Ötven perc a közönség szempontjából egyáltalán nem hosszú idő a Müpa fesztiválszínházának színpadán, sőt. De ha a színpadon eltöltött időt az előadók szempontjából nézzük, akkor már mindjárt más a helyzet, kiváltképp, ha újcirkuszról van szó, azon belül is csupán két mozgásművészről, Illés Renátóról és Zsíros Gáborról.
Az ő szemszögükből azért hosszú ez az idő, mert ha valamiben igazán el lehet fáradni, akkor az az artisták munkája. Nem véletlenül vannak egy társulatban általában sokkal többen, mint ketten.
Most futó, Non Solus című előadásában viszont a Recirquel magyar újcirkusztársulat valóban csak két embert szerepeltet: Illés Renátó artistát és Zsíros Gábor táncost, akik igyekeztek egymás szakmáját is a lehető legmélyebben megtanulni. A csökkentett létszám oka, hogy a Recirquel már túl van három nagyobb müpás bemutatón (amelyek egyébként bejárták a világot is), és Vági Bence rendező-koreográfus, a társulat vezetője idejét érezte egy visszafogottabb, koncentráltabb darab elkészítésének.
Ez lett a Non Solus, amely az ember teremtésének aktusát hivatott leképezni, ha nem is Ádám és Éva szerepével, de Ádám és Ádáméval mindenképpen. Az előadás ugyanis a férfiszerelem konzervatív és szép ábrázolásaként is értelmezhető, mindenféle túlkapás és erőlködés nélkül.
És akkor innen üzenném Gazda Albertnek, aki néhány nappal ezelőtt írt szintén egy újcirkuszi előadásról, hogy a szigetes és trafós élmények után érdemes beugrani a Müpába is, ahol a Recirquel társulata rendszeresen fellép, de külföldiek is színpadra állnak, legközelebb egy kanadai csapat érkezik. Ráadásul itt az újcirkusz egy kicsit megint másabb vonulatával lehet megismerkedni, ami már sokkal közelebb áll a színházhoz.
De vissza a Recirquelhez és a Non Solushoz.
Illés és Zsíros kettőse hol felváltva, hol együtt jelenik meg a színen, s az artista és a táncos összekevert nézőpontjában mindketten megállják a helyüket, szinte észrevétlen a képzettségük közti különbség.
Néhol talán több a tánc, mint amennyi az újcirkusz műfajában indokolt volna, de ismerve az artisták tényleg iszonyúan fárasztó munkáját, ez nemcsak megbocsátható, hanem szükségszerű is, ha csupán ketten vannak a színpadon.
