A Szerető fia, Péter című, Páger Antal és Várkonyi Zoltán főszereplésével készített 1942-es játékfilmet a cenzúrabizottság hosszú hónapokra dobozba záratta. Állítólag ismert közéleti személyiség interveniált, a filmben ugyanis pontosan magára ismert.
Bár manapság sem a filmeket, sem a színházi előadásokat nem cenzúrázzák, a párhuzam önkéntelenül adódik Pintér Béla átirata esetében. Hiszen a leginkább a bulvársajtó által felkapott „háttér” – az ismert politikus magánéletével fennálló számos hasonlóság – egy idő után fontosabb lett, mint az előadás minőségének kérdése. Részben jogosan; magam sem tudtam függetlenedni a kéretlen beharangozás hatásától.
Ha csupán „a dolgot őt magát nézzük”, s normális körülmények között miért is tennénk mást, a darabról alkotott összkép pozitív. Annak ellenére, hogy ez a Pintér-rendezés is inkább való kamaraterembe, mint nagyszínpadra, s a színészek énekbeszéde bizonyos pillanatokban hagy kívánnivalót maga után.
Pintér Béla, ahogy tőle megszokhattuk, többrétegű, sok szálon futó, egy irányba haladó groteszk közéleti „sorstragédiát” vitt a közönség elé. Különleges atmoszférateremtő erejének titka, hogy az opera műfajának fennköltségét természetszerűleg illeszti össze a darab kisszerűen cinikus mikrovilágával. Ebben a környezetben jelenik meg az éles pontossággal ábrázolt, feltörekvő, elveitől elszakadt, korrumpálódott, meggazdagodott, egyúttal kiégett politikus, az újjáválasztott verőcsényi polgármester (Nagy Ervin). Szerencsés, hogy a rendezés egyszerre viszonyul iróniával, elutasítással s bizonyos empátiával a figurához.
Hiteles a polgármester-feleség (Rezes Judit) és a kick-box-bajnok nő (Jordán Adél) az első nagyobb zátonyon véget érő tragikus szerelme, jól eltalált figura a kampányfőnöké (Bezerédi Zoltán) és a riporteré is (Pálmai Anna).
Hogy érdemes-e a valóságra emlékeztető történetet alapul venni, amelyet élelmes zsurnaliszták pillanatok alatt felderítenek, az már kérdéses. Egyrészt etikai szempontból az: hiszen egyetlen közszereplő disznóságainak ürügyén sem vonható reflektorfénybe az apolitikus családi kör. Másrészt éppen ennek következtében maga a darab lényege veszhet el: fontosabb lesz a pletyka, mint az előadás lényege, vagy a pellengérre tűzött visszásság. Zárójelbe kerül a hiteles közeg, az erkölcsi tanulság pedig az ujjal mutogatás gesztusára szűkül le.
(A bajnok. Katona József Színház. Rendező: Pintér Béla.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!