Falak közé zárt, megtört életek

Rendhagyó dokumentum-színházi előadás a Trafóban a gyermekprostitúcióról az érintettek részvételével.

Magyarországon nem létezik gyermekprostitúció, de egyre több lány anyagi haszonszerzési szándékkal, önként árulja a testét. Pintér Sándor belügyminiszter egy fideszes képviselői indítványra válaszolt így öt évvel ezelőtt. Megfogalmazása szerint „a statisztikai adatok és tapasztalatok tehát nem indokolják a rendőrségen a bűnmegelőzési alegységeken túli, külön gyermekprostitúció-ellenes akciócsoportok létrehozását”. Kijelentését nagy felháborodás követte akkor, ennek köszönhetően később maga Pintér is probléma megoldását sürgette.

A gyermekprostitúció igenis létező veszély: az utcai prostituáltak negyven százaléka állami gondozott, a felnőtt prostituáltak negyven százaléka gyerekkorban kezdte, míg a kiskorú prostituáltak nyolcvan százalékát tízéves kora előtt zaklatták szexuálisan. Az Emmi esztergomi gyermekotthonának lakói közül sokan érintettek.

Schermann Márta színházi szakember és csapata egy éven keresztül heti rendszerességgel tartott színházi workshopokat a leánynevelő intézet lakóinak. A drámapedagógiai foglalkozásokon olyan alapvető helyzeteket kellett megtanítani a gyerekeknek, hogy miként vegyék fel egymással a szemkontaktust, de hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a bizalomjátékokban (egymás magasba emelése, csukott szemű séta) részt vegyenek.

Bogi, a két Dzseni, Fanni, Heni, Kicsi, Niki, Szinti most viszont már életük első színházi előadására készül. Schermann Márta eredeti terve az volt, hogy az Árvaálom című darabot a lányok történetei alapján írják meg, de közelebbről megismerve őket belátta, nem teheti ki őket egy ilyen helyzetnek. Ezért interjúzni kezdtek, a Mátyás téren találkoztak egy nővel, aki kisgyerekkora óta a prostitúció áldozata. Végül a vele való beszélgetésekre építették fel a darabot, amibe beleszőtték más prostituáltak történeteit is. Az Árvaálom című dokumentum-színházi előadásban, amelyet március 17-én és 18-án mutatnak be a Trafóban, a Mátyás téri prostituált szerepét Lázár Kati játssza, partnerei pedig az állami gondozott lányok és Háy Anna, valamint Záhonyi Enikő lesznek.

Az előadással Schermann Márta a gyermekprostitúció szőnyeg alá söpört problémájára, az állami gondozott lányok kiszolgáltatott helyzetére és a társadalomba való beilleszkedésük nehézségeire szeretné felhívni a figyelmet, hogy a ma leginkább tabunak számító témát a közbeszédbe emelje, és felhívja rá a döntéshozók figyelmét.

A színházi előadás előtt néhány újságíró betekinthetett az ottani életébe. Az ötvenes években alapított speciális, zárt intézményben jelenleg hatvannégy 10–18 év közötti lány él, akik gyámság alól, szakértői vizsgálat után kerültek be a speciális intézménybe. A negyven százalékuk ismeri a prostitúciót, ha nem ők, akkor valamely családtagjuk él a testéből. A túlnyomó részt mélyszegénységből jött lányoknak a csavargás, az alkoholproblémák, a drog, az agresszió sem ismeretlen. Súlyos beilleszkedési és magatartási zavarokkal küzdenek.

Ottjártunkkor rövid jelenetekben meséltek életükről. Rácsok mögül kiáltják ki az utcára, hogy bekerülésükkor milyen félelmekkel kellett megküzdeniük: „Esztergomnak van a legrosszabb híre, nekem azt mondták, olyan, mint egy börtön, és csicskáztatják a gyerekeket. Azt is mondták, hogy a férfi nevelő bent áll, amikor fürdünk. Meztelenre kell vetkőzni és pucéran végigvonulni libasorban a zuhanyzóba. Be kell adni az összes ruhánkat, és egyenruhában kell lennünk. A nevelők fehér köpenybe’ sétálnak, és ha rosszul viselkedünk, nyomják belénk az injekciókat. Van egy sötét folyosó, ahol hálóingben kell járkálni. És sokat kell takarítani.”

