Szendrey Júliának tulajdonképpen csak a gyermekeiben és rövid irodalmi sikerében lehetett némi öröme. Leszámítva persze a nagy szerelmet, Petőfi Sándort. Ezenkívül csak csapások érték: elvesztette a férjét, kolerában a húgát, Szendrey Máriát, aki talán az egyetlen bizalmasa volt, és pár napos korában eltemetett egy kislányt, Violát. Második házasságáért az egész „nemzet” elítélte, a lapok cinikus hangvételű cikkekben tárgyalták a költő özvegyének magánéletét. A helyzeten nem javított az sem, hogy Júlia még a gyászév leteltét sem várta meg, 1850-ben ment hozzá Horvát Árpád történészhez.
Ráadásul rövidesen súlyos beteg lett – utolsó két gyermekét betegen szülte meg –, és a férjéről kiderült, hogy nem túl sok részvétet tanúsít iránta, legalábbis Júlia visszaemlékezése szerint. Ehhez képest csekély vigaszt jelenthetett, hogy a nemzet idővel kegyesen hajlandó volt megbocsátani a költő özvegyének, vagy legalábbis felejtett: amikor visszatért az irodalmi életbe – jó érzékkel egy megható, gyermekeiről szóló költeménnyel –, már hajlandónak mutatkoztak elismerni képességeit. De még ez sem ment könnyen: dúlt a női írók létjogosultságáról szóló vita, amelybe Szendrey Júlia személyesen is beszállt.
Szentes Éva irodalomtörténész, az új kiadású napló egyik szerkesztője szerint borzasztó, hogy sokaknak még mindig a nadrágban járó, szivarozó nő, a női egyenjogúság harcosa jut legelőször eszébe Szendrey Júliáról, hiszen a kép sokkal árnyaltabb; ő leginkább azt emelné ki, hogy Szendrey Júliát egészen fiatal korától kezdve szinte évente érte valamilyen megrázkódtatás. Tizennyolc évesen feleség, tizenkilenc évesen anya, húszévesen özvegy lett, miközben az ország is teljesen felfordult. Igazi segítségre, tanácsra kevesektől számíthatott, és az irodalomtörténész szerint túlságosan fiatal, rémült és magányos volt ahhoz, hogy felmérje, mit vár el tőle – mint Petőfi Sándor özvegyétől – a közvélemény.
Nem csoda, hogy hozzáment Horvát Árpádhoz, akiről a kortársak is tudták, hogy járt prostituáltakhoz. Júliával kötött házassága akkor romlott meg végleg, amikor az asszonyt betegsége miatt orvosai eltiltották a szexuális élettől, de maradtak fenn Júliától korábbról is panaszos sorok „czégéres nők felhívó tekintetéről”. Ahogy özvegysége idején, Szendrey Júlia a halála előtt is a házasságban vélt menedéket találni. Halálos ágyán azt írta édesapjának: át szeretne térni református hitre, és elválni, hogy hozzámehessen Tóth Józsefhez, aki az utolsó pillanatig ápolója és bizalmasa volt. Erre végül nem maradt alkalma.
