A büszkén vállalt álláspont kellő szakmai megalapozottsággal indokolható volna, ha az érvelés súlyát nem csökkentenék fogalmi zavarok, ténybeli pontatlanságok és – a sokszor élvezetes, plasztikus nyelvezet ellenére – fésületlen mondatok, magyartalan szófordulatok. Valamiféle sietség érhető tetten a szöveg megformálásában, mintha a szerzők nem olvasták volna el egymás előző bekezdéseit; gyakoriak az átfedések, az ismétlődések. Kétségtelenül nehéz egyes kifejezések magyar megfelelőjét megtalálni, de a „cutting contest” gyakorlatát mészárlóversenynek (zenei párbajról van szó), a straight ahead előadási gyakorlatot (középutas jazz) egyenesen előretörő zenének, a drive-ot (lendület, tempó, húzás) meghajtásnak fordítani elhibázott vállalkozás.
A jazz történetét évtizedeken át beárnyékolta a faji szegregáció; erről szólva bizonytalanság mutatkozik a „néger” a „fekete” és az „afro-amerikai” szavak használatában. S ha már ez a téma: érthetetlen, miért történik említés egyes előadók zsidó származásáról, miközben mások hátteréről nem esik szó; mint ahogy aránytévesztés az európai jazz néhány jellegzetes előadójára kitekintő, Zipernovszky Kornél által írt zárófejezetben a náci uralom időszakának és a hányatott életű, de jazztörténeti szempontból jelentéktelen Eddie Rosner tevékenységének szentelt terjedelem is.
Mélyrehatóbb szerkesztői beavatkozás elejét vehette volna a kifogásoknak, és akkor fenntartás nélkül ajánlhatnánk a szándékaiban méltánylandó, zenei példatárával kalauzként szolgáló, megvalósításában fenntartásokra okot adó könyvet a jazz-zenével ismerkedni kívánó olvasók figyelmébe.
(Kerekes György–Pallai Péter: A jazz évszázada. Fidelio Média Kft., Budapest, 7900 forint.)
