Wahorn Forever: hajsza a közös többszörös után

A legendás Bizottság szaxofonosa festményei között elmondta, hogy „mit miért csinál, és mi van”.

Idővel aztán rájött, hogy az ember már születésekor tud mindent, ami az élethez kell, ám a társadalom által ráaggatott tudás elfedi a közös többszöröst. Wahorn András sosem tanult festeni, a külvilágot kizárva mindig önmagába, a saját belső hangjaira koncentrál, és így jut egyre mélyebbre. „A társadalomban így persze képtelenség létezni, kivéve, ha az ember festőművész. Főleg a XX. században, amikor leginkább azt díjazták, ha valaki összefröcskölt egy vásznat, mint Jackson Pollock. Nem lehet tudni, mit ábrázol a sok paca és pötty a képein, de árad belőlük a megmagyarázhatatlan energia” – mondja.

Gondolatait az Amerikában festett 7 surprise (Hét meglepetés) című képével illusztrálja, amelyen egy hétfalloszú férfi vagy a szelleme okoz meglepetést partnerének. „A vörös hajú nő védekezésül maga elé kapja a kezét és hátrabillen, miközben szinte elrepül a maszkja, amivel tartja magát a társadalomban. Én így magyarázom, de ha önök másként látják, teljesen igazuk van” – hangzik az elemzés.

A Yellow Hell (Sárga pokol) című, szintén Amerikában festett képet Wahorn post-it rajzokkal ragasztotta tele, mert úgy gondolta, ezek a számára fontos, önálló minidrámák jobban hatnak a nézőre, ha együtt rezdülnek a sámándobként funkcionáló vászonnal. Magyarázata szerint a képen látható szétesett emberpár épp különválik.

A férfi teste egy tartály, amelyből a lelke lassan kiszáll, és beleburkolja háromszemű fejét, mely viszont le van vágva a testéről. „Nem tudom, mennyire érthető, szerintem egyáltalán nem. De mégis kifejező egy olyan szituációban, amelybe egy negyvenöt éves férfi általában belekerül” – mondja, s hozzáteszi, szerinte a férfi ebben a korban eléri élete végét, de a civilizáció „sajnos” lehetővé teszi, hogy tovább éljen. Ilyenkor kiábrándul az életéből, még ha az sikeresnek is volt mondható, és elkezdi keresni újból az értelmét: újranősül, új hivatást választ, vesz egy motorbiciklit. „Itt meg a nő látható, amint elszalad. Van kérdés?” – majd továbbáll.

A magányról mesél az Üres ágy című festmény, amely a művész szerint egy nagyon bátor és fantáziadús alkotása. Elárulja, hogy a vászonra „rittyentett” apró tárgy egy női nemi szervre is utalást tesz, mivel társas lényként nehéz elképzelnie önmagában egy üres ágyat. Mint mondja, tíz perc alatt megfestette, de kér érte 800 ezer forintot, mert ebben benne van a világ. Ezt bizonyítandó, felkérte Litkai Gergely humoristát, hogy írjon egy tanulmányt, amely id. Pieter Brueghel A halál diadala című festményével veti össze a minimalista művet. „Ő bebizonyítja, hogy a Brueghelé smafu, ez az igazi, hiszen itt nincs semmi kertelés: üres az ágy? Igen, de nemcsak az ágy üres, hanem minden üres itt. Üres minden? Nem. Itt minden van. Ide önök azt képzelhetnek, amit csak akarnak.

Ha szigorúan a művész szavaiból indulunk ki, és valóban rosszul kezdődött, úgy elmondhatjuk, rosszul is végződött ez a tárlatvezetés. Ennél építőbb, őszintébb és szórakoztatóbb eladásösztönző beszédbe mindenesetre aligha botolhatunk.