− Amikor a VHK kezdte, új volt ez a stílus idehaza, és a rétegműfaja ellenére egy időszakban népszerű lett. Mennyire vált kortalanná? Vannak követőik?
– Amire rátaláltunk, a legmélyebb ösztöneinkből tört fel számunkra is váratlanul. Az átélés, az odaadás, a hozzáállás, a „Nagy Egészre” ráhangolódás a titok. Varázslatos, katartikus módon megelevenedik valami nálunk nagyobb „Egész”, ami vezet, visz az élet égig érő tüze felé. Ez a tűz kozmikus forrásból ered. Végtelenül boldog, felkavaró és egeket nyitogató. Ez az őserő nagyobb annál, mint amennyit a tudatunk be tud fogadni, csak belső világunk legmélyével tudjuk érzékelni.
Felé fordulunk, megnyitjuk magunkat a létteljesség előtt, és ha az odaadásunk elfogadásra talál, ha képességeink mozgósítása szerencsésen alakul, akkor megnyílik az ég, és megőrülünk, boldogok vagyunk. Megjelenik az az élmény, ami eleve kortalan, ami vonzásban tart, és ami ha megadatik, akkor elevenen megmutatja magát.
Ezért esetünkben nem egy zenei stílusról van szó, hiszen a szokásos stílusok külsődleges ismertetőjegyeket követnek, mi pedig belülről, sőt legbelülről táplálkozunk. Ez, ami velünk történik, mégis a miénk, mert a hozzáállásunkat igényli, hogy rátaláljunk a törvényerejű érzésekre. Ezért nem másolható, mert a másolás gépies, külsődleges, ami velünk történik, az viszont eleven és kiszámíthatatlan. De mindenkiben ott él, rejtve, közös tudatalattinkban. Vannak, akiket ösztönöz, inspirál a VHK, ilyen például az a nagyszerű debreceni csapat, a Perihelion, amely szombaton fellép előttünk. Kétségtelen az is, hogy a világon sok zenekarra hatott a zenénk.
– Új dal is lesz a koncerten. Vevő a közönség az újra, vagy inkább a régi slágereket várja?
– Mi elsősorban a bennünk élni vágyó tűznek játszunk. Ez a tűz a közönségben is ott él. A közönségünk örömmel fogadja a jól sikerült új számokat is. Hozzá kell tennem, hogy nemcsak zenéről van itt szó, hanem játékról, nagy erőkről, átélésről, és az előadásmód ugyanolyan lényeges, mint a belső élmény hallhatóvá váló, levegőben röpülő lenyomata. Lelki-szellemi erők kerülnek a valóság középpontjába, és ezek csak ott, a koncerten, születésükben foghatók fel igazán. Sok új számot is nagy lelkesedéssel fogadott a közönség, ilyen például a Távoli világok, a Hun testvériség vagy az újak közül a Hajnal, szemed, csillagok.
– A most is fellépő Ébrenálmodók Rituális Színházával az együttműködés mennyire inspiráló a zenekarnak?
− Az Ébrenálmodók Rituális Színházában valósággal korlátlanul él a lelkesedés és az őserő, így át tud törni a látható világba. Egyrészt a régi, eredeti Rituális Színház előadásai inspirálják, másrészt sokat hozzátesznek személyes átélésükkel. Itt elszabadulnak a szellemek, kitörnek a legfelvillanyozóbb érzések. Nemegyszer úgy érezzük, elfelejtjük a külvilágot, úgy, ahogyan van, és egy sokkal izgalmasabb forgószélbe kerülünk. Ez persze segít bennünket, felerősíti a rögtönzést, a sokoldalú, váratlan hatások elszabadulását.
− Mennyire számít a zenekarnak a közönség visszajelzése, amikor új számokat ír?
− A legjobb, amikor a közönség is társszerzővé válik: a közös átélés legmélyebb forrásaiból fakad az ár, a tombolás terjed, a ritmikus zajkeltés, hangkeltés és hangulatfokozás révén részt vesz az átélés alakításában és elmélyítésében. Ez gyakran a koncertek vége felé alakul ki, van, amikor ellenállhatatlan erővel. Ezek az élmények olyan felszabadító közösségi ünnepek nekünk, amik gyakran a koncertek legnagyobb ajándékai.
– Mi a titka a négy évtized sikerének?
− A titok előttünk is titok, mert az, amit átélünk, kimeríthetetlen, szavakkal csak közelíthető. De egy biztos: a VHK titka időtlen, mert az örök megújulás teljesebb átélésére irányul.
− Mik a terveik a jövőre?
− Gyújtogatjuk a tüzeket az emberek lelkében. Szeretnénk, ha ezek a tüzek az égig érnének, és összeérnének egymással.
