„Belehabarodtam egy srácba, így lettem énekesnő”

A Moloko egykori énekese, Róisín Murphy nyolc év után új albummal jelentkezett. Interjú.

– Róisín, a nyolc év – amióta nem adtál ki angol nyelvű albumot – nemcsak a személyes viszonyokban számít hosszú időnek: a zeneiparban is komoly változások történtek ezalatt. Mi az, ami a leginkább más volt a Hairless Toys felvétele és marketingje körül?
– Az utolsó albumom promóciója teljesen kimerített. Közben gyermekeim születtek, velük foglalkoztam. Ezalatt valóban komoly változások történtek a zeneiparban. De mivel időnként felvettem egy-egy dalt más előadókkal, nem éreztem úgy, hogy teljes visszavonulás után találkozom először ezekkel az újdonságokkal.

– Egy-egy dal vendégvokalistájaként közreműködtél, most mintha újra teljes állású zenész volnál. 2014-ben kiadtál egy olasz nyelvű minialbumot, 2015-ben pedig az új angol nyelvű albumot.
– Azt azért be kell vallanom, nem terveztem ilyen hosszú szünetet; az elmúlt évek pillanatok alatt elszálltak. Az olasz album az első lépés volt egy fokozatos visszatéréshez, a Hairless Toys pedig valahogy automatikusan követte.

– A Hairless Toys komoly kritikai siker volt, jelölték a Mercury-díjra is, amely a könnyűzene terén még mindig az egyik legmagasabb elismerés Angliában. Jólesik ez azt követően, hogy sokaknak csalódást okozva az ezt megelőző albumod, az Overpowered nem lett akkora eladási siker?
– Sokan mondják, hogy a 2007-es lemezem bukás lett a listákon, de én akkoriban pontosan ilyen albumot akartam felvenni. Számomra kihívás volt egy nagybetűs popalbumot készíteni. A véletlenekre épül az egész életem, amelyet a kihívások tereltek. Sosem akartam például énekes lenni. Szerettem táncolni, aztán egy klubban összetalálkoztam egy sráccal, Mark Brydonnal, akibe belehabarodtam, és létrehoztuk a Moloko együttest. Így kerültem zenei közegbe, és lettem énekes.

– Ilyen kiváló hanggal nem voltak énekesi ambícióid?
– Nem. Énekelni konkrétan azután kezdtem el, hogy aláírtuk a lemezkiadóval a szerződést. Ez is kihívás volt. Az Overpowerednél pedig új célt tűztem ki: popalbumot akartam, amely ötvözi azon előadók, albumok hangzásvilágát, akiket és amelyeket a legjobban tisztelek és hallgatok. A Hairless Toys mögötti elképzelés megint teljesen más volt. Eddie Stevens, akivel a dalokat írtuk, régi jó barátom. Két ember, aki régóta és jól ismeri egymást, kísérletezett a stúdióban.

– Több kritikus borongós hangulatúként írt az albumról. Számomra bizonyos dalok, mint például az Unputdownable, kifejezetten felhőtlennek és felemelőnek hangzanak. Hogyan jellemeznéd te magad az album hangulatát?
– Ideális esetben minden van benne: fény és sötétség. Az biztos, hogy zeneileg is nagyon összetett, és olyanok is rajongtak Eddie zenei ötleteiért, akik ehhez sokkal jobban értenek, mint én.

– A dalszövegeket hallgatva olyan érzésem volt, mintha egy sok éve nem látott baráttal beszélgetnénk az életünkről és az életről általában egy-két pohár bor mellett. Jól érzem, hogy ilyen személyesnek szántad az albumot?
– Nagyon jól esik, hogy ezt hallottad ki a dalokból, mivel valóban így vettük fel az albumot. Két jó barát filozofálgatott és kísérletezett a stúdióban. De filmek is megihlettek. A Gone Fishing című dalt például a Paris Is Burning című film ihlette. Az ember szomorúsága, meztelensége akkor válik láthatóvá, miután levetette a mindennapok maszkját, amellyel a boldogságát játssza el a környezetének.

– Híresek a kosztümök, amelyeket a színpadon hordasz. A dalaid előadásakor pedig gyakran teljesen átlényegülsz, szinte átváltozol. Mennyire fontos számodra az éneklésen kívül az előadásmód?
– Nagyon fontosnak tartom, még a technózenében is. Az előadás kötéltánc, amelynek az a legfontosabb eleme, hogy rosszul is sikerülhet. Abban a pillanatban, ha nem vállalod ezt a veszélyt, ha túl biztonságossá válik az előadásod, megtörik minden előadóművészi varázs. Grace Jones majdnem hetvenéves, és még mindig vakmerőek az előadásai.

– Idén nyáron majdnem meztelenül énekelt a Hyde Parkban.
– Látod? Bátrabb, mint a mai előadók, akik az unokái lehetnének.

– Az album videóit te rendezted. Mesélnél arról, mi ihlette őket?
– Az utóbbi időben több Fassbinder-filmet is láttam. Nagy hatással voltak rám, a videók egyfajta tiszteletadások Rainer Werner Fassbinder művészete előtt.

– A játékod nagyon meghatározó mind a videókban, mind a színpadon. Nem flörtöltél sosem a színészettel?
– Nem, eddig nem. Amit nagyon élveztem, az a rendezés és színészkedés egysége, kettőssége.

– Mennyivel nehezebb anyaként koncertturnéra menni?
– A turné az anyai szerepemet kevéssé érinti, mert épp azért, hogy a gyermekeimmel is lehessek, mindig csak két-három napot koncertezünk, aztán hazarepülök. Tehát nem vagyok elszakítva a családomtól. De az állandó hazarepülés fárasztóbbá teszi magát a turnézást. Jobban örülnék, ha egy menetben öt-hat hét alatt letudhatnánk a koncerteket.

– Mik a terveid a következő időszakra?
– Egy új album, amelyet 2016 első felére tervezek megjelentetni, és amely szervesen kapcsolódik majd a jelenlegi lemezhez.