Gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősebbek hatalmas éneklő tömege, szólisztikus és képzett hangok, kifejező éneklés és világversenyek nagydíjaihoz szükséges tudás: ez a nyíregyházi Cantemus kóruscsalád. Nem zenészek, mindenkinek „civil” foglalkozása van, a fiatalabbak nem is készülnek zenei pályára, egyszerűen csak szeretnek és tudnak is énekelni.
Negyven éve aratta első meghatározó hazai kórusgyőzelmét a ma már – nem is lehetne ennél a névnél méltóbb – Kodály Zoltánról elnevezett, egykor 4. számú Nyíregyházi Általános Iskola. Egy, a kultúra szempontjából különösebben nem jelentős vidéki város körzeti iskolájának énekkara. Akármelyik iskola lehetett volna, amelyik negyven év alatt ilyen világraszóló nívót tud felmutatni, mégis ők voltak azok, akik ezt szívós munkával végigvitték, bizonyítva, hogy akármelyik gyermekből versenygyőztes kórusénekes válhat, ha jó kezekbe kerül. Kodály Zoltán híres módszerével azt álmodta minden iskolába, amit Szabó Dénes megvalósított Nyíregyházán.
Negyven év munkája alatt sok minden történt az ének-zene oktatás területén, külön tanulmányt érne, hogyan laposodott el fokozatosan az énektanárképzés, az oktatás és a kultúrpolitikai hozzáállás, amely a rendszerváltás után a már a nyolcvanas években süllyedő színvonalat produkáló ének-zene oktatást látványosan kivéreztette.
Néhány hazai műhely maradt csak meg, és ezek között is kiemelkedő a nyíregyházi példa, annál is inkább, mivel nem a fővárosban működnek, ahol a vidékhez képest százszor jobb a kulturális kínálat és nincs is akkora lehetőségük lefölözni a legjobbakat. Ők negyven éven át megtartották a mindennapos éneklést, ez nem minden kormány alatt volt olyan egyszerű, különösebb állami támogatást sem kaptak, mégis sikerült bizonyítani: a kodályi elgondolás nem utópia, valóban működik.
A Cantemus másik nagy sikere a kontinuitás. Erre és a hagyományok tudatos kiépítésére egyébként láthatóan sokat adott Szabó Dénes, és olyan siker koronázta azt a hozzáállást, amelyre talán ő sem számított: fia, Szabó Soma tulajdonképpen ott tudja majd folytatni, ahol ő abbahagyja. A Cantemus Vegyeskart és a zenetörténeti kuriózumnak számító, 40 szólamú, nyolckórusos záró Tallis-motettát már ő vezényelte, jelezve, hogy ez a jövő útja. Ugyanaz a hangzás, ugyanaz a színvonal: a következő generációnak is biztosított a jövő.
Tanulsága még a Cantemus történetének a magyar zeneszerzés külföldi sikere, és az, hogy megfelelő színvonalon tálalva ezen a téren is sok lehetőség szunnyad az országban. A kórus műfajában ugyanis nemcsak Bartók és Kodály, de a ma élő szerzők között is sokan a kor meghatározó komponistái: Kocsár Miklós, Orbán György, Gyöngyösi Levente, Tóth Péter Cantemusnak dedikált művei szép lassan az egyetemes kórusirodalom elmaradhatatlan repertoárdarabjaivá válnak, amolyan versenygyőzelemhez szükséges művekké.
A Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Szabó Dénes négy évtized alatt nemcsak pedagógiai és művészeti, de az országimázs szempontjából is hatalmas munkát végzett.
(40 éves a Cantemus. Pesti Vigadó, november 7.)
