„Őseink történeteit visszük tovább”

A Nemzeti Színház művésze, Farkas Dénes kudarcról és sikerről, költészetről és felelősségről.

– Ebből úgy tűnik, kevés kötődése van a roma gyökereihez.
– Bár édesapám a cigányság szószólója volt, édesanyám jogászként és pedagógusként pedig mind a mai napig nehéz helyzetben élőkért, a romaság felzárkóztatásáért dolgozik, én mégis kevéssé ismerem ezt a kultúrát, a közösséget. Elitista iskolákba jártam, drámatagozaton tanultam. Nyaranta édesanyám vezette nyári táborokban ugyan beleláttam az életükbe, fiatal cigányfiúkkal és -lányokkal töltöttem heteket, végtelen jó hangulatban! Pedig vannak rossz emlékeim is: az általános iskolában, amikor az osztálytársaim megtudták, hogy édesapám roma, egy hétig nem álltak szóba velem. Nem értettem, mindez miért történik. De akadtak olyanok is, akik a származásom miatt sokan elfogadóbbak voltak velem, ha valamiben sikert értem el, annak sokkal nagyobb visszhangja volt.

– Az önálló est szerkesztése során változott az édesapjához való viszonya?
– Más arcát ismertem meg. A hétköznapokban szűkszavú, alapvetően rosszkedvű ember volt, a közéleti szerepvállalásai miatt állandóan elfoglalt. Klasszikus apa-fia kapcsolat volt közöttünk, soha nem beszélgettünk költészetről, irodalomról. Pedig húszéves koromig magam is írtam verseket és prózát is. Egyszer megmutattam neki az írásaimat, azt mondta, meglepően jól fogalmazok, de még nincs miről írnom. Elmélyedve a költészetében döbbentem rá, hogy édesapám gondolatai mennyire hasonlóak az enyémhez. Akárhogy szocializálódtunk, akarva-akaratlanul az őseink történeteit visszük tovább. Hazát és szerelmet keresek – azért választottam ezt a verssorát az estem címének, mert ez jellemzi igazán az írásait, verseit. Azt gondolom, a saját korosztályomat is ez az útkeresés határozza meg manapság. Édesapám nagyon érzékletesen, romantikusan ír a nőkről, az identitásról, ez nagyon hasonlatos, ahhoz a világhoz, ami engem is foglalkoztat. Ereje van a gondolatainak, vadak, ösztönösek a sorai, mitikus, világteremtő képekben fogalmaz.

– Nagyobb az elvárása most önmagával szemben?
– Számomra alapvetés, hogy minden egyes szerepemben a legtöbbet hozzam ki magamból. Nem az elvárás, hanem a kedvem nagyobb, mert sokkal több közöm van ehhez az előadáshoz. Érzem a felelősségét is ennek a vállalásnak. Édesapám nagyon kritikus ember volt, ennek próbálok majd megfelelni.

– Az évad során milyen új szerepek várják még?
– Ismét együtt dolgozhatok David Doiashvili grúz rendezővel a Cyrano de Bergeracban, a múlt évadban a Szentivánéji álmot rendezte nekünk. Izgalmas figura, akinek a látásmódja nagyon magával ragadott. Christiant fogom alakítani Rostand drámájában. Egy fiatal orosz-tatár-volgai bolgár rendező, Sardar Tagirovsky pedig Csehov Hatos számú kórterem című elbeszélése alapján készülő „6” című darabot viszi színre.  Ezt a feladatot is izgalommal várom.