– Ha jól tudom, Vidnyánszky Attila egy hónapja volt igazgató a színházban, amikor először megkereste azzal az ötlettel, hogy önálló estet szeretne csinálni édesapja, Osztojkán Béla verseiből. Részben ennek is köszönhető, hogy megnyitott a Bajor Gizi Szalon. Mi az oka, hogy csak most tartják a bemutatót?
– Tavaly annyi munkám lett, hogy nem maradt időm a saját estemre. Igazából egy rosszul alakult helyzet miatt is lett a mostani bemutató. A múlt évad végén kezdtük el próbálni Bozsik Yvette rendezővel Szarka Tamás Éden földön című darabját. Kimerült voltam, mentálisan és lelkileg egyaránt és ez nem volt jó hatással a próbákra sem. Nem nagyon találom magam a mozgásszínházi műfajban, a próza sokkal közelebb áll hozzám. Lobbanékonyabb természetem miatt sokszor türelmetlenebbül reagáltam Yvette kéréseire. Egy szakrális gyerekdarabot akartak csinálni, és ehhez az akkori lélekállapotom nem volt igazán megfelelő. Egy hónap után Yvettel közösen úgy döntöttünk, hogy játssza más a főszerepet. Jó esetben ez soha nem fordul elő egy színésszel a pályája során. Közel hatvanan dolgoztak az említett produkción, és végtelenül sajnáltam, hogy nem sikerült együttműködnünk. Tartoztam nekik ezzel az önálló esttel. Hogy biztosítsam őket arról, szeretem a Nemzeti Színházat.
– Édesapja, Osztojkán Béla roma költő, lapalapító, közéleti személyiség volt. Az ő verseiből állította össze önálló estjét.
– Szerettem volna színészként a közönség elé tárni mindazt, amiért élt és dolgozott. Sokrétű alkotó volt, a versek mellett írt elbeszéléseket, regényt, színpadi művet. Ezekből is válogathattam volna, de a kiválasztott verseknek gyorsan kialakult egy dramaturgiai szerkezete, ami szükségtelenné tett más szövegeket. Fontos volt számomra az is, hogy az emelkedett költőiséget hétköznapi szintre hozzuk. Magamat rendeztem, mert nem szerettem volna, ha ebbe beleszólna bárki. Egy romkocsmában fog játszódni, egy fiatal srác reményekkel telve, elindul az éjszakába szórakozni. Kérdés, hogy ezekből a dorbézolásokból mit lehet tovább vinni a holnapra. Őszinte önvallomás ez. Szkeccsfilmek, etűdök, dalok lazítják fel a szövegeket. Szentandrássy István, édesapám régi jó barátjának az ősi, roma világot idéző képei is fel-felvillannak majd. Számomra ez a világ kevésbé ismerős, ezért is akartam, hogy ezek is megjelenjenek.
– Ebből úgy tűnik, kevés kötődése van a roma gyökereihez.
– Bár édesapám a cigányság szószólója volt, édesanyám jogászként és pedagógusként pedig mind a mai napig nehéz helyzetben élőkért, a romaság felzárkóztatásáért dolgozik, én mégis kevéssé ismerem ezt a kultúrát, a közösséget. Elitista iskolákba jártam, drámatagozaton tanultam. Nyaranta édesanyám vezette nyári táborokban ugyan beleláttam az életükbe, fiatal cigányfiúkkal és -lányokkal töltöttem heteket, végtelen jó hangulatban! Pedig vannak rossz emlékeim is: az általános iskolában, amikor az osztálytársaim megtudták, hogy édesapám roma, egy hétig nem álltak szóba velem. Nem értettem, mindez miért történik. De akadtak olyanok is, akik a származásom miatt sokan elfogadóbbak voltak velem, ha valamiben sikert értem el, annak sokkal nagyobb visszhangja volt.
– Az önálló est szerkesztése során változott az édesapjához való viszonya?
– Más arcát ismertem meg. A hétköznapokban szűkszavú, alapvetően rosszkedvű ember volt, a közéleti szerepvállalásai miatt állandóan elfoglalt. Klasszikus apa-fia kapcsolat volt közöttünk, soha nem beszélgettünk költészetről, irodalomról. Pedig húszéves koromig magam is írtam verseket és prózát is. Egyszer megmutattam neki az írásaimat, azt mondta, meglepően jól fogalmazok, de még nincs miről írnom. Elmélyedve a költészetében döbbentem rá, hogy édesapám gondolatai mennyire hasonlóak az enyémhez. Akárhogy szocializálódtunk, akarva-akaratlanul az őseink történeteit visszük tovább. Hazát és szerelmet keresek – azért választottam ezt a verssorát az estem címének, mert ez jellemzi igazán az írásait, verseit. Azt gondolom, a saját korosztályomat is ez az útkeresés határozza meg manapság. Édesapám nagyon érzékletesen, romantikusan ír a nőkről, az identitásról, ez nagyon hasonlatos, ahhoz a világhoz, ami engem is foglalkoztat. Ereje van a gondolatainak, vadak, ösztönösek a sorai, mitikus, világteremtő képekben fogalmaz.
– Nagyobb az elvárása most önmagával szemben?
– Számomra alapvetés, hogy minden egyes szerepemben a legtöbbet hozzam ki magamból. Nem az elvárás, hanem a kedvem nagyobb, mert sokkal több közöm van ehhez az előadáshoz. Érzem a felelősségét is ennek a vállalásnak. Édesapám nagyon kritikus ember volt, ennek próbálok majd megfelelni.
– Az évad során milyen új szerepek várják még?
– Ismét együtt dolgozhatok David Doiashvili grúz rendezővel a Cyrano de Bergeracban, a múlt évadban a Szentivánéji álmot rendezte nekünk. Izgalmas figura, akinek a látásmódja nagyon magával ragadott. Christiant fogom alakítani Rostand drámájában. Egy fiatal orosz-tatár-volgai bolgár rendező, Sardar Tagirovsky pedig Csehov Hatos számú kórterem című elbeszélése alapján készülő „6” című darabot viszi színre. Ezt a feladatot is izgalommal várom.
