A Kossuth-díjas Kő Pál szobrászművész közreműködésével a kurátor szellősen, a feszes tematikát mellőzve terítette szét a munkákat a két teremben. A Samu művészetének gerincét alkotó művek így egymást ellenpontozva, kiegészítve, reprezentatív módon mutatják be az életmű szakaszait. A főként fából, valamint kőből, tollból, szarvakból és agancsokból megformált és a falusi környezet ihlette korai munkák híven mutatják, hogy a szobrász gyerekkorában milyen tökéletesen elsajátította a népi mesterségeket. Autodidaktaként érte el sikereit.
– Felfogása az volt, hogy nem szabad profi módon megtanulni a művészetet, mert az alkotó elszakad az anyagtól és attól a technikától, amit kezdetben kialakított – mondta a kurátor. Ahogy a Másvilágkép vagy a Bunkóültetvény című munka is jelzi, Samu a népi ihletésű szobroktól a természetet központba állító installációk felé kanyarodott. P. Szabó Ernő felidézte a szobrász műcsarnokbeli, 1983-as kiállítását, amelyben három termen átívelő, rőzsekötegekkel és korábbi tárgyaival telerakott environmentet valósított meg.
Első korszakának formái azonban ismét felbukkantak a nyolcvanas évek második felében: némelyikük bronzból készült munkáiban ölt újra testet a kisebb teremben, Samu tüskés-csavaros totemoszlopai társaságában. Itt látható másik monumentális alkotása, a pécsi Bóbita Bábszínház 1981-es előadásában szerepelt Cantata Profana is.
Az installáció szarvasagancsos, lombszárnyú, teknőtestű alakja a kurátor szerint az ember és a természeti világ mitikus egységére utal, ugyanakkor az alulról, messziről jött fiatal művész pályáját is szimbolizálja.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!