Raffaellóval csábítanak Milánóban

Rippl-Rónai József egyik emblematikus festményéért is rajongnak a Szépművészeti milánói kiállításán.

A milánói dóm tőszomszédságában, a Palazzo Realéban szeptember 17-én nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeum képeiből, ám a Raffaellótól Schieléig című tárlatnak vannak még további versenytársai: az egyik Milánó legrégebbi művészeti múzeuma, a Brera-képtár, míg a Palazzo Realéban összesen négy tárlat látható. A nagy anya című kiállításon csaknem 140 világhírű művész több mint 400 művét állították ki. A Giotto-tárlat látogatói nemcsak egy firenzei és egy római utat spórolnak meg maguknak, komoly élménnyel lesznek gazdagabbak, a Mítosz és természet című kiállítás látogatói pedig Pompei művészetével találkozhatnak.

Az egymással vetélkedő kiállítások mégsem oltják ki egymás fényét, a vonzerők összeadódnak, a Szépművészeti olaszos esszenciája, a Raffaellótól Schieléig akár 120-130 ezer látogatót is számlálhat február 7-éig.

Raffaello neve a csali – árulta el a magyar újságíróknak tartott tárlatvezetésen a kurátor, Stefano Zuffi művészettörténész, aki szem előtt tartotta, hogy az olasz iskolákban szinte csak olasz képzőművészeket tanítanak, s az olasz közönségnek inkább egzotikum id. Lucas Cranach remekműve, a Salome Keresztelő János fejével, vagy az Ifjú képmása Albrecht Dürertől. Raffaello Esterházy Madonnája visszatérő vendég Milánóban: tavaly a Palazzo Marinóban, a Városházán állították ki az adventi időszakban, s 94 ezren csodálták meg.

Zuffi koncepciója szerint a műalkotások képesek az egymás közti dialógusra, s eszerint rendezte be, kronologikus sorrendben a kiállítás kilenc termét az érett reneszánsztól az avantgárdig, mintegy nyolcvan, kilenc országból származó művel: így többek között a sokáig Leonardónak tulajdonított lovasszobrot is szembeállította a Ricciónak tulajdonított bronzszoborral, Európa elrablásával.

S bár a washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria szakemberei 2009-ben úgy foglaltak állást, nem bizonyítható, de nem is kizárható, hogy a bronzlovas Leonardo keze munkája – azaz a világon az egyetlen fennmaradt Leonardo-szobor –, Zuffi szerint kizárt, hogy Leonardo munkája volna. Ám abban is biztos, hozzátartozik Leonardo plasztikai munkásságához.

Egy Leonardo- és egy Raffaello-rajz között, golyóálló üveg mögött kapott helyet az Esterházy Madonna, amelynek egyik rejtélye, hogy háttere teljesen más tájat ábrázol, mint a kép Firenzében fellelhető vázlata. Bernardino Luini egyik Madonnája is szerepel a kiállításon – amelyet jól jellemez, hogy sokáig Leonardo alkotásának hitték – Zuffit azonban El Greco Bűnbánó Magdolnája is legalább ennyire lenyűgözte: legszívesebben itt zárta volna le a kiállítást, a mű annyira modern.

A kurátor Tintorettótól, Velázqueztől, Van Dycktól és Bellottótól olyan műveket választott, amelyeket 18-20 éves korukban festettek, s hogy növelje a talányt, a XVII. század elejére datált Alvó lány alkotójaként – a modell ruházata, valamint a képen látható textília alapján – genovai mestert gyanít.

Az Alvó lányról annyi bizonyos, hogy valakinek az egyik főműve, Szigethi Ágnes művészettörténész egyik tanulmányában Caravaggio Szunnyadó Madonnájához hasonlítja. Rengeteg magyar és külföldi kutató foglalkozott már a képpel, stíluskritikai alapon. Az Esterházy-gyűjteményben még Veronese műveként szerepelt, sokáig Domenico Fetti festményeként tartották számon, de a következő nevek is felvetődtek már az Alvó lány alkotójaként: Sigismondo Coccapanni, Bernardo Strozzi, Claude Vignon, vagy Artemisia Gentileschi. Legutóbb a Szépművészeti Caravaggio-katalógusában Theodor van Loon festményeként jelölték.

Azaz az Alvó lány alkotójaként volt már feltüntetve eddig firenzei, velencei, római, nápolyi, flamand és francia mester is, ám egyik attribúció sem tartható. A meghatározási kísérletet jelentősen nehezíti, hogy a kép származásáról semmilyen adat nincs, felirat, szignatúra pedig nem látható a festményen. A milánói katalógusban az Alvó lány mindenesetre ismeretlen római festő alkotásaként szerepel.

Jólesett látni, hogy a XVIII. századi teremben Bellotto, Canaletto és Tiepolo mellett kiemelkedik Mányoki Ádám remek Önarcképe, s hogy a szimbolistáknál főhelyre került Rippl-Rónai József műve. Mint Zuffi bevallotta, szinte beleszeretett a Kalitkás hölgybe, a rajongása pedig átragadt a kiállítás eddigi látogatóira is.

A XX. század jeles művészettörténésze, Lyka Károly szerint Michelangelo és Leonardo halála után a milánói iskola felülmúlta a firenzei iskolát – míg a firenzeiek túlságosan is Michelangelo hatása alá kerültek, a leonardesco csoportként is jegyzett lombard festők nem váltak mesterük utánzóivá.

Akárhogy is, mindenképp sajnálatos, hogy a Palazzo Reale kiállításán nem valósulhatott meg külön lombard terem. Ennek egyik oka, hogy a lombard iskolából kevés képe van a Szépművészetinek, másrészt műtárgyvédelmi szempontok is közrejátszottak. Múlt évben a Palazzo Marinóban az Esterházy Madonna mellett kiállították két milánói festő, Boltraffio, valamint Franceso Melzi Madonnáját is.

Luini mellett Leonardo másik neves tanítványa, Boltraffio Madonnája egy érzékeny, erősen meghajlott fatáblára van festve, amely korábban el is volt repedve középen. Műtárgyvédelmi okokból ezért kölcsönözni csak ritkán szokta a Szépművészeti. Bernardino Luini Madonnáját viszont még a XIX. században az eredeti fahordozójáról vászonra ültették át, amely sokkal kevésbé érzékeny az utaztatásra és klimatikus változásokra, így a Szépművészeti szívesebben adja kölcsön.

A Szépművészeti válogatott gyűjteménye márciusban a párizsi Luxembourg Múzeumba költözik, jelentősebb francia hangsúllyal, bár ami Milánóban van, az sem kevés: Goya, Régnier, Corot, Manet, Rodin, Gauguin, Monet és Cézanne.