Sokuk elhanyagolt, alultáplált állapotban lépi át az intézmény kapuját, ahol ugyan szigorú szabályok, rácsok és kulcsra zárt ajtók várják őket, de ez mind az ő érdeküket szolgálja.

A lányok átlagosan két évet töltenek el itt, az intézmény teljesen zárt, eleinte egyáltalán nem mehetnek ki, később csak felnőtt kísérettel, és fokozatosan jutnak el az önálló kimenőig. A zártság és szigor szükségszerű, egyfajta ellensúlyozása a kinti szabadosságnak – mondja Horváth Zoltán, az otthon vezetője, aki elárulja, hogy elengedhetetlen a férfi tanárok jelenléte, mert a lányok közül többen küzdenek indulatkezelési problémával, és ilyenkor szükség van erőre. Rendszerbe van foglalva a lányok egész napja az ébresztőtől egészen a lefekvésig, ők takarítják a hálóhelyiségüket is, segítenek a konyhán. Az intézmény speciális fejlesztési programja révén, ha hátuk mögött hagyják az intézetet, nagyobb eséllyel lesznek képesek a normális életre, talán tovább tanulnak, dolgozni fognak.

A külvilággal való kapcsolatuk van a leginkább szabályozva: a számítógépszobába hetente csak egyszer mehetnek, akkor is csak két órára, felnőtt felügyelettel. A nevelők tudják a közösségi oldalakon használt profiljuk jelszavait, képeket is csak az ő engedélyükkel tölthetnek fel, de ellenőrzik, hogy kikkel leveleznek.

Az egyik lánynak, Kicsinek nem volt jó tapasztalata. Ő maga mesélte el az újságíróknak történetét: 12 éves korában ismerkedett meg a Facebookon egy 45 éves férfival, aki profilképe alapján bejelölte, ő meg visszajelölte, mert a férfi azt írta, hogy milyen szép. Sikerült rábeszélnie a lányt, hogy szökjön el a nagymamájától. – Azt írta nekem, minden reggel ágyba hozza majd nekem a kakaót. És én hittem neki – emlékezett vissza a kislány, aki éjszaka biciklivel indult útnak, szerencséjére a nagybátyja útközben nyakon csípte. Kihívták a rendőrt, aki kiment a Brigi által megadott címre. Egy negyvenes férfi várt rá, aki már eladta prostituáltnak Németországba. Kicsi ezt követően került Esztergomba.

Horváth Zoltán elárulja, az intézetből való kikerülés után utókövetésre ritkán van lehetőség, energia, csak kérésre szokták figyelemmel követni a lányok későbbi életét, vannak persze öregdiák-találkozók, de ezeken sokan nem vesznek részt, az okokról meg nem igazán tudni. Erős személyiséggé kell válni a lányoknak ahhoz, hogy visszatérve a valós életbe az idő teltével nehogy elkövessék el ugyanazt a hibát, bár sokszor saját környezetük taszítja romlásba őket.

A tervek szerint az Árvaálom projekt viszont nem ér véget a mostani előadás után, az egy éves munkáról és a produkcióról szóló filmmel különböző gyerekotthonokba szeretnének ellátogatni az alkotók, ezekre a találkozókra a nyolc esztergomi lány is elkíséri majd őket. Bogi, a két Dzseni, Fanni, Heni, Kicsi, Niki, Szinti nyáron maguk mögött hagyhatják a leánynevelői intézetet, nagy terveket-álmokat dédelgetnek. Remélni lehet, hogy a jövőben képesek lesznek nemet mondani a rájuk leselkedő veszélyekre.

„Mikor látod, hogy messze a cél, semmi nem állít meg, ne félj, ameddig lüktet a szívem, messze az utolsó ütem” – éneklik majd az Árvaálomban.