a magyar jazz irányzataiból.
A rendezvény jó alkalmat kínált volna arra, hogy a vendégek átfogó képet kapjanak a magyar jazzéletről. A lehetőség kihasználatlanul maradt: a Magyar Jazz Szövetség nem tagja a hálózatnak, így három intézmény, a BMC, a Mediawave és a Trafó képviselői számolhattak be tevékenységükről. A konferencián a norvég jazzről frissen megjelent, 260 oldalas angol nyelvű könyvet ajándékba kapták a résztvevők – súlyos hiányosság, komoly hátrány, hogy a magyar jazzről sem könyv formájában, sem az interneten nem olvasható mérvadó angol nyelvű ismertető.
Adott-e valamilyen összegzést a tanácskozás az európai jazz helyzetéről? Nem ez volt a célja. A menedzselés gyakorlati szempontjait taglaló szekcióülések rámutattak arra az egyébként nyilvánvaló tényre, hogy a fejlett országok más problémákkal – például az ifjabb korosztályok megnyerésének kérdésével – szembesülnek, mint a jóval alacsonyabb jövedelmi szintű, forráshiányos közép- és kelet-európai térség, ahol még mindig kivételes eseménynek számít vezető amerikai vagy európai muzsikusok fellépése. Azaz: a jazz nyugati és keleti művelői, közvetítői negyedszázaddal a vasfüggöny leomlása után sem ugyanabban a hajóban eveznek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!