A hitelesség a kölcsönös bizalom alapja

Rozsda Endre vagy Francoise Gilot alkotásaiért is a huszonöt éves Várfok Galériát érdemes felkeresni.

– És amiről a művészek egy része szívesen elfeledkezik, sok pénz.
– A galériás, ellentétben a műkereskedővel, hosszú időn át csak invesztál. Ahhoz, hogy fenntartsam, bővítsem a galériát, nem elég eladni egy művet egy fiatal művésztől. Márpedig dicsekvés nélkül mondhatom, hogy negyedszázad alatt ugyancsak kinőttük magunkat. Egy 27 négyzetméteres helyiségben kezdtük, amiből lett 47 négyzetméter néhány év múlva, a mostani galéria alapterülete pedig 300 négyzetméternél is nagyobb. Amikor belevágtam, s nem voltak versenytársak, olykor elég volt annyi is, hogy kitegyem a művet a falra, s már el is tudtam adni. De ma ez nem így van. Van konkurencia, ugyanakkor a minőségből nem szabad engedni, mert minden ilyen engedmény olyan, mintha letörnél magadból egy darabot, s egyszer csak nem marad semmi. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az indulásunk idején nemcsak a költségek voltak kicsik, de voltak kedvező pályázati lehetőségek is.

– Ezek mára megszűntek?
– Először is a galériákat is erősen érintette a 2008-as gazdasági válság. Én ennek hatását csak két évvel később éreztem, mert éppen akkor bővítettük a galériát, s az újranyitás után derült ki, hogy a korábban kiépített gyűjtőköröm széthullt. A vásárlások megritkultak, szerencsére a barátság megmaradt, s a remény is, hogy újjá tudjuk építeni ezt a gyűjtőkört. A jogszabályok is rossz irányba változtak: a kortárs művek kereskedelmét világviszonylatban is magas áfa terheli, a cégek korábban öt év alatt leírhatták az adóból a megvásárolt műtárgyak árát, de 2009-ben, amikor ez a lehetőség megszűnt, egyik pillanatról a másikra megszűntek a céges vásárlások is. A galéria művészeinek egy részét az is érzékenyen érintette, hogy a beruházásokhoz kötődő műtárgyvásárlások is elmaradnak az utóbbi években.

– Van egyesülete is a kortárs művészettel foglalkozó magyarországi galériáknak. Ez a szervezet képes a tagok érdekeinek érvényesítésére?
– Egy ideje már az egyik legnagyobb probléma megoldásán fáradozunk, azért lobbizunk, hogy az irreálisan magas, 27 százalékos áfát mérsékeljék. A reális mérték talán az öt százalék volna.

– Annyi, mint a sertéshúsé. A különbség az, hogy a sertéshús fogyasztása állítólag ártalmas, a művészet pedig, ahogyan a szójáték tartja, nem árt
– A kedvező jogszabályi körülmények segíthetnék mobilizálni a műtárgypiacot, javíthatnák a kortárs magyar művészek helyzetét. Mégiscsak abszurdum, hogy vannak művészek, akik évtizedeken át nem kapnak méltó kiállítási lehetőséget. Az is fontos volna, hogy a kortárs művészettel foglalkozó galériák a világban is megmutathassák magukat.

– De lehet az is, hogy a világ nem is annyira érdeklődik a kortárs magyar művészet iránt. Nekünk nincs egy Magdalena Abakanowiczunk, mint a lengyeleknek, Mircea Cantorunk, mint a románoknak. Lehet, hogy mondanivalónk sincs a világ számára.
– Ezt cáfolom: a 90-es években, amikor Hegyi Lóránd a bécsi Ludwig Múzeum igazgatójaként mutatta be a térség művészetét, össze lehetett vetni, hogy nem érdektelenebb az, amit mi tudunk adni más nemzetek kínálatánál. Ők mégis vannak ma valahol, mi pedig nem vagyunk sehol. Sokan kárhoztatják a trendeket, de vannak olyan helyzetek, amikor mindenütt mindenki mondjuk kiscsirkéket fest. Ez nem baj, de fontos volna, hogy a te kiscsirkéd érdekesebb legyen, mint a másoké. És persze hogy ezt lássa is a világ. Egy kis országban ez nem megy hathatós állami segítség nélkül.

– Ha van valaki a Várfok Galéria művészei közül, akit tényleg ismer a világ, akkor az Francoise Gilot, aki tíz éven át Picasso élettársa volt, de festőként nem ezért van rangja, hanem mert nagyszabású életművet hozott létre
– Igen, ha róla van szó, a világon mindenhol tudják, kiről is beszélnek. Vele Rozsda Endrén keresztül ismerkedtem meg Párizsban. Egy étteremben találkoztunk, megállapodtunk, s azóta nyolc egyéni kiállítást csináltunk a műveiből. Az ő nemzetközi rangja természetesen a galéria számára is előnyt jelent. Egyszer például, amikor Vilniusban mutatkoztunk be, az ő műveihez külön csoportot szerveztek a vendéglátók, odajött a Sotheby’s szakértője is. Nagy sikere volt legutóbb a karlsruhei vásáron, Szlovéniában pedig a kulturális miniszter kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy ő nyissa meg a kiállítást. Külföldön valahogy jobban megbecsüli a közélet, a politika is a komoly művészeti teljesítményeket.

– A nemzetközi megméretés kiváló fórumai a művészeti vásárok. Mennyire tud részt venni ezeken a galéria?
– Az egyik legrangosabb vásáron, a párizsi FIAC-on 1998 és 2000 között háromszor voltam, de a részvétel nagyon sokba került, így feladtam a dolgot. Ma már tudom, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el. Utána elmentem Zürichbe, majd Kölnben állítottam ki évekig, aztán a 2010-es teljes galériaátalakítás óriási költségeket emésztett fel, így csak kisebb vásárokon tudtam részt venni. 2013-ban immár újult erővel visszatértem Párizsba, az Art Paris Art Fairre, tavaly óta Németország és Karlsruhe vált meghatározóvá. A lényeg valóban az, hogy nemzetközi kapcsolatok nélkül ma már nem nagyon lehet rangos galériát működtetni. Fontos, hogy egy párizsi és egy németországi galériával folyamatosan együttműködünk.

– A jubileumi kiállítás egyszerre alkalom a visszapillantásra és a számvetésre a jövő tervezéséhez
– Valóban, a jubileumi tárlaton láthatunk a kiállított műalkotások mellett csoportképet a galéria jelenlegi művészeiről, s láthatunk családfát, amelynek ágai a növekedés újabb és újabb fokozatait jelentik. A dokumentumfotók fontos eseményeket idéznek fel: így például feLugossy László és Szirtes János újhagyma-dedikálását, a Várfok-terek bővülését, Rozsda Endre halála előtti utolsó interjúját, Francoise Gilot 2007-es Galéria19-avatását, El Kazovszkij „pakkját” az Alkoholos Filcből, az egykori kulturális és vizuális telephelyeket, a ma már történelemnek számító Portál és Garázs Galériákat vagy az ArtBlokkot. A Várfok a 25 éves jubileumi kiállítás mellett egy szakmai és művészettörténeti fontosságú könyv kiadását is tervezi, amelynek célja a galéria elmúlt negyed évszázadának szakszerű és átfogó feldolgozása. A Várfok 25 könyvbemutatóját a jubileumi kiállítások finisszázsa keretében, a hónap végén tartjuk.

– És ami a terveket, a következő huszonöt évet illeti?
– Érvényes a régi szlogen: ha belepusztulunk is, élve maradunk.