Bizonyos politikai kérdések tisztán látásához szükséges, hogy az adott kor történelmi távlatba kerülhessen, elsősorban a kusza viszonyok és sokak érintettsége miatt. Talán ez is az oka, hogy 1956-ot még mindig nem tudja úgy együtt, szívből ünnepelni a nemzet, mint 1848. március idusát. Bartók életműve azonban nem ilyen szövevényes vagy éppen vitatott. Tiszta és világos, legyen szó népzenei munkásságáról, vagy éppen az attól el nem választható zeneszerzői örökségéről.
Életútja természetesen nem vonatkoztatható el attól az izmusokat ütköztető, vészterhes huszadik századtól, amelyben élt, azonban mindig egyértelműen, értékek mentén fogalmazta meg viszonyát az egymást váltó rendszerekhez, amelyek közül egynek sem tolta a szekerét. Talán ez az, ami sokaknak fáj, akik esetleg szerették volna zászlajukra tűzni és a neve mögé bújva különféle kétes ügyeiket megtámogatni vele. Bartók Béla nevét azonban nem sikerült semmilyen aktuálpolitikai célra felhasználni, így megmaradt egy üres reklámszlogennek, amelynek szajkózásával különböző turisztikai és kulturális célok marketingértékét lehet növelni. Valódi helyét Bartók ugyanis a mai napig nem nyerte el a magyar kulturális életben: nevét sokan, zenéjét kevesen ismerik, és még kevesebben veszik maguknak a fáradságot, hogy meg is értsék.
Különösen érdekes a párhuzam az 1956-os forradalom és a Bartók-évforduló között. 2006-ban mindkét emlékév elsikkadt. Előbbiről pontosan tudjuk, hogy miért. A Bartók-év kudarca mögött elsősorban a kormányzati szerencsétlenkedést és a pénzhiányt sejtettük. Eltelt tíz év, közben egy kormányváltás, és nem sokat léptünk előre. Hosszas huzavona után ma végül mégis lesz Bartók-emlékkoncert a Müpa róla elnevezett Nemzeti Hangversenytermében, igaz, kisebb szabású, és tényleg az utolsó pillanatban hozták tető alá, mindössze néhány napja hirdették meg. Az is igaz persze, hogy a Müpa rendkívül tisztességesen kezdettől szabadon hagyta a ma estét, megoldásban reménykedve.
A Bartók Béla Emlékház is gyakorlatilag megvárta az emlékév kihirdetését a mai zongoraestje promótálásával, mintha egy ilyen intézmény esetén bármi is függene attól, hogy az adott évre milyen plecsnit nyom rá hivatalosan az állam. Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok minden esztendőben megemlékeztek Bartókról a születésnapján, tavaly óta azonban ez a sorozat abbamaradt. Idén Nagyszentmiklósra ment volna a Nemzeti Énekkar, nagypéntekre való hivatkozással ezt jövő hétre halasztották, azonban ekkor sem éltek a Müpa felkínált szabad estéjével.
A Bartók-év később még sok érdekes koncertet tartogat, és a jövő évi évfordulós hangversenyt is meghirdették már, ugyanakkor tény, még a végrendeletben szabályozott Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat is csak később, a tanítási szünet elteltével osztják ki, először a szakmai elismerés történetében. Keresztbeszervezések és késlekedések sora vezetett oda, hogy az időben elhatározott Bartók-emlékév végül ugyanúgy elsikkadhat, mint a tíz évvel ezelőtti, holott nagyságrendekkel nagyobb összegeket szán rá a kormány. Mindez több kérdést is felvet, elsősorban azt: vajon tényleg meg akarja ünnepelni a magyar zenei élet Bartók Bélát? Vagy inkább tudat alatt fél szembenézni mindazzal az örökséggel, amit ránk hagyott? Valahogy úgy, mint ahogy 1956 örökségét is csak hangzatos politikai szólamokra használják.
Bartók 1881. március 25-én az azóta Romániához csatolt magyar kisvárosban, Nagyszentmiklóson látta meg a napvilágot, kerek 135 éve. Ennek alkalmából mégis lesz Bartók-koncert az évfordulón. Ma este az emlékházban Csalog Gábor játssza el a 14 Bagatellt és a zeneiskolásoknak szánt Gyermekeknek I. füzetét. A műsor meghatározó darabja a nagypéntekre emlékező Liszt-mű, a Via Crucis lesz. A Müpa a népzenei ihletésű művekre koncentrál: a Magyar képek, a Két kép, a Táncszvit, a Tizenöt magyar parasztdal, az Allegro barbaro és a Cantata profana szerepel a műsorban, amelyen Kovács János karmester dirigálja majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát Horváth István és Szegedi Csaba énekesek, valamint Fejérvári Zoltán zongoraművész közreműködésével.
