Hályogkovácsból a magyar kultúra követe

Negyvenéves a Cantemus kóruscsalád, szombat este a pesti Vigadóban hallhatjuk őket. Interjú.

– A folytonosság biztosított, hiszen a fia is folytatja azt a munkát, amit ön elkezdett.
– Nem volt ebben semmiféle szándékosság. Természetes, hogy mivel én is olyan családban nőttem fel, ahol a gyerekek zenét tanultak, a mi gyerekeink is a Kodály iskolába jártak, elkezdtek zenét tanulni, mind a ketten hegedültek. Soma fiam volt az, aki az 1988-ben alakult Banchieri együttesben átvette a művészeti vezetést és akinél annyira erős volt az éneklés szeretete, hogy bár a szakközépiskolában hegedűs volt, a Zeneakadémián már karvezetést tanult. A vegyes kart is rábíztam. Azt azért el kell mondanom, hogy ő már nem az a hályogkovács, ahogy én kezdtem a pályát, hanem kitanult művész, aki magas színvonalon elvégzett zenei tanulmányok után vezeti ezt az énekkart. Úgy látom, jó kezekbe került a jövő.

– Ez egy kicsit hasonló a Szent István Zenekar és a Záborszky család történetéhez.
– Így van. Ez ugyanis fertőző. A legendás 11-es termet, ahová Soma fiamék is jártak, úgy hívják, hogy a „fertőző osztály”. Még 1984 táján valaki tréfás kedvében kirakott egy feliratot az ajtóra, hogy „fertőző osztály”, és ez a mai napig is ott virít. Ez a „fertőzés” sokakat elért, többek között az én gyerekeimet is, és olyan erősnek bizonyult, hogy könnyű volt a stafétabotot átadni a következő generációnak, ugyanúgy, mint a Szent István Zenekarnál.

– Nyíregyháza zenei életét meghatározz a Cantemus jelenléte. Mennyire tartják a kapcsolatot más hasonló műhelyekkel?
– Nyíregyházán a Filharmónia több évtizedes munkájának eredményeképpen magas színvonalú a zenei élet, jelentős magyar zenekarok, művészek lépnek fel, és ezek a hangversenyek 2001 óta a Kodály Zoltán Általános Iskola Hangversenytermében folynak. Ugyanebben a teremben nekünk is fut egy bérletünk, amelyen a vokális műfaj kerül a középpontba. Ezeken olyan együttesekkel lépünk fel, mint a debreceni Kodály Filharmónia, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Szent István Zenekar, és olyan művek hangzanak el, mint például Sztravinszkij A menyegző, vagy most következik majd Bartók Cantata Profanája, illetve Mahlertől az Ezrek szimfóniája. Ezek Nyíregyháza mellett Debrecenben és sokszor Budapesten is elhangzanak, úgyhogy sok műhellyel szoros a szakmai kapcsolatunk.

– Repertoárjuk fontos része a magyar kortárs kórusmuzsika, amelynek a hírét a világ számos országába elvitték.
– Még a hályogkovácsi korszakomban nagyon megtetszettek Kocsár Miklós művei, és sokat énekeltük ezeket. Miután már elég sokat ismertünk, rendeztünk neki egy szerzői estet. Megpróbáltam rávenni, hogy írjon egy művet számunkra. Először elutasított, hogy ő nem bérzeneszerző, nagyon sokan vannak, akik szívesen írnak kérésre, ő majd akkor ír, amikor eszébe jut. Évek múltával aztán mégis csak előállt azzal, hogy írt nekünk művet, egy misét. Óriási megtiszteltetés volt, hiszen ez a mű most is a sikeres kórusművek közé tartozik. Aztán már nem volt megállás: újabb és újabb műveket írt nekünk. Ugyanígy Gyöngyösi Levente és Orbán György is számos művet írt már a számunkra, folyamatosan rendelünk is újakat, és kicsit szégyenkezve jegyzem meg, hogy a polcon még ott fekszik 30-40 nekünk ajánlott mű, amelyeket a sok teendőnk mellett nem volt érkezésünk előadni. Az idő behatárolja a lehetőségeinket. Kodályt és Bartókot mindig meg kell tanítani az újaknak, sok a külső megrendelés, tavasszal például egy 36 énekesre és zenekarra komponált Messiaen-művet fogunk énekelni.

– Petrovics Emil azt mondta: minden zeneszerző boldog lehet, akinek a művét nyíregyháziak éneklik.
– Ezt a mondatot nem felejtjük el, és ez nagyon inspirál is minket, hogy újabb és újabb kortárs zeneműveket énekeljünk itthon és leginkább külföldön. Az elmúlt évtizedekben meglehetősen sikeres nagykövetei voltunk a magyar kultúrának. A japán turnéink során elénekelt sok-sok Kocsár-mű megtette a hatását, Japánban öt alkalommal rendeztek 30-40 énekkar részvételével Kocsár Miklósról elnevezett kórusversenyt, ahová az ő műveivel lehetett nevezni. A mi műsoraink hatására mára már nagy a népszerűsége Orbán Györgynek és Gyöngyösi Leventének is. Sokan úgy tartják, és erről nyíltan beszélnek is, hogy japán kórusversenyt csak úgy lehet megnyerni, ha valaki a Cantemus által énekelt magyar művekkel indul.

