Bevallom őszintén, a 14-es karikás színlaptól és Damiano Michieletto szvingerhoteles Cosi fan tuttéjétől kicsit tartva érkeztem az Erkel Színházba, ugyanakkor a szokásosnál is nagyobb kíváncsisággal. Több okból is különösen érdekesnek ígérkezett a Bohémélet 2.0 budapesti debütálása.
Először is hazánkban a mű nagyon népszerű, ugyanakkor 1937 óta ugyanabban a Nádasy Kálmán-féle, időtállónak bizonyuló, örökzöld rendezésben fut, amelyen generációk nőttek fel, és bárki, aki errefelé valaha látta ezt a Puccini-operát, ebben a színrevitelben ismeri.
Másodszor a kosztümös változatot váltó rendezést most egy ünnepelt kortárs rendező álmodta színpadra, aki a jelmezek és a színpadkép tekintetében gyakran nyúl a popkultúrához. Bohéméletét Salzburg és Sanghaj után állították Budapesten színpadra, e tekintetben tehát bekapcsolódtunk a nemzetközi trendbe. Damiano Michielettót fiatalos megközelítése ráadásul jövőre az OperaKaland által középiskolások ezreihez jut el, többségüknél mint az első és meghatározó operai élmény.
Mostantól párhuzamosan fut majd mindkét rendezés: a csaknem nyolcvanéves változat az Andrássy úton marad, a fiatalos verzió pedig az Erkelben lel otthonra, a választás szabadsága pedig minden igényt kielégíthet, mindemellett Michieletto rendezéséhez (amelyhez a díszleteket Paolo Fantin, a jelmezeket pedig Carla Teti készítette) fiatal szereposztás is párosul, ahol az újabb generáció is nagy szerepekben mutatkozhat be a közönségnek.
Összességében ütősebb értelmezést vártam Michielettótól, de egyáltalán nem bántam, hogy a megdöbbentő jelző helyett a szerethető illik az elképzeléseire. Nem a látványra és nem is az áthallásos értelmezésre helyezi a hangsúlyt, nem aktualizál, és nem is vonatkoztat el a cselekménytől.
Nála a korabeli párizsi utcakép, a kommersz mai ruhák, a világhálóra, a Google Mapre, a szuperhősmániára vagy az idiotizmussal határos télapós karácsonyi bevásárlási őrületre utalás csak azt segíti, hogy a librettó lényegében kortalan eseményeinek szereplőit olyan hús-vér embereknek érezzük, akikkel könnyen azonosulunk, különösen a fiatal korosztály: itt a videóblogger Rodolfo és társai a csóró albérlők és Mimi az átlaglány a szomszédból. Ebből a szempontból semmit nem változott a világ.
