Giotto-másolat rejtőzhetett a vakolat alatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Möllner István Alapítvány szeretné felhívni a döntéshozók figyelmét a pusztuló erdélyi templomra.

R. Kiss Kornélia
2016. 02. 19. 15:45

A Möller István Alapítvány örökségvédelemmel kapcsolatos kutatásokra jött létre. Egyebek között a Mezőség építészeti örökségét is kutatják, dokumentálják, és vizsgálják azt is, hogy milyen módon és mennyit lehet megmenteni ebből az örökségből – például a kiszsolnai templomból, amelynek jelenleg már csak a falai állnak. A templom a besztercei önkormányzat tulajdona.

Sarkadi Márton, az alapítvány képviselője budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a besztercei múzeum is próbálkozott már azzal, hogy forrást szerezzen a templom megmentésére, egyelőre azonban nem járt sikerrel. A falfestmény néhány részletét azonban restauráltatták, és a múzeumban őrzik.

A fogyatkozó magyar lakosság és az egykori szász falvak eltűnése miatt sok az elhagyott templom Erdélynek ezen a részén. Az alapítvány munkatársai szerencsésebbnek tartják azt, amikor a román ortodox gyülekezet nem új templomot épít, hanem ezeket a középkori templomokat kezdi el használni. Bár ez is bizonyos átalakítással jár, ez elhanyagolható ahhoz képest, hogy milyen állapotba kerülnek az elhagyott épületek. Kiszsolnán nem így történt, az ortodox gyülekezet új templomot épített a középkori mellé.

Sarkadi szerint az értékes épületek egyszerű karbantartására, fenntartására sokkal nehezebb forrást szerezni, pedig a feladat egyszerűbb, mint helyrehozni egy teljesen leromlott épületet. A döntéshozók mégis inkább az egyszerre véghezvihető, nagy beruházásokban gondolkodnak a nem túl látványos, de annál hasznosabb karbantartás helyett; szerinte a mezőségi épített örökség egy jelentős részénél már ez is elegendő volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.