– A Cantemus negyven éve alatt az iskolai ének-zene oktatás erős lejtmenetbe került. A nyíregyházi színvonalon ezt nem hallani.
– Ez a véletlen műve, illetve az az oka, hogy bár voltak kezdeményezések arra nézve, hogy a mi zenetagozatunkat is szétverjék vagy magániskolai rendszerbe űzzék, akkorra már komoly nemzetközi hírnévnek örvendett az énekkar, ezért ezeket a próbálkozásokat óriási tiltakozóhullám kísérte. Szerencsére az akkori döntéshozók megértették, mekkora nemzeti kincs az, ami Nyíregyházán működik, és hagytak minket tovább dolgozni. Az idő minket igazolt, ez az oktatási és nevelési rendszer, úgy tűnik, minden akadályt túlélve büszkén bizonyítja, hogy Kodály elgondolása semmit nem kopott az elmúlt évtizedek során, most is ez a legeredményesebb módszer. Ezt ajánlom figyelmébe mindazoknak, akik az ének-zene oktatást most ismét át akarják alakítani: Magyarországon megvan erre a megfelelő metódus, ezt kell pontosan követni.

– Kodály a mindennapos éneklés mellett érvelt.
– Igen, és ez most is így van nálunk, ezt végig sikerült megvalósítani. Az utóbbi időben újra előkerült a magyar zeneoktatás kérdése. Az egyik a zeneiskolai rendszer, a hangszeres zenei fejlesztés, ami korábban nagyon jól működött, a kilencvenes évek közepe óta ott is vannak problémák, és azóta nem annyira termékeny, a másik pedig az iskolai ének-zene oktatás, a Kodály-módszer kérdése. A mindennapos éneklésnek is megvannak a maga keretei, ezeket Kodály nagyon jól kitűzte, úgyhogy ebben a kérdésben a legokosabb és legbölcsebb lépés az lenne, ha a döntéshozók végiggondolnák a kodályi elveket, mert úgy látom, hogy ezek az elmúlt évtizedek alatt semmilyen szempontból nem váltak korszerűtlenné.

– Pedig sokan hangsúlyozzák, hogy szükséges rajta alakítani, a mai korhoz igazítva.
– A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Ha valaki azzal érvel, hogy nem ördögtől való ezt napi öt percben elintézni vagy gitár mellett slágerekkel közvetíteni a gyerekeknek, az nem a kodályi utat képviseli, hanem valamiféle zsákutcát. Kodály eszmei tanítását kell követni felkészült énektanárokkal, akik továbbadják a tiszta forrásból származó kulturális örökséget.

– Mi a tapasztalata, mennyiben lettek mások azok a gyerekek, akik ezen a módszeren nevelkedtek?
– Kodály hangsúlyozta, hogy ez az iskola nem zeneiskola. Azt mondta, ez a művelődéstörténetnek egy újabb fejezete, amely az antik görög-római eszméket figyelembe véve, teljes értékű-személyiségű embereket nevel fel. Rám is elementáris hatással volt, amikor láttam, a zenetagozatos és a nem zenei osztályok között mekkora a különbség, az előbbiek mennyivel előrébb járnak, legyen szó a koncentrációs képességekről, a feladatmegoldási készségekről, fegyelmezettségről, időbeosztásról. Kodály egyszer Kecskeméten egy végzős osztály hangversenye után megkérdezte, hogy hányan mennek zenei pályára közülük, a boldog pedagógusok pedig újságolták, hogy öten! Kodály erre a szokásos, kimért modorában csak annyit mondott: sok! Az ének-zene tagozatos iskola tehát nem zenészképző, ezt kell elsősorban megérteni, itt a gyerekek mindenféle más irányban gondolják tovább a jövőjüket. A már végzettek között tudok orvosokat, mérnököket, és akik ebben az iskolában a legjobbak voltak az énekkarban, azok az élet más területén is sikeresek lettek. Boldog apuka keresett meg engem, megköszönni a gyermeke által itt töltött időt, elmondta, hogy a gyermeke a műszaki egyetemen van és mennyivel könnyebben veszi az akadályokat, mint a többiek, mert rendszer van a fejében. Vannak köztük természetesen olyanok is, akik aztán zenei pályára kerültek, és ott lettek sikeresek, de nem ez a kodályi álom, az nem a leendő zenészeknek szól, hanem mindenkinek.

A Magyar Nemzet 2015. november 6-i, pénteki számában megjelent interjú bővebb változata.