„Sajátosan magyar történet”

Tar Sándor ügynökügyéről mutat be drámát a Katona. Máté Gábort, a Ménes-darab rendezőjét kérdeztük.

Máté Gábor már régóta szeretett volna darabot íratni az ügynökvilágról, méghozzá egy operettet, mert véleménye szerint, a témát a szörnyűségen túl olyan bornírtság jellemzi, amit ebben a műfajban lehet a legjobban megjeleníteni. Bereményi Gézát kereste meg az ötlettel, ő azonban már írt erről zenés játékot, a Laurát. Tar Sándor ügynökmúltjának kérdésével eddig meghatározó jelentőségű irodalmi mű még nem foglalkozott.

2013-ban egy munkatársa hívta fel az igazgató figyelmét Ménes Attila darabjára, a Biharira. Rögtön meg is kereste a szerzőt, mit szólna, ha a Katonában mutatnák be a művet. Sokáig azonban nem volt megfelelő a helyzet, nem tudták kiosztani a szerepeket a társulaton belül, ráadásul a Pintér Béla Társulat az idő tájt mutatta be az ügynöküggyel foglalkozó Titkainkat, Máté Gábor nem akarta, hogy a két darabot összehasonlítsák.

A Katona József Színház igazgatója az idei évadban érezte először úgy, hogy van alkalmas színésze a darabbeli Sándor szerepére. Egykori tanítványa, Mészáros Béla régóta nem kapott nagyobb lehetőséget. Most viszont, Máté Gábor szerint mindennél jobb formában van, nagyon izgalmasan nyúl a ráosztott feladatokhoz, ezért szerette volna, ha ő birkózik meg a karakterrel.

„Az ügynökügyekről szinte lehetetlen objektív szöveget alkotni, hiszen az akták jelentős részét megsemmisítették”

– hangsúlyozta Máté Gábor. „Ha valóban akarnánk – folytatta –, akkor sem lehet ezeket nyilvánosságra hozni. Hatalmas a bűne azoknak, akik részt vettek abban, hogy az ügynökmúltak felemás módon derülhessenek ki. Oknyomozó újságírók egyes embereket feldobnak, akiket aztán kíméletlenül meghurcol a média és a társadalom, de van egy igen nagy réteg, akikről már most tudni, hogy sohasem kerül nyilvánosságra a beszervezésük, mert nincs róla semmilyen adat. Ezt jól már nem lehet megoldani. És ez nem egy kormány felelőssége, hanem az összesé. Sajátosan magyar történet ez az egész. Nekünk azonban az a dolgunk, hogy beszüljünk az ügyről. A darabnak a társadalmi igazságkeresés szándéka mellett személyes vonatkozásai is vannak. Ménes Attila nagyon jó barátja volt Tarnak. Valahogy ezzel próbálta feldolgozni azt a csalódást, fájdalmat, amit Tar múltja okozott számára. Ez áthatja az egész darabot.”

Tar Sándor leleplezése egy nyilvános bocsánatkérő levél, illetve Kenedi János válasza társaságában jelent meg az Élet és Irodalom hasábjain. Beismerése hosszú vitát generált a lapban, amelyhez számos művész, pályatárs, történész szólt hozzá. A bűnösség terhét és a nyilvános megaláztatást Tar képtelen volt elviselni, feldolgozás helyett sokszor a hamis magyarázatokhoz menekült.

Tragédiájának így is számos részletére fény derült, így arra is, hogy a hatóság figyelmét éppen az íróságával keltette fel, ha nem írt volna, nem kerül irodalmi körökbe, nem kellett volna jelentenie, de képtelen volt nem írni. A beszervezésétől kezdve kezdett el keményen inni, a leleplezést követően alkoholizmusa végleg felülkerekedett.

Az irodalmi élet elfordult tőle, magára hagyták, szinte csak a kocsmában lelt menedékre. Visszatérő vendég lett az elvonón és az idegklinikán. A pszichiátere arra kérte, gondoljon valami pozitívra, hogy kikerüljön a gödörből, de nem jutott eszébe semmi.

2005 januárjában hunyt el anélkül, hogy bűnével őszintén szembenézhetett volna. Ő maga és a társadalom egyaránt. Leleplezése és meghurcoltatása az ügynökügyek megoldatlanságának tragikus emlékművévé vált.

„Létezett egy rendszer, amiről senki nem gondolta, hogy ilyen módon dől össze – mondta Máté Gábor. – Az emberek úgy éltek akkoriban, hogy elhitték, bármit tesznek, büntetlenül megússzák. Sokan puszta karriervágyból súgták be a barátaikat.

„Tar az akkori ellenzék kemény magjáról jelentett, részletekbe menően, igen szorgalmasan. Nem mondhatjuk, hogy csak úgy írogatott.”

A darabban is van egy-két mondatnyi részlet a jelentéseiből. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy ő egy jó szocializmusban hitt, hiszen azok között az emberek között nőtt fel, dolgozott, élte a mindennapjait, akik elvben hatalmon voltak. Igazi munkásparaszt volt. Tar esetében könnyű volt egy olyan embert meghurcolni, aki védtelen egy ekkora erővel szemben.”

Máté Gábort nagyon megrázta a Tar ügynökmúltja körüli közéleti vita. Soha sem gondolta volna, hogy beszervezték. Szerinte az írásaiból ez egyáltalán nem következik. A leleplezést követően készült vele egy nagy interjú a Magyar Narancsban, ahol beszélt a beszervezéséről. Mégis elég homályosan fogalmazott ahhoz, hogy senki nem tudja pontosan, mi történt, hogy mennyi igaz abból, amivel végül is megzsarolták.

„Ha innen nézzük, a Bihari egy fikció, talán egy történelmi dráma. A probléma nagy, de összességében ez mégis csak egy színdarab. Ilyen szempontból még az is lehet, hogy Ménes Attila meggondolja, és azt mondja, nem is biztos, hogy ez csak Tar Sándorról szól. Hiszen amik ebben a darabban szerepelnek, feltételezések, az írói fantázia szüleményei. Ménesi írása nagyon jól mutatja be, hogy egy ember hogyan válik a bűnével rögtön áldozattá.”