Az Iszlám Állam részben vallási okokból, részben szörnyű „marketingfogásként\" pusztított el számos értékes épületet Szíriában. Gondoskodtak róla, hogy a látványos akciókról minél többen tudomást szerezzenek. Közben a terrorszervezet második legfontosabb bevételi forrása a kőolaj után a műkincs-kereskedelem.
Ami mozdítható, az ellenőrizhetetlen utakon elhagyja az országot. Dezső Tamás asszirológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) habilitált docense szerint dollárszázmilliós üzletről van szó, az Iszlám Állam által elfoglalt területeken található műkincsek értéke meghaladhatja az olajkészletekét is. A pusztítás veszélyének a mozdíthatatlan, tehát nem eladható műalkotások, főleg épületek és annak díszítései vannak kitéve.
Az Iszlám Államnak szunnita és vahhabita vallási háttere van. Utóbbi célja, hogy lehetőség szerint mindent visszaállítsanak abba az állapotába, amilyen a próféta idején volt. Az iszlám előtti kultúrák emlékeit pusztulásra ítélik, így az asszír és a hellenisztikus kultúra maradványait is, valamint a síita emlékeket. A szobrokat és díszítéseket gyakran légkalapáccsal verik szét, így történt ez például a moszuli múzeumban. Palmüra 2015-ös elfoglalása után elpusztították ókori szír város romjait, amelyek a világörökség részei voltak.
A muszlim kulturális örökség sincs teljes egészében biztonságban. A vahhabiták elfogadhatatlannak tartják az emberábrázolást és bármiféle személyi kultuszt, még akkor is, ha az iszlám vallás szent emberéről van szó. Ezért kellett elpusztulnia olyan mecseteknek, amelyekről úgy gondolták, valakinek a kultuszát ápolják ott; ilyen volt például az a moszuli mecset, amely Jónás próféta szent helye volt. Az észak-iraki Moszulban egyébként több mecsetet is élőlánccal próbáltak megvédeni hívők, de ez nem járt eredménnyel.
Dezső Tamás jelenleg egy asszír település maradványainak feltárásán dolgozik iraki Kurdisztán autonóm tartományban, az ELTE Régészeti Intézetének és Ókortudományi Intézetének közös ásatásán, ahová rendszeresen visszatért az elmúlt néhány évben. A szakember az ELTE Bölcsészettudományi Kara Művészetelméleti Médiakutatási Intézetének új beszélgetéssorozatán beszélt erről szerdán a budapesti Fuga Kortárs Építészeti Központban.
A szerdai előadások a közel-keleti konfliktus kialakulását vizsgálják, és próbálják a Közel-Keleten keresni a választ a menekültáradat kérdéseire. Olyan előadókat hívnak meg, akik közelebb tudják hozni a közönséghez a konfliktuszónák mindennapjait. A Conflict zone projekt két párhuzamosan futó előadássorozatból áll. Az A hetek előadásnak témája a közel-keleti konfliktus magyar szempontból, míg a B hetek előadásai a Magyarok idegenben – Magyarok Trianon és Európa határain belül címet viselik. Dezső Tamást és Vasáros Zsoltot, a Budapesti Műszaki Egyetem docensét A hét programjába hívták meg, mivel a saját szakterületükön mind a ketten jelentős közel-keleti tapasztalatokat szereztek.
Vasáros Zsolt építészeti kutatásokat végzett Szíriában, iraki Kurdisztánban, Líbiában, Jordániában és Egyiptomban. Az építésznek az a tapasztalata, hogy nem feltétlenül kell fegyveres konfliktus ahhoz, hogy régészeti anyagok és építészeti értékek pusztuljanak el, mert a Közel-Keleten másképpen közelítenek az örökségvédelemhez, mint Nyugat-Európában. Nem feltétlenül cél az építészeti értékek megőrzése. Az épületek megtartása helyett sokszor a bontás mellett döntenek.
Vasáros Major Balázs régészhez csatlakozva járt Szíriában és Irakban, ahol a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az erbíli Salahaddin Egyetem közös kutatásába kapcsolódtak be az építészek. A magyar régészek Major Balázs vezetésével a háború alatt is közreműködtek szíriai műemlékek helyreállításában, mint amilyen például a középkori keresztes erőd, Krak des Chevaliers, Margat keresztes vára és a harcok sújtotta főváros, Damaszkusz citadellája. Vasáros Zsolt számára az volt az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat, hogy az ottani szakemberek a háborús helyzet ellenére sem hagytak fel a műemlékek mentésével, pedig a háború és az Iszlám Állam közülük is szedett áldozatokat.
