Milyen érzés élő legendának lenni? – hangzott el a beszélgetésen az első kérdés, amelyre Plácido Domingo tréfásan csak annyit mondott:
„Nos, sokkal jobb élőnek lenni.”
A jókedvű operaénekes egyébként már a főpróbán is elemében volt.
Eleinte arról volt szó, hogy a sajtó nem mehet be a próbára, végül aztán aki csak élt és mozgott – újságíró, operaházi dolgozó, egyéb szereplő – belopózott a terembe, és ki nyíltan, ki csak a függöny mögül leskelődve figyelte az egyszerűen öltözött, zsebre dugott kézzel éneklő legendát. Domingo, érzékelve a hatalmas érdeklődést és a kitörő lelkesedést, végül egészen belelendült az éneklésbe. Igyekezett a produkcióba bevonni a színpadra vonuló többi szereplőt, és a végén még játékos kedvében karmesteri pálcát is ragadott.
Az egyik kolléga meg is kérdezte tőlem, vajon most a teljes hangját kiereszti-e, mert úgy tűnik, hogy igen. Pedig nem, Domingo annak ellenére, hogy január 21-én már a 75. születésnapját ünnepelte, és egy ideje tenorból baritonra váltott, még mindig többre képes, mint a sztárénekesek többsége. Ezzel a próbával azt bizonyította, hogy neki tartalékon is több súlya van, mint másnak teljes erőbedobással.
A magyar sajtó néhány képviselőjének jelenlétében zajló beszélgetésen Domingo sok fontos kérdésről beszélt, felidézte a meghiúsult Los Angeles-i Bánk bán előadást, vádaskodás helyett azonban inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kérdés részéről nincs lezárva, sőt hozzátette:
„Bízom benne, hogy később összejön az Erkel-opera tengerentúli bemutatója.”
Mint fogalmazott, nagyon örül, hogy Budapesten lehet, szeret itt lenni, és felidézte, amikor az Erkel Színházban a Toscában és az Aidában énekelt, de az Andrássy úton most először lép fel. Elmondta: mindig vágyott rá, hogy az Operaházban is színpadra léphessen. Hazánkban nemcsak énekesként járt, hanem Forma–1-rajongóként és turistaként is felfedezte már az országot.
– Shakespeare és Verdi kombinációja csodálatos – emelte ki a spanyol művész. – Manapság valóban nagyon nehéz elnyerni az emberek tetszését, olyan sok látványos dologhoz szoktak, rengeteg a film, ott vannak a musicalek, az operának borzasztó erős versenyhelyzetben kell helytállnia – fogalmazott, arra is utalva, milyen nehéz jól összerakni egy előadást. A művész ugyanakkor hangsúlyozta, hogy maga a műfaj már négyszáz éve létezik, és még él.
– Minden egyes nap megküzdünk a nagyobb közönségért – mondta, majd arról is beszélt, néha az az érzése, túl sok az előadás, és nem elég jó, a közönség elvárása pedig sokkal magasabb, és egyre többet akar. Domingo kifejtette: a közönség olyan énekeseket vár, akiknek hinni lehet, akik jól tudnak játszani, akik mindent beleadnak a színpadon, és csak akkor ül be újra és újra az előadásra, ha az megfogja őt.
„Én azonban hiszek a folytonosságban, hiszek az opera jelentőségében. Lehet, hogy egy nap robottá válunk, ezt nem tudom. De amíg hús-vér emberek vagyunk, addig romantikusok és érzelmesek leszünk, és szeretni fogjuk a zseniket, mint például Shakespeare-t, Mozartot, Verdit, Wagnert vagy Bartókot és Kodályt. Úgyhogy garantálom: az opera örökké fog élni”
– jelentette ki a jelenlévő újságírók kitörő tapsvihara közben.
Plácido Domingo, aki a pénteki főpróbára egyenesen Bécsből érkezett, ahol a csütörtöki operabált nyitotta meg, legutóbb 29 éve énekelt színházi környezetben Magyarországon. Világhírű énekversenye, az Operalia 2009-es elődöntőit az Európa kulturális fővárosa program nyitányaként Pécsett, döntőjét Budapesten tartották. Az Operaház Shakespeare-estélyén szombat este Verdi-áriákat és „személyes ajándékként” a budapesti közönségnek zarzuelákat énekelt.
